A tanítónő és nyolc gyerek kórházi ápolásra szorul. A megbetegedettek többsége nem volt beoltva kanyaró ellen. Az első kanyarós beteg egy első osztályos kisfiú volt, aki egy másik településen fertőződött meg még szeptemberben. Utána a megbetegedések száma fokozatosan nőtt, mostanra összességében meghaladta a százat. Karantént viszont csak most rendeltek el az oktatási intézményben, és nem kanyaró, hanem felső légúti fertőzések terjedésére hivatkozva - derült ki a tudósításból.
Kanyaró elleni védőoltás: ezért ment életet
Az év első két hónapjában összesen 16 halálos áldozatot követelt egy Romániában tomboló kanyarójárvány, dacára annak, hogy a betegség védőoltással kivédhető lenne. Mit érdemes tudni a vakcináról? Kattintson a válaszért!
Harmincezer felett a megbetegedések száma
Az ukrán egészségügyi minisztérium által a héten közölt legfrissebb statisztika szerint az év eleje óta 33 937-en betegedtek meg Ukrajnában kanyaróban, közülük 20 539 kiskorú. Idén összesen 14-en haltak bele a betegség okozta szövődményekbe - tíz gyerek és öt felnőtt -, legutóbb október 1-jén egy hároméves kisfiú Lviv megyében. A múlt héten 781 új beteget regisztráltak, köztük 564 gyereket.
Már több mint harmincezren betegedtek meg kanyaró miatt UkrajnábanJárványtani szakértők szerint a legtöbb beteg az 5-9 éves korosztályba tartozik, közülük is azok vannak a legnagyobb veszélyben, akik nem kapták meg időben a kanyaró elleni emlékeztető, azaz második oltást. A korreszpondent.net hírportál szerint területileg a nyugati országrészben lévő Ivano-Frankivszk, Kárpátalja és Lviv megyében kaptak legkevesebben kanyaró elleni védőoltást.
Kanyarójárvány miatt Ivano-Frankivszban három iskolában rendeltek el a héten tanítási szünetet, a múlt héten pedig a szintén a nyugati országrészben lévő Vinnicja megye két oktatási intézményét helyezték karantén alá.