"Átéltem, hogy az orvosok csak széttették a kezüket"

A méh nyálkahártyáját endometriumnak nevezzük. Endometrózis során e nyálkahártya sejtjei a méh üregén kívül is megjelennek, leggyakrabban a petefészkekben és a kismedencei hashártya különböző részein. Ennek következtében steril gyulladás lép fel, továbbá összenövések, letapadások alakulhatnak ki krónikus fájdalomhoz vezetve. A petevezetékek érintettsége esetén fennáll ameddőségkockázata, valamint a petefészkekben igen gyakran formálódnak ciszták az endometrikus sejtek miatt, ami ugyancsak alhasi fájdalmakkal jár. Fontos továbbá megemlíteni, hogy a rossz helyen megjelenő nyálkahártyasejtek éppúgy leválnak a menstruáció során, mint a méhüregben lévők, ami ciklikusan fellépő fájdalmat eredményez.

Pataki Zita a nyilvánosság előtt is felvállalta, hogy endometriózissal küzd, médiaszereplései alkalmával pedig rendszeresen fel is hívja a figyelmet a betegségre és annak veszélyeire. Betegtársaiért folytatott tevékenysége elismeréseként jelölték a HáziPatika.com 2018-as Egészséghősök díjára. A jelölés apropóján személyes tapasztalatairól és érzéseiről beszélgettünk a népszerű rádiós és televíziós műsorvezetővel, időjóssal.

HáziPatika.com: Mikor merült fel önben először, hogy valami nincs rendben? Hogyan jelentkezett a betegsége?

Pataki Zita: Amenstruációelső napja mindig is pokolian fájdalmas volt számomra, emiatt nyilván féltem is tőle. Előfordult, hogy édesanyámnak napközben el kellett jönnie a munkahelyéről, hogy haza tudjon vinni, mert annyira rosszul lettem az általános iskolában. Több esetben el is ájultam, volt, hogy mentő vitt kórházba, ahol persze mindig alá kellett írnom, hogy saját felelősségemre szeretnék távozni. Férfiként apukám sem értette, mit élek át, sőt szerintem nagyon sokan a környezetemben azt hihették, hogy mindez csupán hiszti a részemről, holott egyáltalán nem ilyen volt a személyiségem. Az orvosok sem tudtak mit kezdeni a helyzettel, akkoriban ugyanis még egyáltalán nem ismerték, mi okozza ezeket az erős görcsöket, illetve hogy mennyire fájdalmasak is ezek valójában. Egyetemista koromban, amikor egy-egy alkalommal elvitt a mentő, többször felvetődött, hogy biztosan éppen vetélek, hiába igyekeztem elmagyarázni, hogy ez lehetetlen, mert nem is éltem, mondjuk, nemi életet az adott időszakban.

Igazából sosem tudtam előre behatárolni, hogy körülbelül mikor fog fellépni a fájdalom. Kipróbáltam minden természetes módszert a görcsök enyhítésére, de sem ezek, sem a fájdalomcsillapítók nem hatottak. Nem szerettem volna feltétlenül gyógyszeres úton megoldani a problémát, de mindvégig éreztem, hogy valami nem oké odabent, sajnos azonban az orvosok túlnyomó többsége abban az időben egyáltalán nem ismerte ezt a betegséget.

HáziPatika.com: Mikor derült végül fény az állapota hátterében meghúzódó okokra? Hogyan született meg a pontos diagnózis?

P.Z.: Egy alkalommal elmentem levetetni néhány anyajegyet. Az egyik kontrollvizsgálat alkalmával rám nézett az orvos, és megkérdezte, hogy nincs-e valami bajom. Megkérdeztem, hogy mire gondol, mire ő azt mondta, hogy nem mosolygok úgy, mint máskor. Az arckifejezésemből észrevette, hogy nem vagyok jól. Először megdöbbentem, hogy mennyire jó megfigyelő, aztán azonnal mutattam is neki, hogy szúr a jobb oldalam lent. Vakbélgyulladásra vagy petefészekcisztára gyanakodott, mindenesetre javasolta, hogy járjunk utána a dolognak ultrahangos vizsgálattal. Ekkor derült ki, hogy egy hatszor hat centiméteres ciszta fejlődött ki az egyik petefészkemben. Rögtön elmentem nőgyógyászhoz, pár napon belül pedig már meg is műtöttek. A kórházi zárójelentésemben olvastam először, hogy ugyan eltávolították a cisztát, viszont számos endometrikus sejtlerakódást találtak a szervezetemben.

Fogalmam sem volt, mit jelent ez, ráadásul az akkori orvosomon sem éreztem, hogy teljesen tisztában lenne a helyzettel. Biztos voltam azonban, hogy valami baj van, ezért tudtam, hogy keresnem kell egy specialistát. Így találtam rá dr. Fülöp Istvánra a Róbert Károly Magánkórházban. Órákig tartott az első műtétem, amely hatalmas javulást hozott az életminőségemben. Amikor először megjött a menstruációm az operációt követően, szinte egyáltalán nem éreztem fájdalmat. Boldogan hívtam fel az anyukámat, a nővéremet és a doktor urat, hogy elmondhassam nekik: ez végre nem az a fájdalom, amelyről addig beszéltem. Akkor, 32 évesen végre úgy tudtam megélni a menstruációmat, ahogy minden más nő. Ma már tudom, hogy a fájdalom egyáltalán nem normális jelenség. Utólag a legjobb barátnőim kértek tőlem elnézést, mert még ők is azt gondolták, hogy csupán hisztis vagyok, pedig tényleg nagyon jól ismertek.

HáziPatika.com: Szerencsére mára nagyot lépett előre a hazai orvoslás ezen a téren.

P.Z.: Igen, az elmúlt tíz évben óriási változások mentek végbe, lényegében egy orvostörténeti mérföldkőről van szó. Régebben csak néhány orvos ismerte az endometriózist, így nem mehettem be csak úgy bármelyik kórházba. Ezzel szemben legutóbb, amikor két éve szerettem volna ellenőriztetni az állapotom, Székesfehérváron is könnyedén találtam olyan szakembert, aki azonnal tudott segíteni. Számomra ez egy fantasztikus dolog, bár azt szeretném hozzátenni, hogy sosem szedtem gyógyszert a betegségemre, mert örülök, hogy fájdalom nélkül menstruálok, és nem akartam, hogy kiiktassák ezt. Inkább igyekeztem lélektanilag feldolgozni a helyzetet, valamint az életmódomon keresztül megragadni minden lehetőséget rá, hogy megelőzzem a panaszok kiújulását. Szerencsére ez sikerült is.

Másfelől - ahogy a szakirodalomban is szerepel - az endometriózisnak van egy másik nagy veszélye, ugyanis meddőséget okozhat. Éppen ezért kell a huszonéves lányoknak nagyon odafigyelniük magukra, a tünetek jelentkezésekor pedig habozás nélkül orvoshoz fordulniuk. Az én esetemben például ha hamarabb felismerték volna a betegséget, ma már édesanya lehetnék. Nem szabad tehát engedni, hogy a nők fájdalommal viseljék ezt a teljesen természetes biológiai folyamatot. Nem csupán a fájdalomról van ugyanis szó, hanem arról, hogy a betegség évek alatt olyan visszafordíthatatlan elváltozásokat idézhet elő, amelyek meggátolják a gyermekvállalást.

HáziPatika.com: Különösen azért problémás ez, mert éppen a terhesség és a szülés lenne képes hatékony megoldást nyújtani az endometriózisra.

P.Z.: Így van, a szakirodalom azt is leírta már, hogy a szülés mint természetes folyamat meggyógyíthatja a női szervezetet. Bizonyos szempontból szerencsésnek gondolom magam, hiszen legalább ismerem az állapotom, tudom, miért nem lehetettem édesanya. Azendometrióziskövetkeztében elzáródtak a petevezetékeim, ezért orvosi értelemben nem maradt más lehetőségem, mint a lombikprogram. Bár az esetemben ez az eljárás többszöri próbálkozás ellenére sem járt sikerrel, mégis azt gondolom, hogy sok nőnek megoldást jelenthet hasonló helyzetben. Az unokahúgom például ugyanezzel a betegséggel küzdött, csak ő 15 évvel fiatalabb. Mára két kisfiú boldog édesanyjának mondhatja magát, köszönhetően annak, hogy hamar elment orvoshoz. Megműtötték, majd a műtét után első próbálkozásra össze is jött neki a terhesség a lombikprogram segítségével.

HáziPatika.com: Mit tudna azoknak a nőknek üzenni, akik esetleg tartanak a mesterséges megtermékenyítéstől?

P.Z.: Afélelemnagyon nehéz érzés, és megértem, akiben ez felmerül. Ezzel együtt a félelmet lehet kezelni. Nyugodtan, bátran ki lehet mondani, hogy tartunk a beavatkozástól, de akkor igenis el kell menni ezzel egy pszichológus szakemberhez. Eleve szomorú helyzet egy pár életében, amikor nem sikerül a gyermekvállalás, ráadásul emellett még jelen van egy betegség is, amellyel meg kell küzdeni. Éppen ezért inkább hozzon egy nő racionális döntést, de semmiképpen se a félelem tartsa őt távol a lombikprogramtól, hiszen az egy bevett, orvosilag nagyon komolyan ellenőrzött eljárás. Azt gondolom, fantasztikus tudományos előrelépés, hogy ilyesmi egyáltalán megtörténhet. Ugyanolyan csoda, mint amikor természetesen jön össze a baba egy párnál, hiszen önmagában semmi különös nem történik, csak két sejtet egy lombikban hoznak össze, majd két-három nap múlva már vissza is teszik azt az apró embriót a helyére.

HáziPatika.com: Egy társadalomban mindenképpen fontos, hogy a közismert emberek kiálljanak olyan ügyek mellett, amelyekre muszáj felhívni az emberek figyelmét. Részben erről is szól az Egészséghősök kampány. Ugyanakkor egy megbetegedés mindig nagyon személyes dolog, amelyet talán senki sem szívesen fed fel a nyilvánosság előtt. Ön miért döntött mégis úgy, hogy nyíltan beszél az endometriózisról és a meddőségről?

P.Z.: Megéltem egy olyan korszakot, amikor az orvostársadalom semmit vagy csak nagyon keveset tudott erről a betegségről. Átéltem, hogy az orvosok csak széttették a kezüket és nem tudtak segíteni. Ma már azonban gyakorlatilag minden nőgyógyász azonnal felismeri és képes műteni az endometriózist. Alig 15 év leforgása alatt hihetetlen fejlődésen ment keresztül az orvostudomány, amit nekem legbelül meg kellett élnem, illetve amit mindenkinek látnia kell. Fel kell ismernie a nőknek, hogy a fájdalom egyáltalán nem normális dolog, el kell vele menni orvoshoz, hiszen van már rá megoldás, ahogy a gyermekvállalásra is. Ha pedig én mindezt megéltem 15 év távlatában, akkor igenis segítenem kell abban a nőket, hogy véletlenül se higgyék, hogy emiatt akár sérülne a nőiességük.

Persze, valahol ciki érzés, ahogy nekem is ciki volt, amikor az egész iskola tudta, hogy Pataki Zita éppen menstruál, hiszen újra és újra rosszul lettem. Viszont szerencsés voltam, hogy mögöttem álltak a szüleim, akiktől magabiztosságot kaptam. Ma azt látom, hogy rengeteg nő önértékelési gondokkal küzd, ami mellett rendkívül nehéz lehet felvállalni egy ilyen betegséget. Lehet, hogy nincs mögöttük boldog családi háttér vagy egy társ, aki átsegítené őket a nehéz időszakokon. Így pedig előfordulhat, hogy inkább elbújnak a probléma elől, és vállalják hónapról hónapra a kínzó fájdalmat. Eközben viszont elúszik a jövőjük. Éppen ezért vállalom fel a betegségem, mert nem szégyellem, hiszen nem tehetek róla. Szeretném ugyanakkor, hogy senki se járjon úgy, ahogy én. Mert ha egy nőnél még huszonéves korában felfedezik az endometriózist, akkor időben megkaphatja az életminőségében is javulást hozó kezelést, illetve később boldog édesanya válhat belőle.