Egy közepes méretű hagymában 44 kalória található, és benne van a napi C-vitamin szükségletünk 20 százaléka. Emellett taláható benne B6-vitamin, folsav, kálium, és mangán is. Ezen felül nagyon sok benne az antioxidáns, például a quercetin is, ami kiváló gyulladásgátló. Az antioxidánsok a külső rétegekben koncentrálódnak.
Benne van a napi C-vitamin szükségletünk 20 százaléka
Segíthet megakadályozni a rákos megbetegedéseket
Az American Journal of Clinical Nutrition című szaklapban jelent meg az a tanulmány, mely szerint azok, akik sok hagymát fogyasztanak, ritkábban betegszenek meg bizonyos rákfajtákban. A sima vöröshagyma és a lilahagyma mellett a fokhagymának is lehet ilyen jellegű tulajdonsága.
Növeli a csontok szilárdságát
Egy tanulmány szerint a hagymafogyasztás a csontok egészségének is nagyon jót tesz. Akik sok hagymát esznek, azoknak szilárdabbak, erősebben és ellenállóbbak a csontjai, és 20 százalékkal kisebb az esélyük a csonttörésekre.
Egyes híresztelések szerint kár spórolni a hagymával, és a főzés során kimaradt darabot elcsomagolni - egyesek legalábbis azt terjesztik, hogy mérgező az így magára maradt darab, hála a bevonzott mikrobáknak. Mi igaz mindebből? Részletek!
Támogatja az emésztést
A hagymában sok az inulin nevű rost, aminek prebiotikus hatása is van. A prebiotikumok segítenek akadályozni a székrekedést, segítik a szervezetet avércukorszintszabályozásában, hatékonyabbá teszik a tápanyagok felszívódását, és a csontok szilárdságát is támogatják. Sőt, mivel segítenek kordában tartani az étvágyat, az egészséges testsúly eléréséhez is hozzájárulnak.
Csökkentheti a koleszterinszintet
Egy kutatás arra az eredményre jutott, hogy a hagymafélékben gazdag étrend csökkentheti a koleszterinszintet, így ennek a zöldségnek szívvédő, és érvédő hatást is tulajdonítanak. A hagyma nyersen, sütve és főzve is egyaránt jótékony hatású.
Forrás: health.com
