Miről árulkodik az orrváladék?
Az orrunkban lévő váladékot a nyálkahártyán található speciális sejtcsoport termeli, elsődleges célja pedig a szervezetünk védelme. A ragadós, nedves anyagba ugyanis beleragadnak a
nemkívánatos részecskék (a pollenektől a kórokozókon át a porig), majd ezeket gyorsan el is tudjuk távolítani, például tüsszentés vagy orrfújás során, de a leggyakrabban egyszerűen lenyeljük.
Az orrváladékkal kapcsolatban is számos tévhit létezik
A váladékot ugyanis apró csillók irányítják a gyomor felé (egyes szakemberek szerint nagyjából húszpercenként), ahol a sav elpuszítíja a benne összegyűjtött részecskéket. A váladék
emellett nedvesítő funkciót is betölt, és többek között a szaglásunkat is segíti.
Tévhit: a váladék nem más, mint elpusztult kórokozók tömege, és csak akkor képződik, amikor betegek vagyunk.
Jó tudni!
Hidegben egészséges embernek is folyamatosan csöpöghet az orra, mivel a kilégzési pára fokozott lecsapódása miatt az orrváladék felhígul. Ez még nem megfázás!
A betegségek természetesen nagyban befolyásolják nemcsak a váladék mennyiségét, hanem annak összetételét is. Ha megfáztunk, akkor a szervezet jóval több váladékot termel, hogy minél gyorsabban megszabadulhasson a kórokozóktól. A zöld vagy sárgás színt azonban nem a baktériumok, hanem elsősorban az elhalt fehérvérsejtek adják.
Tévhit: a váladék fertőző és káros
Meglepő módon, a váladék egyik összetevője egy nagyon hatékony kórokozó-ellenes fehérje, melyet egyes szakemberek kifejezetten ajánlanak a baktériumok elleni harcban, például orvosi műszerek tisztításához. Ez afehérjeugyanis képes elpusztítani azt a réteget, mely megtapad a műszerek felületén, és amelyben rengeteg kórokozó tanyázhat.Tévhit: az orrunkat piszkálni gyerekes szokás
Kutatások megállapították, hogy a felnőttek közel 100 százaléka rendszeresen, naponta piszkálja az orrát (igaz, a legtöbbször öntudatlanul). Néhány embernél azonban ez a mániákusság szintjét is eléri. A szakemberek szerint a rhinotillexomániának nevezett jelenség időnként annyira kórossá válik, hogy a mindennapi tevékenységekben is gátolhatja az érintettet, és gyakran más pszichiátriai kórképekkel együtt jelentkezik. A folyamatos orrpiszkálásnak sajnos kellemetlen következményei is lehetnek, például orrvérzés vagy fertőzések.Tévhit: a váladék megevése beteges és undorító szokás
Egy kanadai szakember szerint a váladék időnkénti elfogyasztása egyáltalán nem káros, sőt kifejezetten jót tehet az immunrendszerünknek, ugyanis "megismerteti" a szervezetünket a körülöttünk lévő kórokozókkal (és a váladék egyébként is a gyomorba jutna). A kutatók szerint a váladék elfogyasztása az evolúció során kialakult szokás, erre utal például az is, hogy a beszámolók szerint a váladéknak édeskés íze van.❤ ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!
