Mintegy 200 pácienst kérdeztek ki egy amerikai klinikán arról, felismernének-e bizonyos súlyos, azonnali ellátást igénylő szemészeti problémákat, illetve tudják-e, hogy ezekkel mi a teendő. A
vizsgált betegségek a retinaleválás, az úgynevezett glaukómás roham. Ennél a betegségnél a csarnokzug igen szűk, és el is záródhat. Az elzáródás következményeként a szemfolyadék
keringése leáll, a sugártest által termelt csarnokvíz a szemben felhalmozódik, és extrém magas értékre emelkedik a szem belnyomása.
A nagyon magas szemnyomás miatt a látóideg keringése, vérellátása zavart szenved, és kezelés nélkül idegrostjai igen rövid idő alatt vissza nem fordítható módon károsodhatnak), az óriássejtes arteritis (vagyis érgyulladás), illetve a retinát érintő erek elzáródása, trombózisa.
"Az USA lakosai kevesebb tudnak az egészségügyi problémákról, és a szemészeti vészhelyzetekkel kapcsolatos ismertek még szegényesebbek" - mondta a Reuters Healthnek a kutatás vezető szerzője,
dr. Albert Y Wu. "Ráadásul ezek a betegségek viszonylag ritkák, tehát az embereknek még kevesebb információjuk van róluk. Azonban ez nem jelenti, hogy legyinthetünk ezekre a
problémákra, mert rendkívül súlyos szövődményekkel, akár vaksággal járhatnak."
A mostani kutatás során kérdőíveket töltettek ki a résztvevőkkel, melyekben rákérdeztek arra, hogy ismerik-e a betegségeket, tisztában vannak-e a tünetekkel, illetve azzal, hogy
milyen kezelési lehetőségek vannak. A válaszadók 28 százaléka ismerte a retinaleválást, de a tünetekkel, illetve a kezeléssel csak 15 százalék volt tisztában. A többi betegségnél még
rosszabbak voltak az arányok: a glaukómás rohamot 15 százalék, a óriássejtes arteritist és a retinát érintő erek trombózisát pedig 5 százalék ismerte. Ezek tüneteiről, kezelési lehetőségeiről
vagy szövődményeiről mindössze a válaszadók 1 százalékának voltak információi.
A szakemberek szerint szükséges lehet, hogy ezeket a betegségeket szélesebb körben ismerjék, különösen azok, akik egyébként is veszélyeztetett csoportba tartoznak (például az erősen rövidlátóknak, a cukorbetegeknek), mert esetükben a gyors orvosi segítség akár a látásukat is megmentheti. Ehhez azonban az szükséges, hogy a tünetekkel és a tennivalókkal is tisztában legyenek.
A kutatás eredményeiről a JAMA Opthamology című szaklapban számoltak be.
A későn kezelt szembetegségek komoly következményekkel járhatnak
Szemsérülések: okok és teendők röviden
Bár a természet többfajta védelemmel is ellátta, mégis a szemünk az egyik legsebezhetőbb érzékszervünk: fenyegeti sokféle külső behatás, idegen test, maró anyag. Mit tehetünk, ha sérülés éri? Kattintson!
A szakemberek szerint szükséges lehet, hogy ezeket a betegségeket szélesebb körben ismerjék, különösen azok, akik egyébként is veszélyeztetett csoportba tartoznak (például az erősen rövidlátóknak, a cukorbetegeknek), mert esetükben a gyors orvosi segítség akár a látásukat is megmentheti. Ehhez azonban az szükséges, hogy a tünetekkel és a tennivalókkal is tisztában legyenek.
A kutatás eredményeiről a JAMA Opthamology című szaklapban számoltak be.
❤ ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!
