A történetemet azért szeretném megosztani veletek, hogy ne kelljen végigszenvednetek mindazt, amit nekem. Az életemet ugyanis egy éven át keserítette meg egy ismeretlen online zaklató. A dolog az én hibám volt - túlságosan bíztam egy idegenben, és óvatlan voltam a személyes adataimmal.
Mindig ügyeltem a biztonságomra a neten, és soha nem adtam ki ismeretleneknek olyan adatokat, amikkel visszaélhettek volna. Legalábbis ezt hittem sokáig… Aztán egy nap kiderült, hogy van valaki, aki akaratom ellenére szinte mindent tud rólam, én pedig semmit róla. A baj az volt ebben, hogy ez az illető abban lelte örömét, hogy engem kínzott, és zsarolt.
A történet egy válással kezdődik, amely után hónapokig teljes érzelmi bénultságban vegetáltam, és az életem romjain gubbasztottam. Miután végre valahogy sikerült összeszednem magam, és újra azt éreztem, hogy az élet még nekem is tartogathat örömet, sok elvált nőhöz hasonlóan én is regisztráltam néhány társkereső oldalra, és újra beizzítottam a közösségi életemet a neten. Úgy gondoltam, hogy így kevesebb sérülés és csalódás érhet, és nem annyira kockázatos a párkeresés. De óriásit tévedtem, és mint utóbb kiderült, nem én vagyok az egyetlen, aki pórul járt ezzel a módszerrel.
Nem azzal volt bajom, hogy a netes ismerkedés közben hazudnak az emberek, és másnak adják ki magukat, amint akik. Erre már az elején felkészültem, és számítottam rá, hogy az online társkeresésnek természetes velejárója a képmutatás, az ámítás, a nagyot mondás, mint ahogy az is, hogy az első élő randin jön majd a döbbenet, hogy a hosszú, átcsetelt éjszakák alatt kialakult kép arról a másikról mennyire nem felel meg a valóságnak. Már ha egyáltalán az illető megjelenik az első randin… Volt részem ilyen csalódásban, és vártam én is úgy az első találkán többször is, hogy a másik nem jött el. De azt gondoltam, hogy a dolognak ez az ára, és én hajlandó vagyok ezt megfizetni. Végül ennél jóval többe került a társkeresés.
Egy troll rám tapadt, és megkeserítette a napjaimat
Egy nap ugyanis feltűnt egy nagyon ígéretes férfi a társkeresőn, és éppen úgy beszélt velem, ahogy arra nagyon vágytam. Nem volt tolakodó, nem volt tiszteletlen, de nyámnyila sem. Hetekig beszélgettünk, ismerkedtünk, és ő közben végig nagyon kellemesen és ügyesen bókolt, udvarolt. Telefonon is beszéltünk, e-maileket váltottunk, és szép lassan minden gyanúm eloszlott vele kapcsolatban.
Ezzel párhuzamosan egyre aktívabb voltam a közösségi oldalakon, főleg a Facebookon, és lassanként visszanyertem az érdeklődésem a világ dolgai iránt. Régen nagyon sokat olvastam híreket, és foglalkoztatott, mi történik körülöttem, és szívesen adtam hangot a véleményemnek nyilvánosan is különféle kommentekben a közéleti ügyektől kezdve bármilyen témában. Ezt a szokásomat kezdtem újra felvenni, és néha már vitákba is bonyolódtam ismerősökkel és ismeretlenekkel is. Ez utóbbiak között volt valaki, aki álnéven folyton reagált a bejegyzéseimre, és cseppet sem hízelgő módon tette ezt. Az internetes trollok mintapéldánya volt. Nem is törődtem vele egy ideig, de olyan kitartóan támadott, és egy idő után olyan személyeskedő és sértő hangnemet ütött meg, hogy azt vettem észre, alvás helyett az ő üzenetein idegesítem magam. Másnap fáradt voltam és frusztrált, és amikor megint láttam, hogy ír, csak még jobban felzaklattam magam. De azt gondoltam, én egy erős és értelmes nő vagyok, nem hagyom legyőzni magam, és nem én leszek az, aki egy ostoba ember miatt magába folytja a véleményét. Minderről persze részletesen beszámoltam a csetes udvarlómnak, és bizalmasan megosztottam vele az érzéseimet, sőt még a harci stratégáimat is, amit a zaklatóval szemben kitaláltam.
