Vajon kinek érdemes terápiára járnia? Oszlassunk el néhány tévhitet és vegyük sorra, miért lehet hatalmas segítség egy terapeuta.
Az amerikai filmekben általános kép, amikor a főhős ellátogat a pszichológusához és elmondja neki a problémáit. Erről a (magyar) néző általában kétféle dolgot gondol. Vagy azt, hogy igen, ott mindenki beteg, vagy, hogy a főhős jó dolgában már nem tud mit csinálni, ezért elmegy valahova, hogy pénzért beszélhessen magáról. Pedig, ha egy kicsit jobban belegondolunk, nem biztos, hogy erről van szó.
A terapeuta objektív
Minden embernek vannak kisebb nagyobb problémái, olyanok, amiket régóta magával hordoz és olyanok is, amik csak nemrég, a jelenben torlódtak fel. Ezeket fontos kibeszélni, hiszen, ha az ember rendszerezi és kerek mondatokba szedi a problémáját, amit aztán elmond valakinek, sokszor maga is rögtön máshogy látja, mintha csak némán az érzéseiben tobzódna.
Hogy miért nem elég ehhez a barátnőd, a párod vagy az anyukád? Természetesen az esetek nagy részében elég, de fontos tudni, hogy akivel bármilyen érzelmi kapcsolatban állsz, nem tud veled objektív lenni. A szüleid szeretnék, hogy sikeres legyél, a barátnőd talán szeretné, hogy neked is legyen párod, hogy négyes programokat szervezhessetek, a párod talán titokban fél, hogyha elvállalod az új álláslehetőséget, sikeresebb leszel, mint ő… Persze ezek csak példák. A lényeg, hogy egy terapeuta mindenképpen kívülálló, természetesen segíteni akar, de más érdeke nem fűződik ahhoz, hogy megoldd a problémáidat, így teljes mértékben objektív tud maradni és ez nagy segítség.
Bármit elmondhatsz
Biztosan neked is ismerős az a szituáció, amikor valakivel beszélgetsz, egy mély számodra fontos témáról, amit jólesik kibeszélni, de hirtelen olyan részhez érkezel, amit már nem szeretnél megosztani vele, hiszen van benne valami, amit túlságosan szégyellsz, eszedbe jut, hogy mi van, ha továbbadja, vagy éppen szerepel a történetben egy közös ismerősötök is. Ilyenkor akadozni kezdesz, és már csak arra figyelsz, hogy, hogyan mismásold el a nemkívánatos részt, megszakad a beszélgetés mélysége és megszűnik az esetleges gyógyító/segítő hatása.
Ha elmész egy terapeutához, ez semmiképpen nem történhet meg, hiszen ő kívülálló. Nincsenek közös ismerőseitek, vagy, ha mégis akkor köti a titoktartás, egészen biztos lehetsz abban, hogy, ami az ő szobájában elhangzik az nem fog kikerülni onnan. Mint ahogy abban is, hogy nem fog ítélkezni a fölött, amit elmondasz neki. Amikor pedig kimondod a nagyon kínosnak és megoldhatatlannak hit problémáidat, lassan rá fogsz jönni, hogy nem is olyan tragikusak, mint hitted.
Más nézőpont
Ha megengeded magadnak, hogy bizonyos időközönként (hetente, kéthetente, havonta…) egy szakember segítségével dolgozz a problémáidon, másképp is fogsz tekinteni rájuk, rájössz, hogy természetes, hogy vannak és nem vagy velük egyedül.
A köztes időben tervezgetni fogod, hogy mi az, amit megosztasz majd a terápián. Ennek a töredékéről sem fogsz beszélni, de mégis jót tesz, hogy átgondolod, olyan szemszögből, hogy hogyan lehetne ezeket a fontosnak tűnő történéseket, érzéseket átadni egy másik félnek, aki meghallgatja. Aztán végül arról fogsz beszélni, ami ott aktuálisan éppen a legfontosabb.
A másik oldalról
Olyan történeteket is gyakran hallani, hogy "a terapeutámnak több baja volt, mint nekem…", igen a terapeuta is ember, éppen ezért neki is vannak problémái, ez természetes. Előfordulhat, hogy jó hatással lehet, ha a szakember megosztja a saját személyes tapasztalatát, ami kapcsolódik a tiédhez és ezért megteszi ezt, de az ülés rólad szól 100%-os figyelmet kell, hogy kapj, ha ez nem így történik, annak az az oka, hogy terapeuták között is vannak jó és kevésbé jó szakemberek. Amit fontos még tudni, hogy a (jó) terapeuta nem tanácsokat ad és nem oldja meg a problémáidat, ha ezt várod tőle, csalódni fogsz. Ő abban segít, hogy a rendelkezésére álló szaktudás, különböző eszközök, és tapasztalatok segítségével együttműködve megtaláljátok a problémáid gyökereit és lehetséges megoldását
Személyes
Hogy miért tartom fontosnak ezt a témát? Mert én is a szerint gondolkodtam, hogy, akinek terapeutára van szüksége az beteg. Mígnem egyszer csak annyira rosszul éreztem magam, hogy mégis elmentem egyhez, ugyanis sehol nem láttam a kiutat, pedig visszatekintve nem volt olyan nehéz a szituáció. Abba a sémába nőttem bele, hogy, aki jól tanul és szorgalmas, annak sikerei lesznek, de az főiskoláról kilépve egyáltalán nem éreztem, se azt, hogy kaptam bármilyen tudást a szorgalmasan végigtanult évek alatt, se azt, hogy bármilyen lehetőségek állnának előttem. Hiába küldözgettem százszámra az önéletrajzom, hatalmas kudarcélmény volt. Megbeszélni nem volt kivel, a szüleim nem voltak képben az akkori munkaerőpiaccal, ami az elhelyezkedést illeti és az oktatási rendszerrel sem, a barátaim pedig akkoriban épp megtalálták a számításaikat, se ők nem tudtak azonosulni velem, sem én velük. Most már jól látom, hogy mennyi alternatíva lett volna akkor a begubózás helyett, de kellett hozzá egy "külső szemlélő", aki segít erre rávilágítani és rávezetni, hogy ott vannak a lehetőségek csak élni kell velük.
Ezután tudtam továbblépni egy tanfolyam segítségével, aminek a szakmámat köszönhetem. És ezután kezdtem rájönni arra, hogy nem a tananyagból, a normákból meg az elvárásokból kell építkezni, hanem saját magunkból. Így kezdtem el érdeklődni az önismereti módszerek iránt és tanultam meg, hogy nem csak a pszichológus létezik, mint terapeuta, hanem ezerféle más módszer is van a mozgásterápiától kezdve, mint például a Théta-Tangó, a meditációs terápiáig, amit sok év alatt magam is kitanultam, ezért az érem mindkét oldalát ismerem.
Fontos az egy hullámhossz
Bár most csupa pozitív dolgot írtam le a terápiákról, az első ilyen találkozásom pont a sztereotípiákat erősítette. Még gimnazista koromban történt, hogy, mivel sok volt a konfliktusom édesanyámmal, ezért javasolta, hogy menjünk el együtt egy terápiára, segítsen egy pszichológus. El is mentünk, egy idősebb hölgy nyitott ajtót, aki leültetett minket egy szürkés, kopottas szobában. Már eleve nem igazán volt szimpatikus, akkor pedig még kevésbé, amikor három mondat után tényszerűen felállított valami diagnózist, majd egy huszárvágással az anyagiakra tért. Felvázolta, hogy kellene járnunk hozzá külön külön öt-tíz alkalommal, majd együtt is. Ez még érthető is lenne, meg kell beszélni az árat és a haladás menetét, de aztán még hozzátette azt is, hogy és az apukának is jó lenne jönnie külön és együtt is, mindezt anélkül, hogy előtte egyetlen szó eset volna róla, hogy a képben van-e. Ekkor megkérdeztem, hogy a Pötyi nevű kutyánk esetleg ne jöjjön-e el külön öt-tíz alkalomra, és akkor világossá vált, hogy ide egyikünk sem fog visszajönni.
Rossz tapasztalatok tehát lehetnek és kifejezetten fontos, hogy, ha úgy döntesz, olyan terapeutát válasz magadnak, aki szimpatikus, akiben megbízol és érzed, hogy szeretnél vele együtt haladni. Gondolt végig, hogy kivel tudnál jobban együttműködni, nővel vagy férfival, idősebbel, fiatalabbal, veled egykorúval, ezek mind számítanak Nézd meg a honlapját, mennyire szimpatikus a hitvallása, fontos, hogy hitelesnek érezd.
Persze a cikk célja nem az, hogy mindenki menjen terapeutához, csak tisztázni próbál néhány fontos kérdést arról, hogy mindenkinek vannak gondjai és, aki terapeutához jár nem beteg. A terápia egy hasznos módja a problémamegoldásnak és az önismeretnek.
Nyitókép: Jelenet a Banánköztársaság című filmből. (Fotó: imdb)
