Újrakezdés válás után

- Hogy lesz-e - és mikor - új párkapcsolata az elváltaknak vagy élettársi kapcsolatból kilépőknek, nagyon sok mindentől függ, de tapasztalataim szerint meglepően sokan a válásuk után egyből beleugranak egy újabb házasságba. Ők többnyire a korábbi szeretőjükkel lépnek frigyre, akit rossz házasságuk kínjaira kerestek vigaszként maguknak, és aki nélkül még mindig az előző párjuk mellett ébrednének - árulja el Bimbó Melinda klinikai szakpszichológus. - Gyakran a szeretőből lett feleség is ugyanilyen élethelyzetből lép ki, tehát két frissen elvált köti össze az életét sokszor anélkül, hogy elgondolkoztak volna azon, kik ők ebben az új helyzetben és mit várnak az új házasságtól. Egy részük még ki is mondja később, hogy ha adott volna magának időt, akkor valószínűleg nem ezt a társat választotta volna.

A válás, az élettársi kapcsolat megszűnése veszteség, és - hasonlóképpen, mint a partner halálakor - meg kellene történnie a gyászmunkának.

- Ha azonnal új partnerhez kapcsolódunk, akkor ez elmarad - mutat rá a szakember -, hiszen egy új társ közelsége mindig színes, izgalmas napokat, intenzív élménygyűjtést jelent, ami elsodorja a gondolatokat. Nincs alkalom és nem jelenik meg az igény, hogy szembenézzünk azzal, milyen is volt a tönkrement házasság, kit miben terhel felelősség, milyen sérüléseket szereztem, mit kellett volna nekem és a volt társamnak másként csinálni.

Ha csak akkor merünk kilépni a menthetetlennek tartott kapcsolatból, amikor már láthatáron a következő partner, akkor a klinikai szakpszichológus szerint ezarról árulkodik, hogy nem hiszünk abban, hogy képesek lennénk a házasság felbomlását egyedül feldolgozni, holott egészséges ember számára ez egy viselhető teher.

Bimbó Melinda, klinikai szakpszichológus

Tíz éve dolgozik pszichológusként, magánrendelést klinikai szakpszichológusi szakvizsgája megszerzése óta folytat. A kliensekkel a közös gondolkodást érzelemgazdag és kreatív folyamatnak tartja. Diplomája megszerzése óta folyamatosan képzi magát, hogy lépést tartson szakmája fejlődésével és minél elmélyültebb tudással segíthesse a hozzá fordulókat.

- Az a vélelem, hogy szükség van egy társra ahhoz, hogy a mindennapok szintjén helyt tudjunk állni, sokszor személyiségproblémákból ered, de jelezhet önértékelési gondokat is: azt a tévhitet, hogy önmagunkban, egyedülállóként nem vagyunk értékesek, és ha most egyedül maradunk, akkor magányunk élethosszig fog tartani.

- Ugyanígy a megrekedt vagy el sem kezdett gyászfolyamatot mutatja, ha valaki arra rendezkedik be, hogy nem akar kapcsolatban élni - teszi hozzá Bimbó Melinda. - Főleg elvált nőkre jellemző, hogy még hosszú évek múlva is fortyog bennük a harag volt párjukkal szemben, nem sikerül túllépniük azon, hogy kifacsarva, becsapva léptek ki a házasságból. Ez a düh lehet jogos, de ha valaki még tíz év múlva is az áldozatszerepben megrekedve éli a napjait, és mint egy csataló küzdi át magát elmagányosodva az élet nehézségein: apa, anya, családfenntartó egyszerre, akkor ez arról is szól, hogy saját felelősségét nem ismerte fel, hiszen egy kapcsolatot mindig ketten formálnak. Döntésük mögé ideológiaként néha azt az érvet is felsorakoztatják, hogy gyerekeik érdekében mondanak le a szerelemről, holott az elvált szülők önállósodó gyerekei gyakran arról számolnak be, hogy örülnek, ha szüleik mellett van új társ - mutat rá a szakértő.

Az első házasságból vagy korábbi kapcsolatból hozott gyerekek valóban folyamatos emlékeztetői annak, hogy egy új párkapcsolatot nem lehet a nulláról kezdeni, hiszen már a gyerekek szempontjait is figyelembe kell venni. Valószínűleg ez is az egyik oka annak, hogy növekszik a látogató kapcsolatban élők száma.

- Az ilyen kapcsolatban élők biztonságosabbnak érzik, ha mindkét fél a saját otthonában marad a saját gyerekeivel, így továbbra is érvényes az elvált apával, anyával kialakult időbeosztás is - véli Bimbó Melinda. - Sok pár nem is akar úgy csinálni, mintha tudnának egyetlen nagy család lenni annak összes terhével, feladatával, pénzügyi bonyodalmaival.

Ugyanakkor kevésbé bonyolult családi viszonyok esetén is gyakori, hogy az elváltak már nem akarnak új házasságot kötni, megelégszenek az együtt járással, együttéléssel. A szakember szerint ennek sokszor az is oka, hogy az emberek hatalmas kudarcként élik meg a válást, és bár a házasságok fele felbomlik, mégis sokan még mindig stigmának és szégyellnivalónak érzik, így nem kockáztatják meg, hogy még egyszer megismétlődjön az életükben.

- Létezik ennél is mélyebb ok, ami a válás utáni új, szoros párkapcsolat kialakulását meggátolja, de ez nem is az előző házasságban, hanem a származási családunkban tapasztaltakból eredhet. Például ha valaki évtizedeken át tehetetlen szemtanúja és elszenvedője volt apja agressziójának, és csak a férjhez menéssel tudott elmenekülni, vagy a családjában többnyire nők vették körül, mert a férfiak szinte csak gyereknemzéskor voltak jelen, akkor hajlamos lehet továbbvinni ezt a családi mintát, és ez gyakran alapvetőbb erőként munkál, mint a felnőttkori kapcsolatok. Ezek az emberek gyakran élnek párkapcsolat nélkül vagy olyan kapcsolatban, amelyben társuk is megelégszik a lazább kapcsolattartással: nincs közös háztartásuk, hetente csak néhány alkalommal találkoznak, sokszor az egyik fél még házas is, így az együttlétek csak a romantikus órákra korlátozódnak. Ez lehet mindkettejüknek is kielégítő, ha nem érzik, hogy bármiről is lemaradnának.

Mit jelent a válás utáni gyászmunka?

Amikor megszűnik egy intim kapcsolatunk, életünk egy szakasza zárul le. A közös "mi" helyett újból csak az "én" van, de még ezer szállal kötődünk a másikhoz: érzelmileg, gondolatilag, anyagilag, az életvezetés terén, a kapcsolatrendszerünkben. Ezeket a szálakat kell elvágni, elvarrni, amennyire lehet, hogy idővel lehessen új társunk, ha szeretnénk. Ez nagy munka, amihez rengeteg felkavaró érzés tartozik. Fontos, hogy merjük megélni ezeket az érzéseket és a hozzátartozó gondolatokat, mert ez kell ahhoz, hogy elköszönjünk életünknek ettől a darabjától, és fontos élettapasztalatként felfogva tudjunk továbblépni. Nem kell feltétlenül szakember vagy önsegítő csoport segítségét igénybe venni, egészen hétköznapi dolgok is megteremtik rá a lehetőséget: beszélgetések egy bizalmas baráttal, naplóírás vagy egy magányos séta, amikor szabadon kóborolhatnak a gondolataink. A válás hozta helyzetek is provokálják, hogy újból és újból különböző érzések, gondolatok kérjenek helyet a szívünkben a hétköznapok során. Például lehet, hogy új lakásba kell költözni, a gyerekeket másik óvodába, iskolába íratni. El kell köszönni egy régi élettől, be kell rendezkedni egy újban, be kell illeszkedni egy új közösségbe, és ebben a folyamatban (is) segíteni kell a gyerekeinket. Ha végbemegy az érzelmi gyászmunka, akkor higgadtabban tudunk megoldásokat találni, és van erőnk új életvitelünknek megfelelően újragondolni az életünket.

Akkor szokott problémássá válni a helyzet, ha az egyik partner egy idő után mégis szorosabb kapcsolatot szeretne, és van úgy, hogy egy pszichoterápiás folyamatban döbben rá a lazább kapcsolatokat előnyben részesítő fél, hogy bizony problémái vannak az intimitással, és ugyan életkora szerint középkorú vagy még idősebb, lélektani értelemben azonban még mindig nem vált le a származási családjáról, és ez gátja a mélyebb elköteleződésének. A bőréből természetesen senki sem tud kibújni, a másik emberhez kötődés milyensége mindig is az egészen kicsi korban átélteken fog alapulni, de a pszichoterápia során meg lehet tanulni, hogy a párkapcsolataiban merjünk bátrabban élni, másképp választani, és ha észrevesszük, hogy a gyerekkorból eredő érzéseink kezdik irányítani a viselkedésünket, akkor tudjuk kezelni.

Ha valaki a válás után újra a szoros elköteleződés vagy a házasságkötés mellett dönt, jó esetben azért teszi, mert átment egy keserves procedúrán, amiből levonta a következtetéseket, már nem ugyanaz az ember, mint aki az előző kapcsolatában volt, érettebb a személyisége, és bízik abban, hogy ha most újra nekifut, akkor jobban fogja csinálni, mint elsőre tette.

A cikk a Nők Lapja Egészség októberi számában jelent meg.