A jóalvásolyan lökést ad az embereknek, mintha 40 millió forintot nyernének a lottón - legalább is ezt állítja egy tavaly ilyenkor publikált tanulmány a Sleep című szakfolyóiratban. A kutatás szerint (amelyről be is számoltunk) a jó alvás jelentősen javítja a mentális egészséget, és ugyanolyan alkalmas a boldogság eléréshez, mint az említett nagyságú lottónyeremény.

Meglepő módon a jó alvás egyszerre magán- és közérdek - Fotó: 123rf

A jó alvás képessége nem csak a kiváltásosoké, így bárki hozzáférhet annak előnyeihez. De akik ennek ellenére rosszul vagy rendkívül rosszul alszanak, intenzív kezelés szükséges, mert az alváshiány kegyetlenül káros az emberi szervezetre és pszichére. Ezért nem csak a tudósoknak, hanem mindenkinek keresnie kell, hogy milyen életstílus-tényezők és napi tevékenységek segítenek előmozdítani a jobb alvást.

Vigyázat! A kevés alvás veszélyes

Az alváshiány nemcsak azért hat negatívan, mert csökkenti a koncentrációt, ezáltal pedig a munkahatékonyságot, de sok kór, köztük krónikus betegségek kialakulásában is közrejátszik, ami gazdaságilag is káros, hiszen rengeteg munkanap elvesztését eredményezi. Az alváshiány nyomán megjelenő fáradtság pedig munkahelyi- és közúti balesetekhez vezet.


Ráadásul azok az emberek, akik nem alszanak megfelelően gyakran más egészségi problémákkal is küzdenek, például az elhízással, a túlzott alkoholfogyasztással, a dohányzással, a mozgásszegény életvitellel vagy mentális problémákkal. Ezek pedig jelentősen hatnak az egészségi állapot romlására, a stressz szint megemelkedésére stb.

A Földön mindent - a növényeket, állatokat, embereket - ez a belső óra irányít, ami 24 órás ciklusokban követi a fény és a sötétség változásának ritmusát. Az embereknél ez a belső ritmus a nap folyamán különböző tevékenységeket készít elő - ébredést, evést, alvást - azáltal, hogy szabályozza a hormonszinteket, a testhőmérsékletet vagy az anyagcserét. Testünk belső órája nemcsak reagál a Nap mozgására, hanem előre számít is rá. Részletek!

Egyes kutatások szerint az emberek több mint fele gyakran vagy néha alvászavarokkal küzd, 10 százalékuknál pedig folyamatosan fennáll ez az állapot. A magyar mérések még rosszabb képet mutatnak, mert nálunk a lakosság akár 70 százaléka is érintett lehet valamilyen alvászavarban. Ez pedig már jelentősen érezhető nemzetgazdasági szinten is. Ha jobban aludnánk tízmilliárdos megtakarításokat szundíthatnánk össze. Infografikánk további meglepő tényeket is tartalmaz.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!