A jelenlegi módszerekkel már ki lehet mutatni egy gyanúsított DNS-ét a tetthelyen, vagy magán az áldozaton. De ha például a családon belül vagy jó ismerősök között van a gyanúsított, azt nehéz bizonyítani, hogy a nyomok szokásos érintkezés vagy a bűncselekmény során kerültek-e a meglelésük helyére. Más módszerekre volna szükség.
A helyszínelők és bűnügyi laboratóriumok eszköztára egyre több információt tár fel a DNS-nyomokból
Bruce McCord, a Floridai Nemzetközi Egyetem kriminalisztikai kémikusa az igazságügyi epigenetika bővülő területén keresi ezeket. Azaz olyan eljárásokat, amelyek a DNS-re tapadó, és a gén expresszióját megváltoztató markereket használja, és nem a genetikai szekvenciát magát. E jelzőanyagokat használja a gyanúsítás szempontjából releváns információk begyűjtéséhez. Az epigenetikai nyomok nem csak a tetthelyen talált DNS-t tartalmazó egyes szövettípusok azonosítására alkalmasak, hanem annak meghatározására, hogy aki otthagyta e nyomokat, hány éves volt és milyen életvitelt folytatott - írja a Popular Science magazin. "Ez egy gyorsan fejlődő terület. Meg kell értenünk a kihívásokat, amelyek az epigenetikus markerek vizsgálatával járnak, és ki kell találnunk, hogy ezt mire használhatjuk, és mire nem" - mondja Athina Vidaki, a holland Erasmus Egyetemi kutatója.
A tetthely tudománya
A test összes sejtjének azonos a DNS-szekvenciája, és ez állandó marad egy adott egyén egész életében. Azonban e gének működése - hogy milyen fehérjéket termelnek, milyen mennyiségben és mikor -, amelyet génexpressziónak neveznek, testrészről a testrészre, és a környezeti tényezőkre válaszul is változik. Például a vérsejtek eltérő célt szolgálnak a szervezetben, mint a bőrsejtek, így mindkét sejtben egyedifehérjejelenik meg sajátos mintákban, hogy segítsen elvégezni a rá szabott sajátos feladatokat.
E minták azonosításával meg lehet különböztetni a vérből származó DNS-t, és a bőrből eredő genetikai kódot. Ez a stratégia előnyökkel jár a jelenlegi protokollokkal szemben, beleértve, hogy a DNS-szekvenálási technológia már számos igazságügyi laboratóriumban elérhető - mondja McCord. Például egy megerőszakolás kiderítésénél fontos lehet, hogy a begyűjtött férfi DNS vajon bőrből, vérből vagy spermából származik-e. Ennek maghatározásában az epigenetika sokkal hatékonyabb eszköz a jelenleg elterjedteknél. McCord és csapata a gyakorlati bevezetés érdekében együttműködik a San Franciscó-i rendőrkapitánysággal, hogy a gyakorlatban is igazolhassa módszerei működőképességét.
Az epigenetikus módszerek nemcsak a sejt típusának meghatározására szolgálnak. A legújabb kutatások azt mutatják, hogy a sejt életkorának megfelelően a markerek megváltoznak, és bizonyos markercsoportok segítségével az életkor három-négy éves pontossággal meghatározható. Márpedig az életkor a bűnüldözésben egy nagyon fontos tényező - állítja Vidaki. Az epigenetika azt is kimutathatja, hogy a gyanúsított dohányos-e, erősen iszik-e, vagy milyen étrendet követ. Mindezek a viselkedési minták nyomokat hagynak maguk után, és így megjósolható például az, ha egy személy hosszú ideje vegetáriánus.
"Amikor valaki otthagy egy nyomot, bizonyítékot egy erőszakos bűncselekmény helyszínén, azt ésszerű megvizsgálni, és ennek annyi ismeretet szerezni a nyom mögött álló személyről, amennyit csak lehet" - jelentette ki McCord. Az epigenetikus marker nem ujjlenyomat, azaz nem lehet hozzákötni egyetlen személyt, ehhez még nem tudunk eleget a génexpresszióról, de megismerhetővé válik a keresett személy korosztálya, életmódjának több jellemzője, amelyek alapján a bűnüldöző szervek leszűkíthetik a gyanús személyek körét, abban az esetben, ha a fellelt DNS még nincs benne a bűnügyi adatbázisban.
"A kutatások gyorsan haladnak, de még mindig a módszertan tökéletesítése folyik. Tudnunk kell, hogy a DNS-minták mennyi ideig maradnak felhasználhatók, mekkora a minimális mennyiség, amely alkalmas kriminalisztikai felhasználásra, és a módszerek vajon ugyanolyan hatékonyak-e az összes szövettípus esetén " - mutatott rá a nehézségekre Vidaki.
Etikai kérdések
Májusban egy lengyel kutatócsoport a Trends in Genetics című folyóiratban arról számolt be, hogy a kriminialisztikai okból használt epigenetikai markerek más célra is felhasználhatók: azonosítani lehet velük, hogy a DNS minta leukémiában szenvedő embertől származik. A megállapítás felvetett egy kulcsfontosságú etikai aggodalmat, jelesül a markerek potenciálisan érzékeny orvosi információkat is tartalmazhatnak.
A felgyorsult epigenetikai öregedés fontos figyelmezető jel a kiskorúak veszélyeztetettségére. Azok a gyerekek ugyanis, akik a legtöbb erőszakkal találkoztak életük során, mind sejtszinten, mind a nemi érés tekintetében fejlettebbek, idősebbek voltak annál, mint ami a naptári szerinti életkoruk alapján várható lett volna. Ez a különbség nem etnikai vagy szocioökönómiai okoknak volt köszönhető, amelyekről már ismert, hogy kapcsolatban állhatnak a pubertás korai megjelenésével. Az is kiderült, hogy bármilyen nemű nélkülözés (légyen az például a kielégítő táplálkozás vagy a szülői törődés hiánya), éppen ellenkező hatást váltott ki a gyerekeknél, azaz lassította a testi fejlődésüket. Részletek!
"Amikor törvényszéki elemzést végzünk, fel tudjuk venni ezeket a kiegészítő, véletlenszerű eredményeket. Fontos lesz tehát, hogy a tudósok és a döntéshozók meghatározzák, hogy mennyi információ nyerhető ki az elemzés során. Arról van szó, hogy mit tehetünk meg, és mit nem" - fejtette ki Bram Bekaert, a belga Leuveni Katolikus Egyetem kriminalisztika, biomedika professzora.
Az epigenetikával összegyűjthető életmódinformációk szintén etikai kérdéseket vetnek fel, és az esetükben is fontos meghatározni, hogy az összegyűjtött adatokat milyen módon lehet tárolni, hogyan és kinek lehet kiszolgáltatni. Mint minden információ esetében - mind a tudósoknak, mind a bűnüldöző szerveknek és a döntéshozóknak - mérlegelniük kell, hogy azok felhasználásának előnyei hogyan viszonyulnak a magánélet tiszteletben tartásának követelményéhez. Ezekről a kérdésekről a szakértők szerint még azelőtt kell dönteni a szabályozás szintjén, hogy az epigenetika technológiája megjelenne a piacon.
