Van olyan gimnázium Magyarországon, ahol az érettségizett diákok közel fele külföldön folytatja tanulmányait. A nyugati határ mentén működő iskoláknál ez az arány stabilan tíz százalék.

Egyre több diák dönt úgy, hogy érettségi után nem hazai, hanem külföldi felsőoktatási intézményben folytatja tanulmányait. Ausztriát előszeretettel választják a magyar diákok, de Németország és Anglia elit egyetemei is népszerűek.

A HVG gyűjtése szerint az ELTE Radnóti Miklós Gyakorló Általános Iskola és Gyakorló Gimnázium idén érettségizett diákjaink 41 százaléka külföldön folytatja tanulmányait, míg tavaly "csak" 38 százalékuk döntött így. A Budapesti Fazekas Mihály Gyakorló Általános Iskola és Gimnáziumban is "növekvő jellegről" számolt be e téren Erős-Honti Zsolt intézményvezető-helyettes, aki elárulta, hogy a tavaly végzett diákok 37,9 százalékát vették fel külföldi egyetemre.

Fotó: Czeglédi Zsolt, MTI

A Deák Téri Evangélikus Gimnázium végzőseinek csupán öt százaléka döntött a külföldi továbbtanulás mellett, a HVG szerint azért, mert ide több nagycsaládban élő diák jár, kevésbé szeretnének ebből a közegből kiszakadni.

Szinte általánosnak mondható, hogy a nyugati határ mellett működő gimnáziumok végzős diákjainak tíz százaléka megy külföldre az érettségi után, akiknek elsődleges célpontjuk Ausztria és Németország, míg a fővárosi diákok az angol elit egyetemekre is gyakran jelentkeznek.

A HVG cikke szerint Ausztria azért is népszerű a diákok körében, mert nincs tandíj, és sok helyen felvételi sincs. Néhányan azért választják a külföldi továbbtanulást, mert amit tanulni szeretnének, azt ebben a formában nem oktatják Magyarországon.

A lap megállapítja, hogy a külföldön egyetemet végzők már nemigen térnek vissza Magyarországra, így jelentős veszteség érheti a magyar elitutánpótlást.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!