A nyers ételes táplálás, vagy ahogyan néhányan ismerik, a BARF (biologically appropriate raw food", azaz biológialilag megfelelő nyers étel, illetve "bones and raw food" azaz csontok és nyers étel), egyre nagyobb teret hódít. Ian Billinghurst állatorvos volt az, aki szélesebb körben hirdetni kezdte, hogy ez egy jó módszer, mivel szerinte a kutyák és néhány más állat számára bizonyos nyers ételek fogyasztása a legjobb választás.

A kutyatulajdonosok körében egyre nagyobb teret hódít a nyers ételes táplálás. Fotó: iStock

Potenciálisan veszélyesek lehetnek

Ugyanakkor egy, a Vet Record című szaklapban nemrégiben megjelent tanulmány arra figyelmeztet, hogy kereskedelmi forgalomban elérhető nyers ételek potenciálisan veszélyesek lehetnek a kutyák és gazdáik számára is. A tanulmányban, amely egy svéd kutatás eredményeit foglalja össze, az áll, hogy a nyers húst tartalmazó élelmiszerek a fagyasztáson kívül semmilyen hőkezelésen nem estek át.

Ez pedig a szakértők szerint félő, hogy azt jelenti, hogy többféle káros baktériumot is tartalmazhatnak. Hogy valóban ez-e a helyzet, a kutatócsapat 60 féle, különböző nyers húst tartalmazó termékből vett mintát, és mindegyiket kielemezték. Ezek tíz különféle cég termékei voltak, amelyek között svéd, norvég, finn, német és brit gyártók is szerepeltek. Ezeket a termékeket mind kutyáknak adható eledelként árulták, és mindegyikben volt nyers hús, ehető csontok, illetve különböző állati szervek marhából, csirkéből, bárányból, sertésből, kacsából, rénszarvasból és lazacból. Emellett egyes termékekben voltak zöldségek, növényi rostok és ásványi anyagok is.

Ételek, melyeket ne adjunk a kutyánknak

Nagyon sok gazdi nem tud ellenállni annak, hogy megossza kutyájával a saját ételét. Sajnos azonban számos emberi étel mérgező a számára - az alábbi ételeket éppen ezért inkább ne tálaljuk négylábú kedvencünknek! Részletek itt.

Magasabb volt a baktériumok szintje

Az ételekből vett mintákban olyan baktériumokat kerestek, amelyek emberekre és állatokra egyaránt veszélyesek lehetnek. Köztük voltak az Enterobacteriaceae egyes fajtái, a Clostridum perfringens, a Salmonella és a Campylobacter egyes fajtái. Enterobacteriaceae fajtákat mindegyik mintában találtak - ez általában fekáliával való szennyezettséget jelez. Emellett az élelmiszerek több mint felében jóval magasabb volt a baktériumok szintje annál, mint amit az uniós szabályok engedélyeznek.

Ugyanakkor a szakemberek azt is hozzátették, hogy a nyers ételekben található baktériumok nagy része általában nem okoz fertőzést - de lehetnek kivételek. Az egyik ilyen az Eschericia coli, amelyet a vizsgált minták körülbelül egyharmadában találtak meg. C. perfringens a minták harminc százalékában volt jelen, Salmonella a hét százalékukban, Campylobacter pedig a három százalékukban. A két utóbbi baktérium állatra és emberre egyaránt veszélyes, és átadhatják egymásnak.


Elkülönítve, mélyhűtve tároljuk

A szakértők azt javasolják, hogy ha valaki nyers ételt vásárol az állatának, tárolja mélyhűtve egészen a fogyasztásig, majd 10 fokos hőmérsékletűre olvassza ki. Emellett tartsa elkülönítve más élelmiszerektől, a kibontásukhoz, porciózásukhoz használjon külön eszközöket, amelyeket utána alaposan megtisztít, akárcsak azokat a konyhai és egyéb felületeket, amelyek a nyers étellel érintkeztek. Emellett arra is ügyelni kell, hogy a nyers ételt fogyasztó állat nyálával is átkerülhetnek az emberre a baktériumok - erre különösen azok ügyeljenek, akiknek a családjában kisgyerek vagy gyengébb immunrendszerű ember található.

Forrás: medicalnewstoday.com


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!