A rendszeres fizikai aktivitás számos betegség kockázatát csökkentheti. Segíthet megelőzni többek között a szív- és érrendszeri problémákat, illetve bizonyos rákfajták kialakulását is. Azonban minél több időt töltünk ülve, illetve aktivitás nélkül, annál nagyobb a korai halálozás és egyes krónikus betegségek esélye.

A rendszeres mozgás jótékony hatásai

A séta hihetetlen előnyei - a részletekért kattintson ide!

Napi 30 perc közepesen intenzív vagy intenzív mozgás csaknem 50 százalékkal csökkentheti a sok ülés káros hatásait. Még edzőterembe sem kell menni miatta: már egy félórás tempós séta is elég lehet.

A szakértők több mint 92 ezer ember életmódját és aktivitási szokásait monitorozták 14 éven keresztül. A legkevésbé aktív alanyok naponta maximum 17 percet töltöttek közepesen intenzív vagy intenzív mozgással. Azonban amikor napi 30 perc könnyű intenzitású mozgásra váltottak, 14 százalékkal tudták csökkenteni a korai halálozás esélyét. Ha pedig 30 perc közepes vagy intenzív mozgást iktattak be, akkor a csökkenés aránya már 45 százalék volt.

Napi 30 perc mozgás is jelentősen csökkenti az ülés káros hatásait. Fotó: 123rf

A közepesen aktívaknak is segít

A közepesen aktívakra nézve is előnyösen hathat a napi mozgásra szánt idő növelése: a napi 30 percnyi intenzív vagy közepesen intenzív mozgás bevezetése 17 százalékkal csökkenti a korai halálozás esélyét. Azonban a napi szinten legaktívabbak esetében - vagyis azoknál, akik már eleve napi 30 percet mozognak - már nem hoz jelentős változást az aktivitásra szánt idő növelése.


A kutatás eredményei tehát arra utalnak, hogy már napi fél óra mozgás is elég ahhoz, hogy meghosszabbítsa az életet. Ezért az ülőmunkát végzőknek, illetve a kevésbé aktívaknak mindenképpen ajánlott napi 30 percnyi mozgást beilleszteni a napirendbe.

Forrás: care2.com


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!