Az egy lakosra jutó éves gyógyszerforgalom összértéke 48 ezer forint volt 2017-ben, ami Budapesten tízezer forinttal haladja meg az országos átlagot. Hankó Zoltán, a Magyar Gyógyszerészi Kamara elnöke az infostart.hu kérdésére elmondta, hogy a fővárosi gyógyszerfogyasztási szokásoknak egyrészt szociológiai okai is vannak, ugyanakkor a patikusok úgy látják, a forgalmi adatokban az agglomeráció gyógyszerfogyasztása is megjelenik valamilyen szinten.
Budapesten fogy a legtöbb gyógyszer
Hozzátette: a négy orvosegyetemi város környékén az egy főre jutó gyógyszerfogyasztás úgyszintén általában magasabb csakúgy, mint a támogatási hányad és az egy gyógyszeres dobozra jutó
átlagos forintérték. Ez Hankó szerint azért lehet így, mert az egyetemeken "a napi gyakorlatnál valamivel modernebb gyógyszerezést is folytatnak".
Mi legyen a házipatikában? Részletek!
Közben azokban az országrészekben, ahol nincs annyi pénz gyógyszerre, illetve nehezebb a hozzáférés az ellátáshoz, kevesebb gyógyszer fogy. A szakember szerint az aprófalvas települések egészségügyi és gyógyszerellátása mindig nehézkesebb volt, mint a nagyvárosoké, és ez a mai napig is tapasztalható.
