Muszáj örülni a szülés után?
A szülés utáni depresszió a mai apig tabutéma
Szülés utáni depresszió: férfiaknál is előjön
Sokkal gyakrabban fordul elő depresszió a közvetlenül szülés előtti és utáni hónapokban az apáknál, mint azt korábban gondolták - állapította meg egy korábbi tanulmány. Az Aucklandi Egyetemen készült kutatás szerint a gyermekük születése előtt feszültségben élő vagy törékeny egészségi állapotú apáknál nagyobb kockázata volt a depresszió kialakulásának, a gyermek születése utáni depressziós tünetek pedig társadalmi és családi problémákhoz kapcsolódtak.
Megszűnőben a hallgatás
Pedig a szülés utáni depresszió létezése vitathatatlan, és gyakran okoz tragédiába torkolló élethelyzeteket is. Néhány országban - például az Egyesült Államokban, Angliában, Hollandiában - már rájöttek, hogy a "struccpolitika" nem vezet eredményre: korunk népbetegségei mellett a , amelynek megelőzésére és gyógyítására érdemes, sőt kell is figyelmet és pénzt áldozni. A német nyelvterületeken is egyre több könyv, tájékoztató füzet jelenik meg e témáról, és speciálisan az érintettekkel foglalkozó intézményeket is létrehoznak.Ebben is vannak fokozatok
A szülés utáni nehézségekből kialakuló betegségnek három, egymástól nem mindig egyértelműen elhatárolható formái a Baby-Blues, a depresszió és a pszichózis. A Baby-Blues a szülés utáni első héten az anyák mintegy felénél fellépő hangulati mélypont, amit különös érzékenység, lehangoltság, gyakori sírás jellemez. Elsődleges okának a szüléssel bekövetkező drasztikus hormonális változásokat tekintik. Orvosi kezelést nem igényel, de fontos, hogy a kórházi személyzet, a hozzátartozók megértően álljanak a helyzethez.A szülés utáni depresszió az anyáknak 10-20 százalékát érinti, és - nevétől függetlenül - nemcsak közvetlenül a szülés után, hanem akár hónapokkal később is jelentkezhet. A szakemberek között máig vita van akörül, vajon ez a probléma is "klasszikus" depresszió, vagy inkább külön kórképként, enyhébb súlyú problémaként kell-e kezelni. Sajnos, több tényező is arra utal, hogy a "klasszikus", major depressziótól történő elkülönítés létjogosultsága egyre inkább kifullad.
A betegség tünetei a kimerültségtől kezdve az érdektelenségen és a külvilágtól való elzárkózáson keresztül súlyos esetekben a gyermek iránti agresszív viselkedési formákban, vagy öngyilkossági gondolatokban is megnyilvánulhatnak.
A szülés utáni pszichózis a legsúlyosabb, szerencsére ritkán előforduló forma. Jelei a hirtelen személyiségváltozás, a realitásérzék teljes elveszítése, hallucinációk, kényszerképzetek fellépése a szülést követő hetekben. Mivel az anya és a gyermek életére ez közvetlen veszélyt jelenthet, feltétlenül kórházi kezelésre van szükség.
A lényeg a prevenció
A szülés utáni depresszió megelőzésére és kezelésére Svájcban 1998-ban alakult az első, pszichiátriai osztályoktól teljesen különálló intézmény, a Casa Florina. Az alapító és jelenlegi vezető, Monika Wohnlich személyes meggyőződésből küzdött a létrehozásért. Most 11 éves lánya születésekor maga is súlyos depresszión esett át, és miután sehol nem talált segítséget, megfogadta: ha valaha kikeveredik ebből a krízisből, mindent megtesz azért, hogy a hasonló helyzetű anyáknak legyen hova fordulniuk.
A szülés utáni depresszió megelőzése és kezelése nagyon fontos
Monikát arról kérdezem, miben látja az intézmény előnyeit egy pszichiátriai osztályhoz képest. "Fontos különbség, hogy a Casa Florina fő célja a prevenció. Nálunk már a betegség korai stádiumában segítséget kaphatnak az anyák. Az itt töltött 3-4 hét alatt szakemberektől megkapják a szükséges fizikai és lelki segítséget ahhoz, hogy valóban ne váljanak "pszichiátriai esetté". Másik lényeges előny, hogy hozzánk a gyerekeiket is hozhatják, amire pszichiátriai osztályon általában nincs lehetőség. Pedig ez nagyon fontos lenne, egyrészt mert így nem alakul ki bűntudat a gyermek ez idő alatti "elhanyagolása" miatt, másrészt éppen a babával kapcsolatos hétköznapi gondok megoldása is cél a betegség leküzdésében. Szintén könnyebbséget jelent az anyáknak az a tudat, hogy nem pszichiátriai osztályra kell menniük, hiszen az sajnos gyakran megbélyegzést eredményez."
A partner is részt vesz
"Milyen konkrét segítséget kapnak a páciensek önöknél?""Először is tisztázzuk, hogy a Casa Florina programja alkalmas-e az adott esetben kórházba való átirányításra. Erre három év alatt még csak kétszer került sor. Először mindenkit megvizsgál egy pszichiáter, aki azt is eldönti, hogy szükség van-e gyógyszeres kezelésre. Ha lehetséges, ezt megpróbáljuk elkerülni természetes, homeopátiás szerek alkalmazásával. Hetente háromszor kerül sor beszélgetésre az anya és kezelője között; legalább az elsőn a férjnek, illetve partnernek is részt kell vennie. A pozitív eredmény elérése érdekében nagyon fontos a partnerek bevonása.
Teljesíthetetlen elvárások
"Mi az, amit különösen lényegesnek tart a megelőzés érdekében?""Legfontosabb a tájékoztatás lenne. Már a szüléselőkészítő tanfolyamokon beszélni kellene a betegségről, hogy ha az anyákat esetleg később érinti, azt ne személyes kudarcként éljék meg, és ne szégyelljenek segítséget kérni. Szükséges lenne, hogy az anyákkal hivatalból kapcsolatba kerülők - szülésznők, nőgyógyászok, szoptatási tanácsadók, gyerekorvosok - tisztában legyenek a betegség jeleivel, kockázati tényezőivel és komolyan vegyék azokat."
Kockázati tényezők a korábbi depresszió, a pajzsmirigyzavar az anyánál vagy közeli, vér szerinti hozzátartozóinál, a nem kívánt terhesség, a rossz házasság, az elutasító partner, az egyedüllét, a nehéz gyermekkor, a veszélyeztetett terhesség."
"Több éves tapasztalata alapján tudna-e sorrendet felállítani az előidéző okok között?"
"Minden esetben több tényező egymásra hatásából alakul ki a betegség. Ami szinte mindenkinél szerepet játszik, az a társadalmi elvárásokkal való küszködés. Természetesnek tűnik a szakmai karrier, a tiszta lakás, a vonzó külső, és mindezek mellett szinte csak dekorációnak tekintik a kiegyensúlyozott, boldog anya oldalán a gyereket. Teljesítményorientált világban élünk, ahol minden azt szuggerálja, hogy - még a pillanatnyi kimerültséget, elkeseredést is karaktergyengeséggé nyilvánítják. Aki nem titkolja kisebb-nagyobb nehézségeit, bizony gyorsan kikerülhet a társadalom által elfogadott "jó anya"-kategóriából.
Nem arról van szó, hogy ezentúl a bébiételeket vagy a babaápolási cikkeket kialvatlan szemű, kócos hajú anyáknak kellene népszerűsíteni. Egyszerűen beszélni kellene arról, hogy senki nem felel meg tökéletesen a valóságtól oly távol álló "mindent bíró - mindig boldog" anyamítosznak. Ez az őszinteség sok anyának segítene a nehéz napok elviselésében, és az eltitkolásból adódó nagyobb bajok megelőzésében.
