A kabinláz nem egy betegség hivatalos neve, a jelenség pedig, amelyre használják, sokféle helyzetben előfordulhat. Mindegyikben közös azonban az elszigeteltség közreműködésével kialakuló rendkívül kellemetlen lelkiállapot. De ha tudjuk, hogy miről van szó, harcolhatunk is ellene - írja a Popular Science magazin.
Kívül idill, belül pokol?
A kabinláz kifejezés valószínűleg Észak-Amerikából terjedt el, ahol a vadonban épített kunyhókat, újabban pedig a vidéki faházakat is mérettől függetlenül kabinnak nevezik. Könnyű elképzelni, hogy az isten háta mögött felépített menedékek minden külső kapcsolatát elvágta a tél, az ott ragadt emberek pedig kénytelen voltak a zord időjáráson és cudar körülményeken kívül a többiek társaságát is elviselni. Emiatt aztán megjelent körükben az ingerlékenység, a nyugtalanság, az unalom, a túlzott álmosság és az elégedetlenség érzése.
Az elszigeteltség hatalmas nyomása
A sarkkutatók és kiszolgálószemélyzetük - akik gyakran hónapokig dolgoznak együtt - mutatták a legvadabb példákat arra, hogy a kabinláz milyen ijesztő szélsőségekhez vezetheti az embereket. Voltak tudósok és felfedezők, akik kalapáccsal támadtak a másikra vagy megmérgezték a kollégájukat, sőt földig égették a kutatóállomást. Ha nem is torkollottak erőszakba, voltak viták, amelyek miatt majdnem egész missziók omlottak össze, és csak semleges közvetítők helyszínre repülőztetése előzte meg a nagyobb bajt. A legtöbb ember persze nem kerül ilyen szorult helyzetbe, csak mert éppen esik a hó, de a kabinláz ilyenkor télen mindnyájunk nyomában ott settenkedik, ha nem tudjuk fenntartani normális társadalmi kapcsolatainkat.
Ami valószínűleg a kabinlázat kiváltja, nem más, mint az elszigeteltség - függetlenül attól, hogy valaki teljesen egyedül van-e, vagy egy kis embercsoporttal, például egy családdal ragadt egy helyen. Ha az emberek kis helyen vannak összezárva, akkor bizonyos rutinokat kell követniük (például: ki mikor megy mosakodni, meddig égeti a lámpát, hallgat-e hangosan zenét stb.). Az egyik tanulmány szerint a frusztráció nem annyira a rutinra vezethető vissza, inkább arra, hogy nincs menekvés az adott helyzetből. A tél csak súlyosbítja ezeket a hatásokat. A hosszú éjszakák és rövid nappalok megzavarják a biológiai óránkat, ami a hírhedt szezonális lelki zavarokhoz vezet. Sokan pedig már eleve boldogtalan mentális állapotban lépnek ebbe az időszakba. A kutatók azért tartják mégis fontosnak az elszigeteltséget, mert az fokozza két tényező - a szocializáció hiánya és az unalom - hatását.
Nincs boldogság mások nélkül
Az egészséghez fontos a másokkal létesített kapcsolatok fenntartása még a szélsőségesen introvertáltaknak is, mert anélkül nem képesek boldogok maradni. Ezért olyan aggályos etikailag a börtönökben a magánzárka alkalmazása, a börtönorvosok szerint ugyanis ez fokozhatja a lelki betegségeket, sőt újabbakat is kialakíthat. De a boldogsághoz az sem feltétlenül elég, ha valaki nap mint nap csak családtagjainak az arcát látja. Az 1800-as években az amerikai pionírokon, akik gyakran csak a családjukkal érintkeztek hosszú időn át, olykor kitört az úgynevezett prériőrület.
A tudományos konszenzus az, hogy agyunknak más emberekkel való együttélés, együttműködés, találkozás általi stimulálásra van szüksége. Ez egy evolúciós előny, mert képesek vagyunk együttműködni, az egymás iránti érzelmek pedig segítenek összegyűjteni erőforrásainkat, összehangolni az erőfeszítéseket. De ha mindig ugyanazt csináljuk, az unalmas, ami megviseli az elmét. Ez arra készteti az embereket, hogy bármilyen módon megpróbálják felhívni magukra a figyelmet. A pszichológusok úgy találták, hogy ez az állapot kockázatos viselkedéshez vezethet -akár politikai szélsőségekhez is -, csak mert az agyunk azt jelzi, hogy tennünk kell valamit. Ez az oka, hogy a kabinláz miatt szenvedők az álmosság és az ideges lábdobolás közötti hangulati mezőben ingadozva töltik az idejüket. Az unalom kombinálása a közösségi inger hiányával pedig erős és kellemetlen lelkiállapothoz vezet.
Mivel nem hozhatunk az életünkbe új társaságot, az unalmat kell megtörnünk, hogy ne menjen a helyzet az agyunkra. Akár szórakoztató tevékenységek, akár a munka, akár a napi rutin megváltoztatása is segíthet. Ha össze vagyunk zárva egy csoporttal, akkor érdemes megkeresni azokat a dolgokat, amelyeket együtt lehet megtenni - ahogy a tengeralattjárók személyzete jár el. Nekik viszonylag kevés problémájuk van, mert szorosan együttműködnek, és erős az egymáshoz való kötődésük. Egy közös munkaprojekt összeállítása persze nem lehet ugyanaz, mint egy nukleáris reaktor működtetése, de a csapatmunka a lényeg.
A magány nemcsak annyit jelent, hogy sokat vagyunk egyedül, hiszen vannak, akik kifejezetten élvezik, ha egyedül lehetnek. A magány sokkal inkább a szociális élet és a társas kapcsolatok hiányát jelenti, ami káros lehet az egészségünkre is. Részletek!
A rutin megváltoztatása is erős hatást gyakorolhat az emberekre. Rendszeresen érdemes újraértékelni és újraosztani, hogy kinek mi a feladata, és melyik napszakban mit és hányszor végez el. Az emberi szervezet normális menetrendjének fenntartása nemcsak a napi ébredési és lefekvési rutin betartása körül foroghat, hanem a rendszeresen végzett munkán is, mert a fizikai aktivitás segít megtartani a cirkadián ritmust. Emellett az étkezések rendszerének fenntartása is jelentős elem. Ráadásul a receptek kreatív magalkotása és megvalósítása jó szórakozás is lehet.
A kabinláz egyetlen pozitív vonása, hogy igen gyorsan elmúlik, ha a kiváltó okai megszűnnek. A sarkkutató hazatár a családjához, ahogy az alpesi síközpontba beragadtak is kiszabadulnak a hó fogságából, és már nem hordja tele hóval a tanyasi bekötőutat a szél. Vagy csak beköszönt a tavasz, javul az alaphangulatunk, és könnyebbé válik a személyes kapcsolattartás.
