Nem vagyunk túl a télen. Még várható fagy és jegesedés. Szóval a törésveszély szó szerint is fennáll. És átvitt értelemben is: a merevség töréssel, csalódással, kudarccal járhat.

Nap és Merkúr a Vízöntőben jár, Uránusz a Bikában. Mindkét jegy fix, vagy más néven szilárd jegy.
A Vízöntő ragaszkodik az elveihez, az általa helyesnek tartott eszmékhez. Nem meggyőzhető. Csak akkor hajlandó változtatni a véleményén, ha saját maga jön rá, hogy jobban jár, ha nézőpontot vált.

A Bika a jóléthez és az objektív, kézzel fogható dolgokhoz ragaszkodik. Elvek, eszmék nem érdeklik. Számára minden fikció, ami nem konkrét.

A bolygók fix jegyekben járva merevvé, ragaszkodóvá és dogmatikussá válnak. Miközben nagyszerű erényeket is képviselnek, mint pl. kitartás, megbízhatóság, stabilitás, türelem.

Február 4-én a Nap és az Uránusz, 21-én a Merkúr és az Uránusz között lesz nehéz fényszög (fotó: Shutterstock)

Februárban mindannyian sóvárgunk a tavasz után. Idén is hiányoljuk a havat, ami egy kis vidámságot hozhatna a télbe. A fix jegyekben járó bolygók azt az érzést erősítik fel, hogy ennek a télnek sosem lesz vége. Bemerevedik minden, nincs változás az időjárásban. Ettől mi is bemerevedünk, és ez igen veszélyes. Fizikai síkon csonttörés, lelki síkon csalódás, szellemi síkon meggyőzhetetlenség van, ha nem tudunk kicsit rugalmasabban reagálni.

Hirdetés

Nem vagyunk egyformák: mindannyian másképp éljük meg ezt is, és más életterületen érint minket ez a konstelláció.

KOS

Előfordulhat, hogy a barátaiddal vagy a kollégáiddal nem értetek egyet több témában. A falkaszellem azt diktálja, hogy kövesd a tömeget, és bólogass. De te képtelen vagy beállni a sorba, és úgy tenni, mintha helyeselnél. Ebből lehet belső és/vagy külső konfliktusod. Mivel te nem vagy ijedős, ez a hír feltüzel, és csak azért is keresed a véleményütköztetés lehetőségét. Szuper ez a versengős attitűd, de ne vidd túlzásba, és lehetőleg ne vessz össze mindenkivel!

BIKA

Már többször beleestél abba a hibába, hogy szembe szálltál az aktuális főnököddel. Minden esetben rossz lett a vége. Nem azért, mert nem volt igazad, hanem azért, mert a stílusod nem volt megfelelő. Amit te őszinteségnek veszel, azt a másik tiszteletlenségnek. Ez a probléma megint felbukkan február 4-én és 21-én. Legyél most megfontoltabb, és ügyelj a szavaidra! Sajnos nem elég megválogatnod a szavaidat, a hangnemre is figyelned kell, ha jót akarsz magadnak.

IKREK

Sokszor meggondolatlanul adsz tovább információkat. Sokszor kerültél már kínos helyzetbe emiatt. Szerencsére elég ügyes vagy, és eddig mindig kivágtad magad. Kérdés, hogy tanultál-e belőle. Februárban kétszer is "vizsgázol". A tantárgy neve diszkréció. Tartsd a szádat, és ne áruld el azt, amit rád bíztak, vagy magadtól jöttél rá! A másik megfontolandó a megbízható emberek száma. Sajnos sokkal kevesebb hozzád lojális ember van körülötted, mint hinnéd, szeretnéd…

RÁK

Év eleje óta keresed az anyagi egyensúlyt. Számtalan sötét jövőt festő hangot hallasz, amitől megijedsz. Közben tapasztalod, hogy minden egyre drágább. Okosan teszed, ha takarékos üzemmódba kapcsolsz. De nem elég a költekezést visszafognod. Kellene tartalékot képezned. Minden nap, vagy minden héten tegyél félre egy kisebb összeget. Az is megoldás lehet, ha pl. a kétszázas, vagy ötszázas pénzeket nem adod ki, hanem elteszed. Sajnos februárban adódhat váratlan kiadásod.

OROSZLÁN

Iszonyatosan fárasztó a munkahelyeden hallgatni a folyamatos nézeteltéréseket. Továbbra se vonódj be! A február 4-dikei és 21-dikei konstelláció szerint bokszzsáknak akar használni a két szembenálló fél. De te kitérhetsz ez elől. Nagyon sokféle módszerrel őrizheted meg a pártatlanságodat: értetlenség, tudatlanság tettetésével, kérdések feltevésével, konkrét elutasítással. Válogass kedved, stílusod szerint és az aktuális helyzetnek megfelelően! Közben ne engedd lemeríteni magad!

SZŰZ

Februárban szembesülnöd kell azzal, hogy milyen fontos, ill. fontos lenne a végzettségről, hozzáértésről szóló papír. Ha a jelenlegi munkádhoz rendelkezel bizonyítvánnyal, akkor se kéne hátra dőlnöd. A február 4-dikei és 21-dikei konstellációk frusztrálnak. Pusztán azért, hogy ne elégedj meg, hanem keresd a továbbképzés lehetőségét. Az sem lehetetlen, hogy a céged, a munkáltatód, vagy az állam finanszírozza a tanulmányaidat. Neked csak az idődet kell beletenned.

MÉRLEG

Komoly önsajnálatba süllyedhetsz, ha elkezded összehasonlítani magad másokkal. Főleg az anyagi helyzetedet értelmetlen méregetni. Ugyanis lehetsz te gazdag anélkül, hogy vastag lenne a pénztárcád, vagy a bankszámlád. Pont erre világít rá a február 4-ei és 21-ei konstelláció. Teszi ezt úgy, hogy fájjon. Nem kímél, nem simogatva vezet rá arra, hogy milyen hiábavaló a pénzedet számolgatni, és keseregni azon, amit nem tudsz megvenni, mert nem engedheted meg magadnak.

SKORPIÓ

Kellemetlenül, sőt kínosan érint téged a február 4-ei és 21-ei konstelláció. Szeretnél a családodban harmóniát teremteni, és összebékíteni a vitázó feleket, de ez momentán reménytelennek tűnik. Bölcsen tennéd, ha nem erőltetnéd ebben a hónapban közeledést. Ugyanis fix jegyekben járó bolygók merevséget és ragaszkodást jelentenek. Vedd észre, hogy a felek beásták magukat a lövészárokba, és állóháború alakult ki! Sajnálatos ez, ami csak később fog megoldódni…

NYILAS

Hajlamos vagy elkönnyelműsködni az egészség témát. Azt hiszed, hogy örökké fiatal és vitális maradsz. A február 4-ei és 21-ei konstelláció arra figyelmeztet, hogy tenned kell azért, hogy egészséges maradj. A tél és a fagy még tartja magát. Ne csapjon be, hogy napközben nincsenek mínuszok. A pára lefagyhat, és elcsúszhatsz. Nem csak a baleset ellen kell védekezned, hanem a vitaminraktáraidat is fel kellene töltened. Egyél több nyers zöldséget és gyümölcsöt!

BAK

Kreatívnak kell lenned ahhoz, hogy februárban plusz bevételhez juthass. Sajnos a 4-ei és 21-ei konstellációk nem segítenek. Sőt elbátortalanítanak, és arra vesznek rá, hogy megkérdőjelezd az ötleted életképességét. Ezzel nincs semmi baj addig, amíg nem kezded el szapulni magad. Jobban teszed, ha adsz időt magadnak és az ötletnek. Könnyen lehet, hogy nem februárban kell döntened. Nem kell hajszolnod se az időt se önmagadat. Később gördülékenyen fog menni…

VÍZÖNTŐ

Kifejezetten veszélyes rád nézve a február 4-ei és 21-ei konstelláció is. Uránusz veszélyes fényszöget küld a Vízöntőben járó Napnak, majd a Merkúrnak. Arra kell vigyáznod, hogy most ne keveredj konfliktusba, mert borítékolható, hogy vesztesként jössz ki. Ráadásul a törés esélye is elég nagy. Ügyelj a testi épséged mellett a lelkedre és a szellemedre egyaránt! Lelki szinten csalódás érhet. Szellemi szinten, ha mereven ragaszkodsz a saját elképzelésedhez, elbuksz.

HALAK

Akarva, akaratlanul fül tanúja leszel egy olyan diskurzusnak, amiből titkokat tudsz meg. Fejtörést jelent, hogy mit kezdj ezzel. Nem adnak egyértelmű tanácsot a bolygók. Sőt a február 4-ei és 21-ei konstelláció nyomasztóan hat rád, mert hol azt érzed, hogy erről tudnia kell mindenkinek, vagy legalább az érintetteknek, hol meg azt, hogy jobb, ha adod a tudatlant, és nem folysz bele. Neked kell mérlegelned, és döntened. Az biztos, hogy a merevség és a dogmatizmus nem jó irány…

Ez is érdekelhet

2023 februári havi horoszkóp: fontos változásokat jeleznek a bolygók

Vajon mi mindenre számíthatunk a tél utolsó hónapjában? Mit jeleznek a bolygók a szerelem, munka, vagy pénzügyek területén? A februári havi horoszkópból minden fontos részletet megtudhattok!

Tovább olvasom

ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!