De vajon honnan ered ez a különös vonzalom és kapcsolódás? És mit jelentenek valójában azok az apró szimbólumok, amelyek körülveszik ezt a mosolygó, integető cicát, a Maneki-nekot?

Honnan származik a Maneki-neko?

A Maneki-neko eredete Japánba nyúlik vissza, nagyjából a 17. századba, és több mítosz is kötődik hozzá.

A legismertebb legenda szerint egy rossz állapotban lévő templom szegény papja befogadott egy kedvesen mosolygó, kóbor macskát.
Egy napon vihar készült éppen lecsapni, mikor a macska integetni kezdett a mancsával egy arra járó földesúrnak. Amikor a férfi közelebb ment az integető cicához, villám csapott le arra a helyre, ahol korábban állt - a macska így megmentette az életét.
Hálából a földesúr támogatását ajánlotta fel a templomnak, a macska pedig a szerencse, a védelem és az áldás szimbólumává vált.

Nem mindegy, hogy melyik mancsával integet a Maneki-neko, a kínai szerencse-macska (fotó: Shutterstock)

Bár japán eredetű, a Maneki-neko az évszázadok során szervesen beépült a kínai kultúrkörbe is, különösen a feng shui és a kínai újévi hagyományok révén - ma már világszerte inkább kínai szerencsemacskaként ismerjük.

Mit jelent a "Maneki-neko"?

A Maneki-neko neve szó szerint azt jelenti: "hívogató macska" - mely behívja a szerencsét.
A keleti szemlélet szerint a szerencse nem kívülről érkező jutalom, hanem egy olyan energia, amely akkor érkezik meg, amikor teret kap az életünkben.

Bal vagy jobb manccsal integet? Nem mindegy!

Ha a cica a bal mancsával integet, olyan embereket, kapcsolatokat és klienseket hív be az életünkbe, akikkel kölcsönösen támogathatjuk egymást. Segítőket, lelkünkkel egyívású személyeket vonzhatunk magunkhoz - akár a lélektársunkat is.
Ha a jobb mancsával integet, elsősorban anyagi biztonságot, stabil munkát és megélhetést, bőséget biztosít számunkra.
Ha a cica mindkét mancsa fent van, az a védelem és bőség szimbóluma egyszerre - a legintenzívebb bevonzó energia.

Fontos, hogy érzelmi benyomás alapján, ösztönösen válasszunk Maneki-nekót. Sokan pont azt a macskát tartják a legkedvesebbnek, amelyik éppen arra az életterületre reagál, ahol nyitásra, megerősítésre vagy gyógyulásra van szükségük.


    

A színek és szimbólumok üzenete

A Maneki-neko színei és kiegészítői soha nem pusztán díszítőelemek:

  • Az arany szín a stabilitást, a hosszú távú bőséget és biztonságot szimbolizálja
  • A piros a védelem és életerő jelképe
  • A fehér szín a tisztaságra és őszinte szándékokra utal
  • A fekete a legfőbb védelem irigység, rosszindulat ellen, a negatív hatások blokkolását szolgálja
  • A rózsaszín az érzelmi nyitottságot és szeretetteljes kapcsolódást jelképezi

A csengő

A cica nyakában lévő csengő az egyik legerősebb védelmi szimbólum. Úgy tartják, hogy elriasztja a rossz energiákat, "éberen tartja" a szerencsét és segít észrevenni a jó lehetőségeket. Ahol csengő szól, ott a szerencse látványosan lép be és nem illan el hirtelen az életünkből.

Feliratok és jelek - mit jelentenek a szimbólumok?

A Maneki-neko testén gyakran jelennek meg kínai írásjelek:
福 (Fu) - áldás, szerencse, teljesség
招來財 - a bőség behívása
努力 奋斗 - szorgalom, kitartás, tudatos haladás

Ezek a jelek együtt azt üzenik, hogy a szerencse nem passzív várakozás, hanem belső nyitottság és következetesség, kitartó külső- belső munka eredménye.

Kísérő jelképek és figurák - hogy a szerencse meg is maradjon

Pénzbéka és pénzeszsák, pénzérmék

A Maneki-neko mellett gyakran találunk "pénzbékát", általában kínai pénzérméken csücsülve. A béka a keleti kultúrákban az átalakulás és a visszatérés szimbóluma: életciklusai miatt a megújulást jelképezi, a kínai hagyományban pedig úgy tartják, "visszahozza" a pénzt és a szerencsét a házba. A pénzérmék és a pénzeszsák a fokozatos gyarapodást és anyagi stabilitást, a biztonságos alapokat szimbolizálja. Nem gyors szerencsét, hanem megtartó bőséget hoz.

Piros boríték (Hongbao)

A piros boríték nem egyszerű pénzbeli ajándékot szimbolizál: a piros szín véd, a benne lévő összeg jószándékot hordoz, és maga a gesztus a jövőre mondott áldást jelképezi. Spirituális értelemben ez az energia továbbadásáról szól.

Nyolcszög (Bagua)

A nyolcszög a feng shui egyik legerősebb védelmi formája: kiegyensúlyozza az energiákat, semlegesíti a kedvezőtlen hatásokat és megóv minket attól, hogy az esetleges túlzások kibillentsenek minket az egyensúlyunkból.

Mikor és hol jelenik meg leggyakrabban az integető macska?

A Maneki-neko figurák különösen népszerűek kínai újév idején ( idén febr. 17-én lesz), amikor új évkör indul, és tudatosan be szeretnénk hívni a szerencsét, bőséget és jó lehetőségeket az életünkbe.


    

Új kezdeteknél is előszeretettel választják kabalának: sokan helyeznek el Maneki-nekót költözés után az új otthonukban, új munka vagy vállalkozás indításakor az irodájukban vagy egyéb élethelyzeti fordulópontoknál.

Leginkább a bejárat közelében, a nappaliban, a közösségi - vagy dolgozótérben helyezik el - mindenképpen olyan helyen, ahol sokat és szívesen tartózkodnak.
A hagyomány szerint érdemes azonban kerülni a hálószobát és a fürdőszobát, mert azok energetikailag nem támogatják kellőképpen a bevonzást. Fontos, hogy fényes, jól látható és megbecsült helyen legyen.

Miért szeretjük ma is a Maneki-nekót?

A Maneki-neko nem egyszerű varázstárgy. Nem ígéri, hogy minden magától megoldódik, és mesebeli csodák várnak ránk. Viszont a hatása rendkívül kedvező, és az üzenete is egy időtálló igazságot szimbolizál:
Legyünk nyitottak és figyelmesek, dolgozzunk szorgalmasan és maradjunk önazonosak - ha így teszünk, a pozitív dolgok és a "jószerencse" megtalál minket.

Talán ezért van az, hogy a bolt polcain lévő több tucat integető macska közül mindig csak egy mosolyog ránk igazán - és amikor ez a kapcsolódás, kiválasztás megtörténik, pontosan tudjuk: mindez nem véletlen.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!