A Cambridge Egyetem kutatói egy sor gént azonosítottak, amelyek felgyorsíthatják az anyagcserét, és segíthetnek gyorsabban elégetni a zsírt. Ezeket a géneket 1600 vékony, de egészséges emberben találták meg egy kutatás során, és a szakemberek szerint legalább a kétharmaduk esetében ezek a gének felelnek azért, hogy kevésbé érdeklődnek a finom falatok iránt.
A legjobb reggelik, ha fogyni akarunk
A reggeli a nap legfontosabb étkezése, és különösen akkor érdemes megválogatni, hogy mit eszünk ébredés után, ha szeretnénk leadni néhány kilót. A fogyás egyik kulcsa ugyanis az, hogy megfelelő minőségű és mennyiségű ételt vegyünk magunkhoz reggel. Kattintson a részletekért!
Ezért nem megy a fogyás
A tanulmányozottak 40 százaléka pedig úgy nyilatkozott, hogy kifejezetten szeret enni, és bármit fogyaszthat anélkül, hogy fölös kilókat szedne fel. A kutatók úgy vélik, hogy ezeknek az embereknek a szervezetében ott vannak ezek a bizonyos gének - jelenleg az a terv, hogy azt is megvizsgálják majd, hogy mi történik a testükkel akkor, ha túleszik magukat. A végső cél, hogy sikerüljön olyan gyógyszereket kifejleszteni, amelyek képesek utánozni ezeknek a "karcsúsággéneknek" a működését, illetve hatásait, és amelyek segítséget nyújthatnak a fogyásban a kevésbé szerencsés genetikával megáldott embereknek.
A szerencsés alkatúak akármennyit ehetnek, mégsem híznak
A kutatást végző szakemberek szerint az eredmények azért is érdekesek, mert először találtak tudományos bizonyítékot rá, hogy a vékony emberek alakja, illetve az, hogy kevesebbet esznek, a genetikának köszönhető, nem pedig annak, hogy erősebb az akaraterejük, és könnyebben megállják, hogy túl sokat vagy túlságosan hizlaló ételeket egyenek. A PLOS Genetics című szaklapban publikált tanulmány szerint a kifejezetten vékony alkatúak egy részének génállománya kimutathatóan eltér az átlagtól, és a karcsúság körülbelül 18 százalékban genetikus eredetű. Ez megmagyarázza azt is, hogy miért öröklik gyakran a szüleik testalkatát, akiknek az édesapja és az édesanyja is vékony.
Forrás: dailymail.co.uk
