A Brown Egyetem tudósai átfogó kutatásuk során azt vizsgálták, milyen sikerrel jártak a gyomorszűkítő műtétek 2400 túlsúlyos amerikainál. Az alanyok mindegyikén 2006 és 2009 közt hajtották végre az egyébként nem veszélytelen beavatkozásokat: volt, aki gyomorgyűrűt kapott, míg mások bypass-t.

Megelőzhető a téli elhízás

Megelőzhető a télielhízásaz új magyar táplálkozási ajánlással, az okostányérral, amelynek már "gyermekváltozata" is megjelent - hangsúlyozta Miháldy Kinga dietetikus. Kattintson a részletekért!

Az eredmények tekintetében a szakembereknek sikerült négy különböző csoportra osztani az elhízást. A kategóriáknak egyelőre még nincs tudományos nevük, de számokkal, illetve a főbb jellemzőikkel már be tudjuk mutatni ezeket.

A négy csoport

Első csoport: az ide tartozóknak alacsony a "jó" koleszterinszintjük, ugyanakkor magas a vércukorszintjük. Az ide sorolt alanyok 98 százaléka diabéteszes volt.

Második csoport: helytelen étkezési szokások vezettek a súlyfelesleghez, például az, hogy az ide sorolt emberek közül sokan rövid idő alatt képesek voltak rengeteg ételt eltüntetni. 60 százalékuk továbbá nem tudta kontrollálni az étkezések közti nassolást, 92 százalékuk pedig akkor is evett, amikor igazából nem is voltak éhesek.

Az elhízásnak többféle típusa is van

Harmadik csoport: a "vegyes csoport". Az ide tartozóknál már alacsonyabb volt az össze-vissza evők aránya - csupán 7 százalékuk evett akkor is, amikor nem voltak éhesek.

Negyedik csoport: az ide sorolt alanyoknál már nagyon korán, többnyire gyerekkorban komoly túlsúly halmozódott fel. A négy kategória közül az ide tartozóknak volt 18 éves korukban a legmagasabb a testtömegindexük, átlagosan 32. Más csoportokban ez az érték 25 körül alakult. A gyomorműtét előttitesttömegindexis náluk volt a legmagasabb, átlagosan 58 (a többi csoportban 45 körüli érték jött ki átlagban).


Kiknek segít a gyomorműtét?

A tudósok szerint a második és harmadik kategóriába tartozó alanyoknak segített leginkább a gyomorműtét. Ugyanakkor kiemelték, hogy a túlsúly mindenkinél más és más folyamatok következtében alakul ki, ezért hangsúlyozták a személyre szabott kezelések fontosságát.

Forrás: Daily Mail


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!