Közös alkotás és játék

A társasjátékozás és a közös festés fokozza a kötődésért felelős oxitocin hormon termelődését - derült ki egy új kutatásból. Ezt a hormont ölelés- vagy szerelemhormonnak is szokták nevezni, és a harmonikus párkapcsolat egyik mozgatórugójának tartják, szinten tartására azonban nem árt odafigyelni. "Az oxitocin nem szabadul fel egész nap, csak ha ösztönözzük" - magyarázza Karen Melton, a Baylor Egyetem adjunktusa. "Most már tudjuk, hogy leginkább a rekreációs tevékenységek segítik a termelődését" - tette hozzá a szakember.

A szerelemhormon felszabadulásához elég, ha a párunkra gondolunk.
Forrás: 123rf

Elég egy gondolat is

A tanulmányba 20 - házasságban vagy élettársi kapcsolatban élő - párt vontak be. Először a résztvevők mindegyikével kitöltettek egy 1 órás kérdőívet a családi életükről - ennek célja az oxitocin termelődésének előidézése volt. Korábbi kutatások ugyanis azt mutatták, hogy a hormon felszabadulásához az is elég, ha a párunkra gondolunk. Ezt most is megerősítették.

A kérdőívet követően a párok fele egy órán keresztül társasjátékozott, másik felük pedig közösen festett. A kutatók a kísérlet előtt és után is mindenkitől vizeletmintát vettek, és megvizsgálták az oxitocinszintet. Az eredmények szerint a hormon mennyisége milliliterenként átlagosan 1,02 nanogrammal nőtt mindkét tevékenység után.


Festésben a boldogság

A párjukkal közösen festő férfiak esetében a tudósok különösen nagy oxitocinszint-emelkedést láttak - mintegy 3 nanogrammnyit. Ennek főként az lehet az oka, hogy az alkotó férfiakat főként válluk és karjuk megérintésével, simogatásával ösztönözték a nők. Ezek szerint a férfiak nem csak kimondottan érzékenyek a fizikai kontaktusra, hanem még a párjukhoz való kötődéshez is az érintéseken keresztül vezet a leggyorsabb út.

Az oxitocin az agyban, a hipotalamuszban termelődik, az agyalapi mirigy által termelt hormon. Befolyásolja az érzelmeket, a kognitív és a szociális viselkedést is; így ez a hormon szerepet játszik a kötődés kialakulásában, a szexuális vonzalomban és a bizalom érzésében is.

Melton szerint viszont az alkotás öröme, az újdonság ereje és a szóbeli biztatás is szerepet játszhatott az oxitocinszint emelkedésében. Ezzel szemben a társasjátékozó férfiaknál enyhe, átlagosan mintegy 0,4 nanogrammos csökkenést figyeltek meg. A szakember úgy véli, ez nem azt jelenti, hogy a társasjátékozás hatására a férfiak kevésbé kötődnének a párjukhoz, csupán kisebb oxitocinemelkedést okoz egy közös játék, mint például a családi életről való gondolkodás.

Forrás: time.com


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!