Minden azzal kezdődött, hogy egy amerikai menyasszony "felmondott" koszorúslányának, mert a lány túlságosan sokat tanult ahhoz, hogy aktívan részt vehessen a nagy nap előkészületeiben. Mindezt alig pár nappal az esküvő előtt...


A bevezetőben említett koszorúslány, bizonyos Courtney Duffy ezután billentyűzetet ragadott, és egy Twitter-üzenetben panaszolta el a világnak - de legfőképp annak a légitársaságnak, amelynél jegyet váltott, hogy mindenképp ott lehessen az esküvőn -, hogy mi történt vele. Még azt az e-mailt is mellékelte a poszthoz, amit a menyasszonytól kapott.

Ebben a bizonyos levélben a menyasszony, Alexandra azt sérelmezte, hogy koszorúslánya túlságosan el van foglalva a tanulmányaival ahhoz, hogy elég ideje maradjon az esküvői előkészületekre. "Hatalmas szívességre kérnélek. Még soha senkitől nem kértem ilyen nehéz dolgot" - kezdte levelében a menyasszony, majd így folytatta: "Szeretném, ha lemondanál a koszorúslányi feladataidról, mert nyilvánvaló, hogy a más elfoglaltságaid miatt nem tudsz egész emberként részt venni az előkészületekben."

via GIPHY

És ez még nem is minden! Alexandra a levél végén még a koszorúslányoknak szánt ruhát is visszakérte Courtney-től, hogy azt átadhassa majd annak, aki Courtney helyére lép. Nos, Courtney posztját azóta már több százezren olvasták a Twitteren. Többek között olyan volt koszorúslányok is, akiket - Courtney-hez hasonlóan - röviddel a ceremónia előtt "mentettek fel a szolgálat alól", és akik most ország-világnak elárulták, miért tették ezt velük. Kiválogattuk a legfurcsább indokokat.

"Túl messze laksz"

A georgiai Tori Holdert Courtney-hez hasonlóan napokkal a ceremónia előtt mentették fel. A BBC-nek elárulta, a menyasszony azzal magyarázta a dolgot, hogy a vőlegény kíséretének létszáma két fővel csökkent, így a koszorúslányok egyszerűen túl sokan lettek. "Az esküvőre azért elmehettem, sőt a végén még segítenem is kellett a párnak. Csak később derült ki, hogy valójában azért nem lettem koszorúslány, mert kocsival is 10 órányira laktam az esküvő helyszínétől."

"Kidobott, mert allergiás vagyok a levendulára"

"Engem azért raktak ki az esküvőről, mert szóvá mertem tenni, hogy súlyosan allergiás vagyok a levendulára, amit a pár a díszítés fő elemének választott. Jobban akarták a virágokat, mint engem" - panaszolta Erika a Twitteren, majd hozzátette: "Mikor visszavonták a meghívást, az egészet úgy állították be, mintha csak az egészségem miatt aggódnának."

via GIPHY

"Ráment a barátságunk"

Ellentétben a többi koszorúslánnyal, Kimi tökéletes koszorúslány volt. A Twitteren azt írja, ő segített kiválasztani a helyszínt, és még jó pár fontos részlet megszervezésében is segített, mikor a menyasszony váratlanul, minden indok nélkül megvált tőle. "8 éve történt, de a mai napig sem tudtam megbocsátani neki" - írja, majd hozzáteszi, a legrosszabb része az volt a dolognak, hogy az esküvőre mindezek ellenére is el kellett mennie, mert a férje benne maradt a vőlegény kíséretében. "Nem szépítem, a menyasszonnyal soha többet nem beszéltem utána. Erre a húzására ráment a barátságunk."


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!