A három éves Dominik tökéletesen emlékszik az előző életére, és részletesen beszámolt róla Ripost munkatársának is. A kisfiú naponta mesél a szüleinek az életéről, amikor mások voltak a szülei, és egy zöld piramisban lakott velük. Azt állítja, nem a mostani édesanyja a valódi anyukája.
Zöld piramisban lakott
Körülbelül öt héttel ezelőtt kezdte el mondogatni Dominik, hogy nem én vagyok az igazi anyukája - kezdte a neve elhallgatását kérő anyuka.
Az egyik reggel felébredt és azt mondta, hogy álmodott az igazi anyukájával és apukájával - folytatta a történetüket az édesanya. A kisfiam elmondta, hogy mennyire jó volt velük. Azóta követeli, hogy vigyem őt hozzájuk. Másodszorra pedig azt mondta, nem szeret engem, a másik anyukáját szereti, mert ő sosem vitte oviba…
Zöld piramisokban laktam, egy régi házban, kunyhóban - mesélte a Ripost újságírójának kérdéseire a kisfiú.
Rákerestem a zöld piramisokra, és kiderült, hogy tényleg létezik ilyen Hollandiában. Még én sem tudtam róla, fogalmam sincs, hogy a fiam honnan tud ezekről… - mondta az édesanya.
A Ripost kollégája arról is megkérdezte Dominikot, hogy mesél-e neki a "másik" édesanyjáról, mire azt a választ kapta: "Persze, ő is a piramisokban lakott, de már meghalt."
Én sosem tudtam konkrét dolgot kiszedni belőle, nem szoktam faggatni - folytatta az édesanya. Kérdeztem tőle, hogy hol lakott a másik anyukája, arra ő mindig azt mondja, hogy messze. Mindig mondja, hogy mennyire hiányzik neki… De nem csak velem, az apjának és a mamának is mondta már ezeket. Akkor is kiderült, hogy nem a két mama közül az egyiket akarja látni, hanem egy harmadikat, egy számunkra idegent.
Az emlékek meditációval is felszínre hozhatóak
A kisgyerekek gyakran emlékeznek az előző életükre, bár ritkaság, hogy olyan részletességgel emlékezzenek rá és számoljanak be, mint Dominik. Ahogy azonban felnőtté válunk, ezek az előző életes emlékek a tudatalattiba szorulnak vissza.
Jó hír azonban, hogy előző életes utaztatással, vezetett meditációval ezek az emlékek is visszanyerhetőek. A reinkarnációs utazás során nem hipnotizál a meditációt vezető, ez nem egy transzállapot, végig a tudatunknál vagyunk. A mély meditáció talán az álomba zuhanás előtti pillanatokhoz hasonlítható. Bár sokan tartanak attól, nehogy rossz benyomások érjék őket a meditáció során, a félelmük alaptalan. A tudatalatti kíméletes hozzánk, csak olyan emlékek jönnek elő, amelyekkel meg is tudunk birkózni.
A Dominikkel való beszélgetéséről videó is készült, amelyet a Ripost oldalán megnézhettek.