Az év fő témája, a kvintesszencia: XXI., a Világ
Csökkenő energiák: Érmék 2
Erősödő hatások: XIV., a Mértékletesség
Az első kártya: a Világ
Ez a lap a Tarot egyik legpozitívabb és legösszetettebb kártyája. Egyrészt a célba érést, saját helyünk, szerepünk megtalálását jelzi, másrészt élménydús utazásokat, felfedezéseket, szellemi horizontunk tágítását sugallja.
Legyen szó akár munkáról, akár magánéletről, az Ikrek merőben új tapasztalatokkal gyarapodhatnak, melyek szó szerint kinyithatják számukra a világot. Ez leggyakrabban olyan forradalmi szemléletmód, életforma kialakítását vetíti előre, melyben úgy érezhetik, végre teljesen megtalálták önmagukat.
A kulcs az Ikreknek 2025-ben mindenképpen az önazonosságra való törekvés, a bölcs önismeret áldásainak felismerése és nyitottság a szélesebb látókör kialakítására - a cél pedig a lélek "hazaérkezésének" földi megélése.
Szerelmi téren az egyedülállók számára kettős értelmet hordoz a kártya: egyrészt utalhat arra, hogy nincs szükségük feltétlenül társra a teljesség és boldogság megéléséhez, hiszen saját útjukat járva önmagukban is felfedezhetjük a valódi boldogságot. Ez eredményezhet egyfajta burokban élést, elzárkózást minden olyan kapcsolattól, mely nem felel meg az Ikrek igényszintjének, vagy esetleg letérítené őket az önazonosság útjáról.
Ugyanakkor a társra, partnerkapcsolatra vágyó szingliknek olyan szerelmet hozhat a sors, ami messze túlmutat az eddigi reményeiken, és valódi lélektársi kapcsolódás megélésének az esélyét adja- mindenképpen radikálisan megváltoztathatja eddigi életüket.
Akik tartós kapcsolatban élnek, hosszú összecsiszolódási folyamat után lenyugodhatnak, és megtapasztalhatják a révbe érés kellemes érzését. Közös tervek, élmények fokozhatják az összetartozást. Azok az Ikrek azonban végleges szakításra számíthatnak, akik már jó ideje csupán a kényelem és megszokás miatt ragadtak benne egy kapcsolatban, vagy régóta nem képesek saját sorsukat élni egy korlátozó, visszahúzó kapcsolódás miatt.
Költözésre is számíthatnak az Ikrek, szakmai vagy magánéleti okból kifolyólag egyaránt. Jellemző lehet az erőteljes élményvágy, szívesebben áldozhatnak 2025- ben utazásra, kívánt
tárgyakra vagy ingatlanra.
Szakmai téren azoknak mindenképpen változást ígér, akik jó ideje nem érzik magukat a helyükön, vagy úgy vélik, pályát tévesztettek.
Egyéb esetekben alapvetően kellemes mindennapokat ígér, de utalhat a munkakörnyezet átalakulására, strukturális átszervezésre is.
A második kártya: az Érmék 2-es
A csökkenő hatásokat az Érmék 2-es szimbolizálja. Ez a kártya visszaszoríthatja a bizonytalanságot, hezitálást, az Ikrek sokkal tudatosabbá válhatnak döntéseiket illetően. Arra azonban
figyelniük kell, hogy ne veszítsék el lényük spontán, játékos oldalát, és hirtelen szituációkban is képesek legyenek önazonosan megnyilvánulni - hiszen ez a hajlékonyság az Ikrek jegyűek egyik védjegye.
Ez is érdekelhet
2025, a Kígyó éve: hatalmas átalakulást jelez a kínai horoszkóp
A Fa Kígyó éve 2025. január 29-én veszi kezdetét. A Kígyó a kínai asztrológiában az átalakulást jelképezi, így ebben az esztendőben sorsfordító eseményekre számíthatunk kollektív
és egyéni szinten egyaránt.
Tovább
olvasom
A harmadik kártya: a Mértékletesség
A fokozódó, növekvő energiákat a Mértékletesség kártyalapja jelzi.
Rendkívüli módon felerősödhet a békére, harmóniára irányuló törekvésük, ez elsődlegesen belső világukra, lelkiállapotukra terjed ki. Simulékonyabbak és alkalmazkodóbbak lehetnek, melynek
köszönhetően emberi kapcsolódásaik is sokkal kiegyensúlyozottabbá válhatnak.
Az Ikrek jegyre jellemző kettősség is csökkenhet ennek hatására, a szélsőségek közötti csapongás enyhülhet. Személyiségjegyeik pozitív irányú változása várható szinte minden téren, ami
garantáltan nagyobb elégedettséghez, önbecsüléshez vezet.