A szüzesség és a szüzesség elvesztése tabu témának számít, pedig néha igenis fontos lenne beszélni róla, hogy ne egy norma alapján vagy mások reakcióiból ítéljük meg a kérdést. Éppen ezért elmesélem a saját sztorimat. A döntésemért a mai napig hálás vagyok magamnak.
22 éves és még szűz?!
Sok év eltelt - ahogy az orvos nevezte - a "nagy esemény" óta, de a történet ma is mindig eszembe jut, amikor nőgyógyászhoz megyek, hol felháborodom, hol nevetek kínomban, hogy ez tényleg megtörténhetett. 22 éves voltam az extra rendszertelen menzeszem és egyéb panaszok miatt mentem nőgyógyászhoz. Bár mindenki időpontra érkezett mégis tele volt a váró, azaz a rendelő előtti szűk folyosó, ahol sokan és hosszan várakoztunk. Nem volt néma csönd, mégis feltűnt, hogy az orvos és az éppen bent lévő páciens egyes mondatai tisztán kivehetőek. Ettől egy kicsit kínosan éreztem magam "hallgatóként" is, hiszen az ember nyilván nem akarja, hogy az egész folyosó hallja a nőgyógyászati panaszait és diagnózisát.
Amikor sorra kerültem elmondtam a problémámat az orvosnak, aki egy nagyon fásult 55 év körüli férfi volt. Levetkőztem alul, majd felfeküdtem a vizsgálóágyra, ami (mint minden nő tudja) eleve kiszolgáltatott helyzet. Az orvos adminisztrált, kérdezgetett: "…Utolsó szexuális együttlét időpontja?" "Még nem volt" - válaszoltam. "Tessék?"- kérdezett vissza felvont szemöldökkel. "Még nem volt" - ismételtem. "22 éves és még szűz?" - kérdezte újra felháborodott hangsúllyal. "Igen" - feleltem és közben nagyon rosszul éreztem magam.
A vizsgálat után lesütött szemmel mentem végig a folyosón, nem tudom, hogy kihallatszott-e a párbeszéd, de én akkor biztos voltam benne, hogy mindenki hallotta és mindenki lúzernek néz emiatt, ez az érzés még sokáig elkísért.
Ez is bőven elég lett volna akkor, de képes voltam, rá és visszamentem ugyanahhoz az orvoshoz a vérvizsgálat eredményéért. Már nem tudom miért hozzá, talán azért, hogy ne kelljen még valakivel közölnöm, ami miatt az előző vizsgálat óta kínosan érzem magam, talán azért, mert azt gondoltam, hogy ez a megaláztatás nála már nem ismétlődhet meg még egyszer, tévedtem. Amint beléptem kaján mosollyal és a következő kérdéssel fogadott: "Na, megtörtént már a nagy esemény?" - majd összevigyorgott az asszisztensnővel.
Kiszolgáltatott helyzet. (Fotó: Per-Anders Pettersson/Getty Images)
Értem én, hogy ez egy rutin kérdés, és bizonyos vizsgálatokat nem lehet vagy nem célszerű szűz lányoknál elvégezni, de szerintem lehet ezt normálisan is kezelni, úgy, hogy közben nem alázzuk meg a másikat és nem nevetjük ki akár 22, akár 32, akár 42 éves. Mert ez bizony évekre nyomot hagyhat.
A kínosnak hitt titok, ami elszigetel
Persze már az orvos toleránsnak nem nevezhető viselkedése előtt is akadtak nehézségeim, hiszen a testemnek voltak igényei, a kíváncsiság is erős volt és közben egy kissé csodabogárnak is éreztem magam, hiszen volt olyan egykori általános iskolás osztálytársam, akinek több gyereke is született. Már gimi végén is úgy éreztem, lemaradtam a kortársaimtól.
Hogy mire vártam? Nem, nem a mindent elsöprő szerelemre, a szőke hercegre, akivel örökké együtt leszünk. Egy olyan valakire, akiről érzem, hogy vele a teljes tisztaságában és szépségében élhetem meg a szexualitást. Voltak körülöttem fiúk, de egyikükről sem éreztem, hogy ő lenne az, aki ehhez megfelelő társ, ezért vártam.
Persze egy idő után elbizonytalanodtam és kitaszítottnak éreztem magam. "Lehetséges, hogy ez az egész csak egy romantikus elképzelés a részemről, egy illúzió? És valami baj van velem, hogy nekem senki sem jó?" - cikázott gyakran a fejemben. A dolgot nehezítette, hogy erről senkivel sem tudtam beszélni. Azok a barátnőim, akikkel annak idején ez még szóbajött, amikor még náluk is aktuális volt, elkerültek mellőlem, új embereknek pedig még véletlenül sem említettem volna. Az én kínos titkom volt, amivel egyre jobban kívülállónak éreztem magam. Ha társaságban párkapcsolati vagy szexuális téma került szóba teljesen elszigeteltem magam, mintha egy falat húztam volna magam elé, hogy én ehhez úgysem tudok hozzászólni és valahol belül azt képzeltem, hogy lehet, hogy mindenki tudja a titkomat és a hátam mögött összesúgnak. Emiatt a szociális életem is igencsak korlátozott lett.
A legrosszabb, ha egyedül maradsz
"Mély gödörbe kerülni úgy a legkönnyebb, ha az ember egyedül marad a problémájával, ha nincs kivel beszélnie róla, mert így a viszonyítási pontok eltorzulnak az egyén félelmei pedig felerősödnek és teljesen elhatalmasodnak" - mondta el Tóth Ildikó Klinikai szakpszichológus.
Aztán még mielőtt végleg elszigeteltem volna magam mindentől, lett egy nagyon nyíltszívű barátnőm, abból a fajtából, aki nem ítélkezik vagy véleményez. Egy csajos beszélgetés alkalmával pedig meséltem neki az erősen túlmisztifikált titkomról, amit ő teljesen természetesen fogadott. Az ő hozzáállása rengeteget segített abban, hogy elhiggyem, talán lehet, hogy még sincs velem akkora baj. Ez a löket pedig ahhoz is elég volt, hogy újra randizni kezdjek.
A tényállásról egy fiúnak mertem mesélni, aki nagyon jól kezelte a helyzetet, Még véletlenül sem azon a módon, ahogy én azt korábban elképzeltem, tehát nem csúfolt vagy nevetett ki, nem szörnyülködött, hogy velem valami biztosan nem stimmel, sőt még gúnyos ajánlatot sem tett, hogy szívességből lefekszik velem… - igen, ezekre az eshetőségekre mind felkészültem.
De mégis frusztrálni kezdte a dolog, mint kiderült, túl nagy felelősségnek tartotta. Nem azt, hogy hogyan teljesít, hanem azt, hogy mi lesz később. Ugyanis bár az én fejemben nem, az ő fejében mégis élt az a kép, hogyha elveszed valakinek a szüzességét az akkora dolog, hogy azután úgy illik, ha örökre vele maradsz. lám mennyi féle vélekedés a szüzességről.
Hálás vagyok magamnak
A férfit, akit vártam 24 éves koromban ismertem meg kétséget kizáróan tudtam, hogy ő az és valóban úgy tudtam vele megélni az első alkalmat (meg aztán a többit is), ahogy mindig is éreztem, hogy szeretném, gátlások nélkül, tisztán áramolva.
Bár voltak éveim, amikor azt gondoltam, hogy velem valami nagyon nincs rendben és mindenhonnan kilógok az elképzelésem és a döntésem miatt, mégis nagyon hálás vagyok magamnak, hogy vártam és bár később a vártnál, de úgy válhattam nővé, ahogy szerettem volna. Ez azóta is kihat mind a szexuális életemre, mind a mindennapjaimra, hiszen tudom azt, hogyha érzem valamiről, hogy lehetséges egy elképzelt módon, akkor az tényleg lehetséges úgy.
Az első alkalom meghatározó
Az első szexuális élmény meghatározó lehet a későbbi szexuális élet egészének szempontjából - olvasható Matthew Shaffer, a Texas Egyetem pszichológiai doktori programjának hallgatójának, valamint C. Veronica Smith, a Mississippi Egyetem pszichológia professzorának közös tanulmányában.
A kutatásban összesen 331 fiatal férfi és nő vett részt, akiket mind szüzességük elvesztésének körülményeiről kérdeztek. A névtelen résztvevőknek értékelniük kellett első szexuális együttlétüket a különböző, szorongással és elégedettséggel kapcsolatos érzelmek szerint. Ezen kívül jelen szexuális életükről is ki kellett tölteniük egy kérdőívet és két héten át naplót is kellett vezetniük szexuális együttléteikről. A vizsgálati eredmények szerint az első szexuális együttlétükkel fizikailag és érzelmileg is elégedett résztvevők szexuális élete volt a legkielégítőbb. Az első együttléttel kapcsolatos negatív érzelmek és szorongások a későbbiekben általában rosszabb szexuális funkciókat eredményeztek.
Akármi is a társadalmilag megszokott, akármit is mondanak mások, orvos, barát, celeb… bárki szerintem bizonyos kérdésekben a saját megérzés vezet a legjobb döntéshez.
Nyitókép: Részlet az Amélie című filmből. (Fotó: imdb)
