Bár a só káros hatásairól rengeteget olvashattunk, nem szabad elfelejteni, hogy szükségünk van erre a tápanyagra ahhoz, hogy a szerveztünk elektrolit-háztartása egyensúlyban legyen, és
megőrizhessük az egészségünket. Ugyanakkor a túl sok só számos betegség kialakulásához hozzájárul, megnöveli például a magas vérnyomás és az ezzel összefüggő kardiovaszkuláris
problémák rizikóját.
A szakemberek világszerte az egyik legnagyobb egészségügyi veszélynek a sófogyasztás megnövekedését tartják, a legtöbben (már a kisgyermekek is) a javasolt sómennyiség mintegy kétszeresét
fogyasztják el naponta. (Magyarországon a férfiak több mint háromszorosát, a nők 2,5-szeresét.) A sóbevitelnél ráadásul viszonylag kis szerepet játszik a főzés közbeni sózás vagy az
utánsózás, a legtöbb kész- és félkész ételben ugyanis rengeteg só van.
A legújabb kutatási eredmények szerint a túlzott sóbevitel nemcsak a vérnyomásra és az erekre van rossz hatással, de a májat is súlyosan károsíthatja: megváltozik a májsejtek
alapja, megnő a pusztuló sejtek aránya, a sejtek osztódásának üteme pedig csökken. Ez pedig a májfibrózisnak nevezett súlyos betegséghez vezethet, ráadásul a kutatók szerint nemcsak a
felnőttekben, hanem a fejlődő embriókban is.
A fibrózis tulajdonképpen egyfajta szövetburjánzás, ami elsősorban a kötőszövetet érinti. A fibrózis leginkább a hegek kialakulására emlékeztet. A fibrózis szinte bármely szervünknél előfordulhat, a májon kívül például a tüdőben, a szívben, az agyban, a bélrendszerben, az ízületekben, a bőrben és a péniszben is kialakulhat.
A kínai Jinan University szakemberei szerint a jelenség hátterében az oxidatív stressz áll, vagyis az úgynevezett szabad gyökök károsíthatják a sejteket, és nemcsak súlyos betegségeket, de gyulladást is okozhatnak. Ugyanakkor a megfelelő étrend, elsősorban a C-vitamin (melyet az egyik legerősebb antioxidánsnak tartanak) segíthet "kijavítani" a túl sok só okozta károsodásokat, és megvédi a máj sejtjeit a károsodástól, illetve az idő előtti elhalástól.
A kutatás eredményeiről a Journal of Agricultural & Food Chemistry című szaklapban számoltak be.
A túlzott sófogyasztás tönkreteszi a májat
Egyszerű vitaminnal kezelhető a súlyos betegség?
A Salk Intézet munkatársai felfedezték, hogy szintetikus D-vitamin (kalcipotriol) egérkísérletes modellben gátolta azokat a folyamatokat, melyek a máj kötőszövetes átalakulásához vezetnek. Kattintson!
A fibrózis tulajdonképpen egyfajta szövetburjánzás, ami elsősorban a kötőszövetet érinti. A fibrózis leginkább a hegek kialakulására emlékeztet. A fibrózis szinte bármely szervünknél előfordulhat, a májon kívül például a tüdőben, a szívben, az agyban, a bélrendszerben, az ízületekben, a bőrben és a péniszben is kialakulhat.
A kínai Jinan University szakemberei szerint a jelenség hátterében az oxidatív stressz áll, vagyis az úgynevezett szabad gyökök károsíthatják a sejteket, és nemcsak súlyos betegségeket, de gyulladást is okozhatnak. Ugyanakkor a megfelelő étrend, elsősorban a C-vitamin (melyet az egyik legerősebb antioxidánsnak tartanak) segíthet "kijavítani" a túl sok só okozta károsodásokat, és megvédi a máj sejtjeit a károsodástól, illetve az idő előtti elhalástól.
A kutatás eredményeiről a Journal of Agricultural & Food Chemistry című szaklapban számoltak be.
❤ ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!
