A tüsszentés nem jár egyedül
Biztos sokan megfigyelték már, hogy amikor tüsszentenek, akkor általában nem egyszer, hanem inkább kétszer, háromszor vagy annál is többször gyors egymásutánban. És
persze ismerősek lehetnek azok az emberek is, akik képesek sorozatban tízet-tizenötöt is tüsszenteni kiváltva ezzel az "egészségedre!" jókívánság végtelennek látszó sorozatát. Miért
tüsszentünk egymás után többet?
Tényleg megölhet a visszatartott tüsszentés?
Mindenki volt már olyan helyzetben, amikor tüsszentenie kellett, de inkább szerette volna elfojtani. Ez sikerülhet is - például az orrlyukak befogásával. De hogyan hat a szervezetünkre? Egyesek szerint pusztítóan.
A hisztamin irritálja az orrüregben található idegsejteket
Influenza
Nem magától az influenza-vírustól érezzük rosszul magunkat, a saját szervezetünk termel egy olyan anyagot, amely miatt az ember úgy érzi, hogy átment rajta egy úthenger. Kattintson ide a folytatásért!
A szervezetünk újra és újrapróbálkozik
Ha azonban az első tüsszentésnek nem sikerül eltávolítania az irritáló anyagot, akkor a szervezetünk újra megpróbálkozik ezzel, ami egy újabb tüsszentést eredményez. Tehát a második
tüsszentés elsősorban azt jelenti, hogy az első nem volt eredményes, nem érte el a célját: az irritáló anyag az orrlyukainkban maradt. Ez a magyarázata annak is, hogy az allergiások miért
tüsszögnek állandóan: a számukra allergén anyagok a levegőből rendre bekerülnek az orrlyukakba, és igen nehéz őket eltávolítani. Megfázás miatt viszont általában ritkábbak a
tüsszentéseink.
Mennyire erősek a tüsszentések?
Az, hogy ki mennyit tüsszent sorozatban, azt is mutathatja, hogy mennyire erősek a tüsszentései. Ha valakinek gyengébbek a reflexei, gyengébbeket tüsszent, akkor nagyobb a
valószínűsége, hogy az orrüregben marad az anyag, ami kiváltotta a reakciót, tehát a tüsszentés mindaddig újra és újra ismétlődni fog, amíg ki nem tud tisztulni az orrból az irritáló
anyag.
Sokan tapasztalhatták azt is, hogy nem kell ahhoz feltétlenül irritáló anyagot belélegezni, hogy tüsszentsünk. Vannak, akik erős napfény hatására is tüsszögni kezdenek. Ez egy genetikailag öröklődő tulajdonság, amely körülbelül az emberek 18-20 százalékát érinti. Az okát a tudósok mind a mai napig nem igazán értik. Egyes feltevések szerint a pupilla gyors összehúzódása indítja be a reflexet, de ezt egyelőre nem sikerült bizonyítani.

❤ ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!