Nem vagyok teljesen százas, de ez viszonylag régen egyértelművé vált. Ahogy egyre több emberrel találkozom, és egyre jobban megismerem őket, látom, hogy mindenki küzd valamivel. Vagy ha tényleg jól van, akkor kiderül, hogy rengeteg munkája van ebben, és korábban ő is nézett már szembe nehézségekkel, csak megtanulta kezelni ezeket. Vagy nagyon jó a pszichiátere. Vagy hihetetlenül szerencsés a személyisége.
Mindenesetre ha valaki nagyon harmonikus, az azért gyanús. A terápia mindenkire ráfér. Mert persze van, ami adott: a személyiségünk, a családunk meg a kihívások, amelyeket elénk dob az élet, de nagyon nem mindegy, hogy ezekkel mit kezdünk. A jó működéshez elengedhetetlen az önismeret, ahhoz pedig sokaknak jól jön a segítség.
"A terápia mindenkire ráfér" (a fotó illusztráció)
"Ugyan már, még hogy magasak az elvárásaink?!"
Én is jártam terápiára. Korán kezdtem, még ovis koromban. Anyukámék vittek el Annabella nénihez, mert rágtam a körmöm és szorongtam. Imádtam hozzá járni. Játszottunk a babakonyhában, és csak rám figyelt. Nem is tudtam, hogy miért vagyunk ott, csak azt, hogy jólesik. Elmondta a szüleimnek, hogy mit gondol, mi okozhatja a tüneteimet, a szüleim meg mondták neki, hogy "ugyan már, még hogy magasak az elvárásaink?!", és ezzel vége is volt. Legalábbis a terápiának: a szorongásnak sajnos nem.
Hogyan hat a szervezetre a tartós szorongás? Részletek itt.
Fiatal felnőtt koromban aztán rosszabb lett a helyzet. Egyre több testi tünetet produkáltam. Persze, a környezetem ebből semmit sem észlelt. Kifelé én voltam a vicces, laza csaj, akit lehet terhelni, mert jó az idegrendszere. Közben légszomjam volt, szédültem, fájt a gyomrom, a nyakam, a hátam. Orvostól orvosig szaladgáltam, és ugye aki keres, talál. "Biztos a meszes nyakcsigolyák miatt van" - mondták. "Laktózérzékeny, biztos ettől fáj a hasa!" - hallottam mástól.
De a tüneteim nem akartak elmúlni. Aztán észrevettem az összefüggéseket abban, hogy milyen helyzetekben vagy helyzetek után érzem ezeket a furcsaságokat. És akkor elkezdtem gyanakodni, hogy nem a vashiányos laktózintoleranciás csigolyameszesedéstől vannak.
"Már tudtam, hogy pszichés eredetűek"
Ismét egy pszichológusnál találtam magam, de ezúttal önszántamból. Sok mindent megértettem magammal kapcsolatban, de aztán ennek a terápiának is eljött a vége, mert a pszichológus úgy érezte, hogy kész vagyok. Annyival beljebb voltam, hogy már tudtam, mi miért van, mégsem tudtam kezelni a tüneteimet. De legalább már tudtam, hogy pszichés eredetűek. Ennek, azt hiszem, a körzeti orvosom örült a legjobban, aki mikor meglátott, már készítette a nyugtató receptjét, hiába mentem hozzá éppen torokgyulladással.
Majd jött még több pszichológus, kineziológus, varázsló, jósnő, homeopátia és családállítás is. Egyre több dolgot tanultam meg magamról és a működésemről (és a kuruzslókról), elköltöttem rengeteg pénzt, de a lényeg nem változott.
A mélypont, azt hiszem, az volt, amikor egy újabb gyógyítónál éppen egy kezelőágyon feküdtem, langyos ásványokkal telepakolva. Közölte, hogy most meggyógyulok, majd rágyújtott egy cigire, és elkezdett telefonálgatni. Ahogy ott feküdtem a kezelőágyon, egy ametisztet balanszírozva a homlokomon, eldöntöttem, hogy ezt befejezem.
Közelítsünk akkor máshogyan. Amerikában élő barátnőm javasolta az antidepresszánsokat, de rettegtem tőlük. Itthon borzalmas a megítélésük, de kipróbáltam. Néhány mellékhatást leszámítva nagyon jó volt. Nem volt nagy változás, csak sokkal jobban éreztem magam a bőrömben. Nem híztam, és nem lettem függő sem, mivel az antidepresszánsok nem addiktívak. (Csak fokozatosan kell abbahagyni a szedését). A nyugtatók viszont függőséget okoznak - de valamiért attól mégsem félnek az emberek. Ha elmondtam valakinek, hogy mit szedek, úgy nézett rám mint egy őrültre.
Nem értem. Ha valakinek kevés valamilyen hormonja, és pótolja, akkor senki nem forgatja a szemét. De ha a szerotonin kevés, és azt próbálja gyógyszerrel pótolni, akkor vagy gyenge, vagy bolond.
"Mindig szorongós maradok"
Ahogy telik az idő, úgy érzem, egyre többet tudok meg magamról. Már tudom, hogy mindig szorongós maradok. Tudom, hogy mi az oka, és jobban is tudom kezelni. Mindent összevetve öt év terápia után be kellett látnom, hogy téves elvárásaim voltak a pszichoterápiával szemben. Nem, sajnos nem lesz új, tökéletesen kiegyensúlyozott személyiségem. Csak némi önismeretem meg egy túlélési eszköztáram.
Emiatt tartom fontosnak, hogy ez a téma ne legyen tabu. Ebben a hónapban a HáziPatika.com-on a lelki gyógyulásról lesz szó. Nagyszerű szakemberektől kértünk segítséget, és készítettünk videókat, hogy mindenki el tudjon igazodni ebben a kényes témában.
A videók segíthetnek abban is, hogy felismerjük, ha környezetünkben valaki lelki eredetű problémával küzd, vagy éppen saját magunkon vegyük észre, ha gond van. Segít abban is, hogy el tudjuk dönteni, melyik problémával milyen szakemberhez kell fordulni, és kiben lehet megbízni. Választ kaphatunk arra is, hogyan igazodjunk el a különböző terápiás módszerek között, vagy éppenséggel milyen személyiségzavarok léteznek, és hogyan lehet segíteni ezeken, milyen gyógyszercsoportokat használnak a pszichoterápiában, és mit lehet várni a szedésüktől.
Reméljük, sokaknak segítünk ezzel a videósorozattal. Legyenek jól, amennyire csak lehet. És higgyék el: a nem normális is normális.
