Azonos vagy eltérő?

Sokan úgy gondolják, hogy a sors és a végzet azonos fogalmak, és gyakran egymás szinonimájaként használják őket. Pedig csak látszólag tűnnek rokonértelműnek és van közöttük különbség. Na de pontosan mik is ezek? A Fanny magazin cikkéből megtudhatjuk!

Ez sorsszerű volt - ezt mondjuk, ha úgy érezzük, nem véletlen, hogy valakivel összefutottunk, vagy valamilyen esemény bekövetkezett, mert valamilyen hatással van az életünkre, ami lehet pozitív és negatív is. A sors nem egyenlő az eleve elrendeltséggel, hiszen az ember a gondolataival, döntéseivel és cselekedeteivel teremti azt. Ugyan az adottságaink, képességeink és a körülményeink kijelölnek számunkra egy útvonalat, de az már rajtunk múlik, hogy a döntéseink által mit hozunk ki a lehetőségeinkből és önmagunkból.

Vajon mi irányítja az életünket? (fotó: Shutterstock)

A személyiségünk és a jellemünk egyfajta sorsteremtő hatalommal bír. Ebből következik, hogy a sorsunkat akkor is tudjuk alakítani, ha fejlesztjük önmagunkat, a lényünket, formáljuk a viselkedésünket, vagyis képesek vagyunk rajta változtatni.

Ezzel szemben a végzet valamiféle elkerülhetetlen dolog, ami figyelmen kívül hagyja a szabad akaratunkat. Hiszen a végzet, vagy a fatális erő a legtöbb esetben egy váratlan, tőlünk független esemény, fordulat vagy akár tragédia formájában jelenik meg.

Mi ennek az oka?

Egyrészt nagyon gyakori, hogy hiába van meg a sorsunk fő pályája, mégis elsodródunk tőle, mert hosszú ideig helytelen gondolati és cselekvési mintát követünk. Ilyenkor érezhetjük úgy, hogy egy univerzális erő kijelöl számunkra egy utat, amit ha akarunk, ha nem, el kell fogadnunk.

Hirdetés

Másrészt előfordulhat, hogy hiába teszünk meg mindent egy vágyott cél érdekében, például rengeteg időt és energiát fordítunk rá, mégsem sikerül megvalósítanunk. Ez azért van, mert az adott cél nem ideális a sorsvonalunk alapjának megfelelően, ezért az élet végzetes, elkerülhetetlen erővel próbál minket visszaterelni a "helyes útra".

Találjuk meg az utunkat!

Amikor nem a fejlődésünknek kedvező módon választunk hosszú időn keresztül, vagy éppen nem is döntünk egyáltalán, csak hagyjuk, hogy sodorjon minket az élet, akkor a végzet ereje egyfajta figyelmeztető "pofonokat" küld nekünk, hogy újra irányba álljunk.

Vagyis a végzet sosem érkezik előjel nélkül, és számtalan esélyt kapunk, hogy megfelelő és helyes döntéseket hozzunk. Csupán oda kell figyelnünk ezekre, és tudunk kell felismerni őket. Olykor azonnal érezhetjük a fatális erő gondoskodó jellegét, de előfordulhat, hogy csak hónapokkal vagy akár évekkel később értjük meg, hogy mi volt az oka valaminek, amit akkor tragédiaként vagy kudarcként éltünk meg, és ami tulajdonképpen egy sorsformáló égi beavatkozás volt.

Kezünkben a sorsunk

A sors és a szabad akarat között az a különbség, hogy az utóbbinak végtelenek a lehetőségei. Ugyanis a szabad akart nem más, mint a mindennapi választásaink összessége, vagyis az, hogy hogyan éljük az életünket. A döntéseink, tetteink, gondolataink csakis önmagunktól függenek. Ez tanít meg minket arra, hogy mit vélünk jónak, és milyen morálokat tartunk szem előtt, ez határozza meg a helyünket az egész univerzumban.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!