Mitől alakul ki a melanóma?

A szakorvos elmondta, hogy a melanóma előfordulási gyakorisága nagymértékben növekszik, évről évre három-nyolc százalékkal több új festékes bőrdaganatot diagnosztizálnak. A rák más formáival ellentétben a betegség a fiatalokat is érinti, s a melanóma kialakulását általában egy hirtelen megváltozott vagy újonnan keletkező sokszínűanyajegyjelzi.
A melanóma rövid idő alatt az egész szervezetben áttéteket képezhet
Ilyen elváltozás észlelése esetén mielőbb bőrgyógyászhoz kell fordulni, ugyanis az időben felismert melanóma egyszerű sebészeti eljárással gyógyítható. Ha azonban a daganat eléri a bőrnek azt a mélységét, ahol már vér- és nyirokerek is találhatóak, akkor nagyon gyorsan eláraszthatják a testet a kóros sejtek, amelyek megtapadnak és szaporodni kezdenek a különböző szövetekben, ezek a távoli áttétek pedig nehezen kezelhetőek.

A nemzetközi adatok szerint jelenleg a világban 52 percenként meghal valaki a melanóma következtében. A halálozási számok az utóbbi harminc évben folyamatosan emelkedtek. Most megtalálták a módját a gyilkos kór megállításának. Részletek!

Hogyan védekezhetünk a melanóma ellen?

Balatoni Tímea tájékoztatása szerint az egyetlen olyan tényező, amellyel a melanóma egyértelmű statisztikai összefüggést mutat, a napégések száma.
Az onkológus a betegség gyógyításában elért új felfedezésről is beszélt (lásd a keretes hivatkozást). Izraeli és német tudósok megfejtették azt a mechanizmust, amellyel a melanóma áttéteket képez a szervezetben, és két olyan vegyületet is találtak, amely képes meggátolni a folyamatot. Azt mondta, hogy bár az eredmény nem teljesen új, hatékonyabb védekezést tehet lehetővé a kór ellen.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!