A Women's Health Initiative (WHI) kísérlet a Menopause internetes kiadásában megjelent elemzése azonban az étrendkiegészítők felé billenti a mérleg nyelvét, legalább is azoknak a nőknek az esetében, akik a menopauza után hormonokat szednek.

Acsontritkulásvilágszerte több százmillió embert érint, Magyarországon a lakosság 7-10 százalékát sújtja. A pontos tünetekről és a kezelési lehetőségekről itt olvashat.



A kísérlet közel 30 ezer résztvevője közül körülbelül 8000 szedett kalciumot (1000 mg/nap) és D-vitamint (400 mg/nap) tartalmazó étrend-kiegészítőt, és körülbelül ugyanennyien placebót. Ezek a nők a különböző hormonterápiákat alkalmazók közül kerültek ki. A kutatók azt vizsgálták, hogyan alakult a csípőcsont-törések előfordulása a hormont és étrend-kiegészítőt, a csak hormont, és az egyiket sem szedők körében.
Az eredmények azt mutatták, hogy az étrend-kiegészítők és a hormonok hatása erősítette egymást. A mindkét terápiát alkalmazó nők csoportja sokkal nagyobb védelmet élvezett a csípőcsont-töréssel szemben, mint a csak az egyik kezelést alkalmazók. A kiegészítők önmagukban nem gyakoroltak jelentősen nagyobb hatást, mint a kiegészítőket nem szedőkben, illetve a hormonokat nem szedőkben.
Megelőzhető a csontritkulás


Ezek az eredmények a szerzők szerint azt bizonyítják, hogy a menopauza utáni hormonpótló terápiát folytató nőknek érdemes kalcium és D-vitamin tartalmú étrend-kiegészítőket is szedniük. A pontos ajánlott mennyiséget ugyan nem tudták megállapítani, azt azonban leszögezték, hogy az előnyök a kalcium és a D-vitamin bevitel teljes mennyiségének növekedésével egyenes arányban nőnek. A dózist csak a mellékhatások, például a kalcium okozta székrekedés, minimalizálásától kell függővé tenni.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!