Maga a látás igen komplex folyamat, amely során a szemünk és az agyunk összehangolt működésére van szükség a környezetünkből érkező ingerek érzékeléséhez. A fénysugarak ideális esetben a szaruhártyán és a szemlencsén megtörve egy közös pontban vetülnek a retinára, azaz a szem fényérzékeny rétegére. Itt különböző kémiai és elektromos reakciók során elektromos jel keletkezik, amely aztán a szemidegen keresztül jut el az agyba. Megeshet azonban, hogy az említett közös pont a kelleténél előrébb vagy hátrább helyezkedik el, illetve problémaként előfordulhat az is, hogy a fénysugarak több pontban egyesülnek. Mindezek nyomán viszont nem jön létre éles kép az ingerek feldolgozása során az agyban.

Ilyen esetekben válik szükségessé az adott fénytörési zavar hosszú távú tüneti vagy tényleges kezelése. E célra szolgálnak a szemüvegek és kontaktlencsék, valamint a lézeres szemműtétek. A három különféle megközelítés más-más jellegzetességekkel rendelkezik, beleértve előnyös és hátrányos tulajdonságokat is. Kétségtelen, hogy az éles látás olyan kincs, amelynek valódi értékét főként csak akkor fedezzük fel, amikor már valamilyen mértékben elvesztettük, ilyenkor pedig szeretnénk a lehető legteljesebb módon visszanyerni. Éppen ezért több szempontot is ajánlott megvizsgálni, amikor megoldást keresünk a problémára.

A legtöbben szemüveget hordanak

A 24 európai ország szakembereit tömörítő Európai Optometrista és Optikus Társaság (ECOO) 2017-es felmérése szerint a hazai lakosság 40 százaléka, azaz hozzávetőleg négymillió magyar ember visel szemüveget. Összességében tehát kijelenthető, hogy a fennálló lehetőségek közül ezt a látásjavító eszközt választják a legtöbben, habár egy minőségi szemüveg ára általában igencsak magas. Persze, olcsó egyenszemüveget már pár ezer forintért is lehet kapni a boltokban, szupermarketekben, csakhogy ezek tartós viselésre rendszerint nem alkalmasak, sőt bizonyos esetekben akár ártalmasak is lehetnek. Valójában igazi megoldást csak a szakszerű szemvizsgálat eredményeire alapozott, egyénre szabott szemüvegkészítés jelent.

A szaküzletekben - műszeres vizsgálatok segítségével - diplomás optometristák állapítják meg, hogy milyen lencsére van szükségünk. A kivizsgálás egy-egy akció keretében gyakran ingyenes, de előfordulhat, hogy már ez is néhány ezer forint kiadást jelent. Az igazi költség azonban maga a szemüveg. Mivel gyakran mindennapos viseletről van szó, érthető, hogy a vásárlás során fontos szempontot jelent egyrészt a szemüvegkeret divatos megjelenése és ergonómiai kialakítása, másrészt a lencse vastagsága és felületvédelme, csakhogy ezek a pénztárcánkat is jobban megterhelhetik. Ugyancsak jelentős kihatással lehet az árra, ha nagyon magas dioptriájú vagy multifokális lencsére van szükségünk. Mindennel együtt pedig egy átlagos, jó minőségű szemüveg végösszege a 60-100 ezer forintot is elérheti.

Természetesen ez nem egyszeri költség, hiszen látásunk még a megfelelő eszköz viselése ellenére is romolhat az évek előrehaladtával, másrészt a szemüvegek állapotára is kihatással van a mindennapos használat, nem beszélve az esetleges balesetekről. Magyarországon évente mintegy egymillió új szemüveg talál gazdára, durva becsléssel tehát azt lehet mondani, hogy átlagosan 4 évente kell az említett 60-100 ezer forintos költséggel kalkulálnunk, amikor a kiadásainkat vesszük számba.

A kontaktlencse szabadságot ad

Sportolás vagy egyéb fizikai aktivitás során kényelmetlenséget, sőt akár balesetveszélyt is jelenthet a szemüveg, ahogy olyan esetekben is gondot okoz, amikor szeretnénk napszemüveggel védeni szemünket a káros UV sugárzástól, netán egy 3D-s filmet szeretnénk megnézni a moziban. Ilyen helyzetekben alternatív megoldásként a kontaktlencsék jöhetnek szóba, akárcsak azoknál, akik esztétikai vagy más megfontolásból egyébként sem szívesen hordanának szemüveget. Az életvitelünknek és látáspanaszainknak egyaránt leginkább megfelelő kontaktlencse kiválasztása során szintén elengedhetetlen a szakszerű kivizsgálás, mi több, félévente ajánlott felkeresni ellenőrzés céljából egy szemorvost vagy optometristát - kifizetve az újabb és újabb vizsgálatok költségét.

A kontaktlencsék árát számos tényező befolyásolja, ezek közül érdemes ugyanakkor kiemelni a lencsék élettartamát, használhatóságuk ugyanis az egynapostól az egyhavin át akár az egyévesig terjedhet. Az egynapos lencsék 10-12 óra viselés után eldobhatóak, állandó használat mellett azonban napi költségük többszöröse lehet a havi lencsékének, így elsősorban alkalmi viseletre ajánlottak. Utóbbiak napokra lebontva átlagosan körülbelül 120-200 forintba kerülnek ápolószerrel együtt, ami egy év alatt összesen meghaladhatja a 65-80 ezer forintot is. Hosszú távon tehát a kontaktlencsék drágábbak, mint egy szemüveg, ráadásul napi 10-12 óránál tovább általában nem javasolt a hordásuk, ahogy bizonyos akut panaszok, például szemgyulladások fellépése esetén sem. Egyszerűbben mondva, az állandó kontaktlencsék mellett is szükség van egy tartalék szemüvegre. Az ECOO felmérése szerint hozzávetőleg 200-250 ezer ember választja elsődleges megoldásként a kontaktlencséket látásproblémáira Magyarországon.

A szemműtét végleges megoldást nyújt

Érdemes megemlíteni, hogy magát az alapproblémát sem a szemüvegek, sem a kontaktlencsék nem szüntetik meg, csupán külsőleg korrigálják a fénytörési zavart. A lézeres szemműtétek során viszont a szaruhártya felületét alakítják át az optimális eredmény érdekében, ami tartós javulást hozhat a páciensek látásélességében. Az e célra szolgáló eljárások nem csupán biztonságosak, de akár 20-25 százalékkal jobb látás érhető el általuk, mint amire egy egészséges szem képes. A lézeres szemműtét kapcsán gyakran a magas ár jut a laikusok eszébe, csakhogy ez legfeljebb részben igaz.

Egy szemműtét nem gyerekjáték. Mi alapján hozunk döntést? Körbekérdezzük ismerőseinket, kutatunk az interneten, esetleg beleolvasunk egy-két fórum véleményeibe is? Gyakran bele sem gondolunk, milyen tévhitek keringenek. Ahelyett, hogy bedőlünk, inkább kérjük ki szakember véleményét! Dr. Árvay Anita, a Sasszemklinika vezető főorvosa eloszlatja a leggyakoribb tévhiteket

A lézeres eljárások két nagy csoportba oszthatók: a hagyományos, de szintén hatásos módszer a szaruhártya felső hámrétegének eltávolításával jár, míg az újabb, még modernebb technológiák segítségével már csupán egy lebenyt képeznek az említett rétegből, majd visszahajtva azt gyorsabb gyógyulási idő érhető el.

A PRK, NO-Touchés FEMTOkezelések közötti különbségek tehát - a páciens szempontjából - a műtét után érzett panaszok, valamint a gyógyuláshoz és a kívánt hatás eléréséhez szükséges idő terén jelentkeznek. A műtétek ára is ehhez igazodik, így a szemenkénti valamivel több mint százezer forinttól az együttesen a félmillió forintot is meghaladó végösszegig terjedhetnek a költségek. Valóban igaz tehát, hogy még az olcsóbb szemműtétek ára is meghaladja mind egy új szemüveg, mind egy egyéves kontaktlencseadag árát, fontos azonban hangsúlyozni, hogy ez egy egyszeri költség. Akár már 3-4 év alatt megtérül tehát az az összeg, amelyet lézeres látásjavításra költenek az érintettek, ráadásul így megszabadulnak a külsőleges eszközöktől is.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!