"Egy idős hozzátartozó halála esetén a rokonok számára bizonyos tekintetben megnyugtató az a gondolat, hogy az elhunyt teljes életet élt. Szeretett, élményeket és örömöket adott, példás szülő és házastárs, jó barát és kolléga volt. Egy gyermek elvesztése különösen nehéz, mert befejezetlen, sokszor el sem kezdődött a közös élet, magyarázat pedig sokszor nincs is az átélt veszteségre. Hiszen általában a szülőknek nincs módjuk arra, hogy lelkileg felkészüljenek a bekövetkező tragédiára" - fogalmazott Zelena András egyetemi adjunktus, aki gyásztanácsadóként a Korábban Érkeztem Alapítvánnyal együttműködve segít csecsemőjüket elvesztett szülőpároknak a gyászfeldolgozásban. Kiemelte, hogy a folyamatot nagyban segíti, ha a gyászolók sorstársi közösségekben beszélhetnek az érzéseikről, illetve találkozhatnak más, hasonló veszteséget átélt szülők személyes tapasztalathalmazával.
"A gyászfeldolgozó csoportok titka maga a sorstársi státusz. A csoportvezető vagy szervező csak egyfajta moderátorként van jelen ezeken a foglalkozásokon, hiszen a gyászolóknak a hasonló helyzetben lévő vagy azt korábban átélt édesanyák, édesapák története hiteles. A sorstársi státusz új közösségbe helyezi a veszteséget átélt személyt, amelyben látja, hogy a világ legnagyobb fájdalmát követően is van élet, sémákat és megoldási modelleket lát olyanoktól, akik számára is hiteles személyek. Első kézből tapasztalhatja, hogy mások is sírnak, ők is válaszokat keresnek, hiszen elvesztették a gyermeküket. Mégis talpra tudtak állni, illetve képesek élni az életüket" - mutatott rá a szakember. Kitért rá, hogy egy ilyen feldolgozócsoportban ki lehet zökkenteni a szülőt abból az érzelmi állapotból, amely akár önsértések, akár az öngyilkossági fantáziák körül forog, és átfordítható a figyelme az emlékezésre. A csoportfoglalkozások vége felé pedig egyfajta jövőkép felvázolására is van esély, hiszen a gyász első időszakában ez nem figyelhető meg.
Egy gyermek elvesztése különösen nehéz és fájdalmas érzés
A csoportokba felekezeti hovatartozástól függetlenül lépnek be gyászoló szülők, és Zelena András szerint kifejezetten nagy hozzáadott értéket képvisel, ha különböző világnézetű emberek találkoznak egymással a foglalkozásokon. "Amikor ilyen tragédia történik egy családban, akkor gyakran előfordul, hogy az ateisták istenkeresővé válnak, a mélyen vallásos emberek pedig meginognak a hitükben. Természetes, hogy válaszokat keres mindenki a veszteség után, de nem kell megijedni, ha eközben megrendül a bizalmuk mindabban, amit addig a világról hittek, mert ez is a gyászfolyamat része" - tette hozzá.
Komplikációk a gyászfeldolgozásban
"Borzasztó közhelynek hangzik, de az ilyen súlyos törések esetén egyetlen tanács adható: mindig előre kell tekinteni" - véli Tóth Gábor Ákos, aki íróként és gyászterapeutaként is régóta foglalkozik az elmúlás témakörével. A szakember készített interjút teljes egészében ide kattintva olvashatja el.
A gyászfeldolgozás hosszú folyamat, amely során az érintetteknek különböző gyászszakaszokon kell átmenniük. Amennyiben viszont a szakaszok nem megfelelő sorrendben követik egymást vagy a folyamat megreked valamelyik lépcsőfoknál, komplikált gyászról beszélünk, amelynek igen negatív következményei lehetnek. "A gyászolók általában nem igazán kedvelik a gyászmunka kifejezést, muszáj azonban leszögezni, hogy a gyász nem olyan dolog, amely az idő múlásával magától megoldódik. Csak az a gyász válik szeretetteljes, bár kétségkívül fájdalomterhes emlékezéssé, amellyel foglalkoznak. Amellyel nem foglalkoznak, abból inkább teher, szorongó állapot születik, illetve abból alakulhat ki a komplikált gyász" - hangsúlyozta a kutató.
Gyermeküket elvesztett szülők esetén fennáll az úgynevezett pótgyerek-szindróma kockázata is. Ilyenkor a szülők lényegében elhunyt testvérével keletkezett "űrbe" helyezik a később született gyereküket. Ám a második gyermek egy új entitás egyedi személyiségjegyekkel, élményekkel, tapasztalatokkal. "Egy ilyen szituáció rendkívül traumatogén lehet a gyermek számára még úgy is, ha a szülők akár el sem mondják neki, hogy volt egy idősebb, elhunyt testvére. Rendszerint csak akkor derül fény arra, hogy pótgyerek-szindrómával küzd, amikor a későbbi élete folyamán lelki eredetű panaszaival kapcsolatban pszichiáter vagy pszichológus segítségét kéri. A jelenség valójában mind a gyerekre, mind a szülőkre nézve veszélyes, ráadásul egy-egy vigasztalónak szánt megjegyzéssel sok esetben az egészségügyi ellátórendszerben dolgozók vagy a társadalom kergeti ebbe a helyzetbe az érintett családokat. Nem szerencsés például azt mondani egy gyászoló anyának és apának, hogy próbálkozzanak csak tovább, mert majd lesz másik gyerekük" - hívta fel a figyelmet Zelena András.
A gyászfolyamat teljes értékű lezajlását számos egyéb módszer és eszköz is segíti a már említett csoportterápia mellett. E körben említhető például az irodalom-, avagy biblioterápia, ahol olvasmányélményekkel történik a traumafeldolgozás. Egy Magyarországon is néhány osztályon már alkalmazott kezdeményezést is fontos megemlíteni, az úgynevezett memory box, avagy szó szerinti fordításban az emlékdoboz összeállítását. "Vannak országok, ahol már a kórházi protokoll része, hogy amikor egy kisbaba életét veszíti a kórházban, az ellátó személyzet emléktárgyakat gyűjt össze a kicsiről egy szép fadobozban. Ilyen lehet például a kórházi karszalagja, a talp- vagy kézlenyomata, egy hajtincse, a ruha, amelybe öltöztették vagy akár egy ultrahangfelvétel is. A nemzetközi tapasztalat azt mutatja, hogy a szülők többsége hazaviszi ezt a dobozt, de a kórházak egyébként is hónapokig megőrzik, mert van, aki csak később megy vissza érte, amikor már úgy érzi, hogy készen áll erre. A szülők számára ez segítség, mert a doboz kapcsolódási pontot jelent az elveszített gyermekükhöz. Leegyszerűsítve úgy is lehet fogalmazni, hogy ez az egyetlen, ami elvesztett gyermekük után megmaradt nekik."
Meddig tart a gyász?
A századelő paraszti világában egyértelmű szabályok és normák voltak arra, mit is jelent a gyászév, milyen rokonsági fokú személyt meddig gyászolunk, meddig jár feketében a család. A gyászfeldolgozás során nagy jelentősége van az elhunyt halálától számított első egy évnek. Egy év leforgása alatt ugyanis eltelik minden olyan ünnep az elhunyt hozzátartozó nélkül, amelyet a család meg szokott ülni. "Ez az időszak alkalmas lehet arra, hogy a gyászolók megtanulják úgy élni az életüket, hogy közben továbbra is emlékeznek meghalt szerettükre, de a hétköznapjaiknak ő már nem része. Persze eközben a gyászév számos traumatogén mérföldkövet foglal magában, beleértve például az elhalálozás évfordulóját és az elhunyt születésnapját - a legnagyobbfájdalompedig, hogy a kicsik esetében ez a kettő sokszor egybeesik" - mondta el a szakember. "Azt szokták mondani a gyászoló szülők, hogy az első hetekben úgy érezték, céltalan az életük, mi több, jelentősen csökkent az érdeklődésük és az örömkészségük - ez az anhedónia -, továbbá a major depresszió tünetei jelentkeztek náluk: az ágyból sem keltek fel, nem álltak szóba senkivel, a legalapvetőbb napi teendőket sem látták el. A különbség, hogy - megfelelő gyászfeldolgozás esetén - egy év után, bár még mindig vannak fájdalmas periódusok, már képesek élni az életüket. A cél tehát, hogy a fájdalom egy szeretetteljes és kevéssé fájdalmas emlékezéssé váljon."
