Amikor Ken Kesey megírta a Száll a kakukk fészkére című regényét egy hadikórház elmeosztályán betegfelvigyázóként szerzett tapasztalatai alapján, talán maga sem gondolta volna, hogy munkája milyen évtizedekig elnyúló hullámokat kelt a közgondolkodásban. Ehhez persze az is kellett, hogy Michael Douglas bátor produceri munkájával, Miloš Forman nagyszerű rendezésével és Jack Nicholson feledhetetlen alakításával Randle P. McMurphy története olyan sok embert érintsen meg az 1975-ös filmadaptáció révén. A film azonban egyszersmind hatalmas pofont adott az ECT-kezeléseknek, amelyek rossz híre a mai napig nem oszlott el teljesen. A kutatások azonban azt mutatják, hogy felfedezése után közel 80 évvel az ECT továbbra is az egyetlen igazán hatásos terápia a rezisztens depresszió, a bipoláris affektív zavarok és a skizofrénia néhány fajtájának kezelésére.
ECT-terápia a Liverpool és Manchester között félúton lévő Winwick kórházban, 1957-ben.
Fotó: Liverpooli Egyetem, CC
Az elektrokonvulzív terápia hatásmechanizmusa még ma sem ismert pontosan, de az biztos, hogy az agy elülső lebenyein keresztül a villamos energia rohamot vált ki, ami az agyi funkciók javulását eredményezi. A kezelés önmagában csak néhány percig tart, és néhány héten át hetente két-három alkalommal ismétlik, majd járóbeteg-ellátásban folytatható a fenntartó terápiás kezelés. Az ECT egyoldalúan, az agy egyik féltekéjén, vagy kétoldalúan az egész agyra kiterjedően adható. Általában az ECT-re, mint legutolsó bevethető kezelésre gondolnak, de vannak esetek, amikor a betegség korai fázisában alkalmazzák, például súlyos vagy életveszélyes katatonia estén - írja a Psychology Today szakportál.
Nem elektromossággal kezdődött
Az elektrosokk története érdekes módon elektromosság nélkül kezdődött. Az elmeorvosok már a múlt század első harmadában felismerték, hogy az epilepsziában szenvedő pszichotikus betegek tünetei a rohamok után javultak. Ladislas Meduna (Meduna László) magyar származású pszichiáter ezért különböző módszerekkel kezdett kísérletezni a rohamok előidézésére, és 1934-ben felfedezte, hogy a Metrazol nevű stimulálószer, ha elég magas adagokban adják be, kiváltja az epilepsziás rohamokat. Meglepő módon Meduna azt tapasztalta, hogy a páciensek pszichotikus tünetei valójában a gyógyszerrel kiváltott roham után csökkentek. Ez az új kezelés gyorsan görcsterápia néven közismertté vált.
Az első nemzetközi farmakológiai konvulziós terápiás konferencián - amelyet Max Müller svájci pszichiáter szervezett meg 1937-ben - többek között kiderült, hogy a Metrazol olyan erős görcsöket eredményez, amelyek általában csigolyatörésekhez vezetnek. Továbbá a hatóanyag a görcsök kialakulása előtt morbid nyugtalanságot keltett. Emiatt a pszichiáterek alternatív módszereket kezdtek el keresni a rohamok kiváltására.
Ugyanebben az időben Ugo Cerletti olasz neurológus kutyákon kísérletezett a görcsterápiával, s a rohamot a fejüket érő közvetlen áramütéssel próbálta kiváltani. A legenda szerint Cerletti egy hentesnél vásárolt, ahol tanúja volt a hentes a fejet érő elektromos ütéssel kábította el a sertéseket a levágásuk előtt. A villanyáram az állatokat egy érzéstelenített, kómához hasonló állapotba vitte. Cerletti azon tűnődött, vajon az emberek fejére mértáramütéshasonlóan érzéstelenítést okoz-e a görcsök kiváltása előtt. Ebből a gondolatból született az elektrokonvulzív terápia.
Cerletti és pszichiáter kollégája, Lucio Bini 1938-ban kifejlesztették az első ECT eszközt, és ezzel kezelték is az első emberi betegüket, akinél skizofréniát, téveszméket, hallucinációkat és zavartságot diagnosztizáltak. A kezelés a tervek szerint működött, és a beteg állapota jelentősen javult. Az 1940-es évektől kezdve az elektromos technikát szinte minden jelentős pszichiátriai intézmény elfogadta a súlyos mentális betegségek kezelésére. Az ECT-vel kapcsolatos úttörő munkájukért Cerletti és Bini az orvostudományi Nobel-díjra jelölték az 1930-as években.
Az 1950-es években a pszichiátriai új hulláma a klorpromazin, a korai antidepresszánsok megjelenésével, valamint a lítium hatékonyságának hangulatstabilizátorként való felfedezésével indult. Mégis, az ECT volt az első nagy áttörés a biológiai pszichiátria területén. Ezek a fejlemények is hozzájárultak az állami elmekórházak fokozatos bezárásához szerte a nyugati világban.
Az 1960-as években aztán megjelent az elektrosokk történetében a magyar szál is. Thomas Stephen Szasz (Szász Tamás István) a budapesti születésű amerikai pszichiáter vezette az "antipszichiátriai mozgalmat", amely számos fronton támadta a pszichiátria gyakorlatát, beleértve az ECT-t is, amelyet embertelennek és kínosnak tekintett. A pszichiátriáról alkotott nézeteit állítólag Karinthy Frigyes írásai is befolyásolták. Az elmebetegség terminusa elleni első bírálatát 1958-ban a Columbia Law Review című folyóiratban jelentette meg. Ebben a cikkben azt állította, hogy az elmebetegséget úgy kezelik, mintha boszorkányság volna. Nézeteit sokat támogatták, 1961-ben például meghallgatta az USA Szenátusának bizottsága. ahol a kényszergyógykezelések ellen érvelt, és azt állította, hogy az elmebetegnek címkézés sérti a beteg jogait, és hogy az orvosoknak segítőknek kell lenniük, nem pedig börtönőröknek. Tevékenysége köztiszteletet vívott ki, olyannyira, hogy az Amerikai Humanista Társaság 1973-ban az év humanistájává választotta. Részben a fellépése miatt is az ECT az 1960-as és 1970-es években teljesen visszaszorult, de az 1980-as években újjáéledt. Napjainkban már ismét széles körben elfogadott kezelés a súlyos mentális zavarok esetében. Becslések szerint évente egymillió ember kap elektrosokk terápiát.
Modern
ECT-berendezés EEG-vel kombinálva. Ma már sokkal bizalomgerjesztőbb - Fotó: Wikipedia, CC
Az elektrosokk jelentőségét az adja, hogy a depresszióban szenvedő betegek mintegy 10-30 százalékán nem segítenek az antidepresszánsok. Számukra az egyik kezelési lehetőség az elektrokonvulzív terápia. Ma az ECT-t már érzéstelenítés mellett végzik, és az elektromos áramot célozottan és szabályozottan alkalmazzák. A Popular Science magazinnak nyilatkozó Amy Aloysi, a Sínai-hegyi Icahni Orvostudományi Iskola igazgatója szerint téves az az elképzelés, hogy az eljárás ijesztő és fizikailag szélsőséges volna. Ma már behívják a betegek családtagjait a kezelésekre, éppen azért, hogy megváltoztassák az eljárás rossz közképét.
Nem 100 százalékos, de gyors és hatékony
A legtöbb terápiához és gyógyszerhez hasonlóan azonban nem mindenkinél működik az elektrosokk, mellékhatásokkal és kockázatokkal is járhat. Ugyanakkor az ECT-t az orvosi közösség széles körben elfogadta, mert számos olyan betegnek segít, akiknek a kezelésre tett korábbi erőfeszítések kudarcot vallottak. Ennek ellenére még ma is vannak ellenzői orvosi körökben is, mert tartanak a hosszútávú mellékhatásoktól, károsodásoktól. Az ilyen hosszú távú mellékhatások előfordulnak Aloysi szerint is, de elég ritkán. Ezért a betegekkel mindig közlik, hogy ez megtörténhet, és nem 100 százalékig biztosak benne, hogy mi történhet velük. A pszichiáter azonban állítja, hogy betegek ezreit kezelte ECT-vel, és senki sem szenvedett tartós, életminőséget károsító mellékhatásokat.
Nemrégiben röppent fel a hír, hogy az olimpia közeledtével nem árt a versenysportban egy újfajta doppingra figyelni, terjedőben van ugyanis a neurostimuláció. Erről a technikáról korábban csak a szuperkatonák létrehozására tett erőfeszítésekkel kapcsolatban lehetett hallani. De könnyen lehet, hogy az idegek kiszámított ingerlése a polgári életben - például az üzleti tárgyalásokon - is felbukkan. Részletek!
A bizonytalanság abból fakad, hogy nem teljesen világos az ECT hatásmechanizmusa. Az biztos, hogy megnő az idegek növekedését segítő fehérjék termelése, a neurotranszmitterek szintje megváltozik, valamint a depresszióban részt vevő agyi régiók (például az amigdala és a hippokampusz) változásai is lehetségesek. Hibás az a feltételezés, hogy az ECT mindig fizikai kárt okoz az agynak, mert a legtöbb kutatás szerint nem károsítja az idegsejteket vagy az agyi struktúrákat. Valójában kimutatták, hogy növekedést és aktivitást okoz az agyban, azaz emelkedik az agyi kapcsolatok száma és a hippokampusz idegsejtjeinek növekedése - állítja Aloysi.
A betegek többsége számára az ECT jól működik. Ez a leghatékonyabb módja, hogy az egyéb kezelésekre érzéketlen depressziós betegek állapotán javítsanak. A kezelést kapók 50-70 százaléka pozitív változásokról számol be. Az elektrosokkban részesített betegeknél az egy hónapon belüli ismételt kórházba kerülés kockázata alacsonyabb. A kezelés gyorsan, napokon belül eredményt hoz, ellentétben az antidepresszánsokkal, amelyeknél hetekig eltarthat a hatás megjelenítése. Súlyosan depressziós betegek esetében, akik öngyilkosság mezsgyéjén billegnek, a gyors hatású kezelés kulcsfontosságú lehet. Azoknak a betegeknek, akik nem reagálnak más kezelésekre, lehet, hogy el kell dönteniük, hogy vállalják-e az ECT-t vagy inkább a depressziót. De a depresszió halálos lehet.
