Győrfi Pál: "láznál ne hívjunk mentőt"

HáziPatika.com: Az ön szakmájának szépsége elvitathatatlan, hiszen "hősöket" szólaltat meg. Mégis, van, amiről úgy érzi, hogy hiányzik?

Győrfi Pál: A jó dolgok bemutatása. Engem az emberek a híradóban látnak, ahol ma már szinte csak a halálos balesetekről számolnak be. Ha valaki összerakja a megszólalásaimat, nem tudja eldönteni, hogy egy mentőszolgálatnak vagy egy temetkezési vállalkozásnak vagyok-e a szóvivője. Pedig nagyon szívesen bemutatnám inkább azt a napi 3000 embert, akinek sikerül segítenünk. Erős bennem a késztetés, hogy a pozitív dolgokat is láttassam.

HáziPatika.com: Napi 3000 embert mentenek meg? Nem csoda, hogy túlterhelt a mentőszolgálat.

Gy. P.: Egy évben 1,1 millió eset van Magyarországon, ez naponta több mint háromezer riasztás. Közben 40 millió kilométert tesznek meg a mentők. Elképesztően sok munkánk van, és jó lenne, ha csökkenne. Nem azért, hogy ne dolgozzanak a mentők, hanem mert mindenkinek jó, ha kevesebbet vonulnak a mentőautók.

HáziPatika.com: Szinte már szállóige, hogy a magyar betegeskedő nemzet. Főleg ez áll a túlterheltség hátterében?

Gy. P.: A szív- és érrendszeri betegségek, a daganatos betegségek aránya, azanyagcsere-betegségekelőfordulása sajnos gyakori. De sok a koraszülött is. A magyar emberek átlag élettartama rövidebb, mint egy fejlett nyugati országban. Komoly népegészségügyi programok indultak, de én is sokat gondolkodom, hogyan tudnék ezen változtatni. A magamfajtának kettős felelőssége van. Egyfelől a példamutatás: ezért sportolok. Az emberek érzékenyek is erre - egyszer a Paskál strandon napoztam, amikor fölém állt egy asszonyság, és jól helyre rakott, hogy szép dolog, hogy a tévében a nap káros hatásairól beszélek, de a legnagyobb UV sugárzás alatt itt fekszem a napon. Személyes érdekeim is azt kívánják, hogy sokáig éljek. Kicsik a gyermekeim, van egy öt-, egy hét- és egy kilencéves, valamint egy nagy fiam, aki már 22. Jó lenne a legkisebbnek az érettségijén ott lenni, a szalagavató táncát megnézni.

Másfelől pedig egy ilyen médiaszereplőnek nemcsak felelőssége, de lehetősége is, hogy kihasználva csatornáit, szóljon a magyar emberekhez. Engem, úgy tűnik, hitelesnek tartanak - ez is növeli a lehetőséget. Úgyhogy járom az országot, megyek falunapokra, munkahelyi egészségnapokra, előadásokra.

HáziPatika.com: 2000 óta, mióta ön az Országos Mentőszolgálat szóvivője, átalakult a tömegkommunikáció struktúrája. Nehéz volt ezt követni?

Gy. P.: Régebben főleg tévében szólaltam meg, ma már a munka 70 százalékát az online kommunikáció teszi ki. És úgy érzem, ezt a kihívást jól tudtuk kezelni. Van egy 100 ezer fős Facebook-táborunk, de vannak olyan bejegyzéseink, amelyek már két-három millió emberhez is eljutnak. Igyekszünk megosztani azokat a történeteket, amelyek tanulságosak. Ilyen volt a mobilapplikációval életet mentő férfi esete vagy a fiatalemberé, aki diszkóból hazafele mentőt kért, mert feltörte a lábát a cipő. Nem öncélú történeteket teszünk közzé, hanem olyanokat, amelyek egy közösségi célt szolgálnak - ezek pedig utána bejárják a sajtót.

HáziPatika.com: Van a szóvivőségnek árnyoldala?

Gy. P.: Sokféle szóvivő van. Amikor megalapítottuk a szóvivők egyesületét, akkor jöttünk rá, hogy hányféleképpen működhet ez. Van, aki szinte csak egy szócső, és van, aki csak koordinálja és felkészíti a megszólalókat. Nem lehet mindig kívülről látni, hogy kinek a munkája hogyan hasznos. Nálam teljesen összemosódott a munka és a magánélet. Ennek vannak előnyei, például az ismertség, de néha jó lenne eltűnni. Erre jók a külföldi utazások. Kivéve, ha az emberre Miami közepén mutogat egy nő, hogy "Nem maga az a híres mentős a tévéből?", mint ahogy egyszer velem megtörtént.

HáziPatika.com: Miből áll még a szóvivői hivatás? Mert, ugye, nem áll egész nap kamerák előtt.

Gy. P.: Hatéves korom óta járok ide, az egész életem a mentők körül forog, elképzelni sem tudom, hogy milyen az élet enélkül. Reggel, amikor felkelek, első dolgom, hogy nyúlok a telefonomhoz, nézem, milyen esetek voltak éjszaka, és ezek közül melyek azok, amikkel azonnal foglalkozni kell. Tehát a reggeli összefoglalóval és a statisztikákkal kezdek, ezt a szolgálatvezető főorvos állítja össze a megyei történésekből.

HáziPatika.com: Jól tudom, hogy van olyan, hogy rendkívüli események naplója?

Gy. P.: Igen, ilyenkor van egy belső vezetői kör, akiket azonnal értesítenek - ebben én is benne vagyok, hiszen ne a sajtóból tudjam meg, ha netán egy villamos beleborul a Dunába. De a statisztika is érdekes tud lenni. Mindig figyelni szoktam, hogy az adott napon mennyi az esetszám, és ezt összevetem a tavalyi év ugyanezen napjának számaival. Amennyiben látható valami kiugrás, akkor annak érdemes utánanézni. Lehet, hogy az időjárással függ össze, de lehet, hogy csak több, amúgy más szervezetre tartozó feladatot sóztak ránk. Ezután jön a médiafigyelés. Ezeket is végigolvasgatom. Ez egyrészt a mi munkánkról visszajelzés, hogy az előző napi nyilatkozatainkból mi az, ami megjelent. De van olyan, amiről nem is tudtunk. Például egy újságíró egyszer megkérdezte, hogy "gyakran jár a mentő a vidámparkba?", én pedig azt mondtam, hogy néha vannak onnan is hívások. Ehhez képest a cikk már úgy jelent meg, mintha a világ legveszélyesebb helye lenne, és állandóan odajárnánk.

HáziPatika.com: Jól sejtem, hogy nem csak a külső kommunikáció tartozik önökhöz?

Gy. P.: Ez egy nagyvállalat, 8000 emberrel és 260 telephellyel. A belső kommunikáció is hozzánk tartozik, ami a mentőszolgálatnál örök kihívás. Hírleveleket írunk, rendezvényeket szervezünk, de ide tartozik például a mentőautók átadása, az állomásavatás, a Mentők napja is. Válaszolunk lakossági e-mailekre - például, hogy mit tegyen valaki, ha a szomszéd fájának egy ága átlóg hozzá, és allergiás. Jönnek dicséretek is, néha panaszok és kérdések.

HáziPatika.com: Életközépi válság. Mit mond ez önnek?

Gy. P.: Úgy néz ki, ezt megúsztam, mert pont ebben az időszakban jött Adrienn, a feleségem. Nekem már volt egy gyermekem, nem akartam feltétlenül többet, de ő igen. Így lett három közös gyerekünk, és ez átlendített az önsajnálós krízisen.

HáziPatika.com: A Hetedik című film végén azt mondja az egyik nyomozó, hogy "Hemingway azt írta valahol: szép ez a világ, és érdemes érte küzdeni. A második felével egyetértek." Tudna olyan történetet mondani, aminek átélése után maga is elbizonytalanodott a mondat első felében?

Gy. P.: Jó kérdés. Nehéz erre válaszolni. Az emberek gyakran kérdezik, mi volt a legborzasztóbb esetem. Ilyenkor valamilyen mennyiségi válasz az elvárás: hol volt a legtöbb áldozat, mi volt a legszörnyűbb látvány. Volt ilyen is. A balatonkeresztúri zarándokok buszkatasztrófáját sosem felejtem el, de ezzel nem vagyok egyedül. Ott a busz alá szorult sérültekkel kezdetben még lehetett beszélni, de időbe telt, amíg odaért a daru, ami meg tudta mozdítani a buszt, így több sérült addigra meghalt. (2002. július 1-jén 19 halálos áldozattal járt ez a tragédia, ebből kettő gyermek volt - a szerk.)

Ez is borzasztó, már maga a látvány is. De inkább azok az élethelyzetek viselnek meg, amelyekben nem tudunk segíteni. Egy nő írt egy levelet, hogy a lányát be kellett adni egy fogyatékosotthonba. Az otthon Kaposváron van, ő meg itt lakik Pesten, és hetvenvalahány éves. Annyit szeretne, hogy a lányát egy évben kétszer, ünnepeken hazahozzuk. Pont ennek semmi köze a mentéshez, de gondoljunk bele, mennyire nehéz lehetett meghozni ezt a döntést, hogy beadja a lányát. A borzalmakat, ha szerencsénk van, hamar feldolgozzuk, de az ilyen helyzetek megmaradnak.

HáziPatika.com: Akkor most meséljen olyan történetet, amitől a fellegekben járt!

Gy. P: Nemrég a Flórián téren volt egy sikeres újraélesztés, amiben részt vettem. Éppen arra jártam. Kiderült, hogy 87 éves a bácsi, de úgy voltam vele, hogy lehet, hogy még egyszer találkozhat az unokájával. Az én fiam is szereti a nagyapját, aki nagyon beteg, és erről ez eszembe is jutott akkor.

HáziPatika.com: Hívott már magához mentőt?

Gy. P.: Húszévesen már mentős voltam, és egyszer éles hasi fájdalomra ébredtem, amelyet összefüggésbe hoztam egy traumával, azaz legurultam egy lépcsőn. Ájuldoztam, ezért belső vérzésre gyanakodtam, hívtam a mentőket. A központi rohamkocsi jött ki, de nekik azt mondták, hogy egy "mentősgyerek" van rosszul, ezért hozták a bébiszettet. Nagyon kedvesek voltak, de én fogtam az infúziót, és én töltöttem ki még a menetlevelet is.

HáziPatika.com: A gyerekeit nem érdekli a szakma?

Gy. P.: A 22 éves nagyfiam a fél gyerekkorát a mentőállomáson töltötte velem, de nem fertőződött meg. Pedig millió történetet hallott. A lányom, Aliz mutat némi érdeklődést. Ő hétéves, és benne van késztetés: mindenkit megvizsgál, vettem is neki orvosi játékfelszerelést, erre azon kapom, hogy egy nagy macin már nyomja is az újraélesztést.

HáziPatika.com: A lakosság egészségtudatossága igen komoly hatással tud lenni a mentők munkájára. Ennek kapcsán mik az észrevételei, milyen tendenciák vannak?

Gy. P.: Létezik egy angol kifejezés, a health-literacy, magyarul egészségértésnek fordítják. Ide tartozik, hogy az illető ismeri-e a saját teste felépítését, működését, és fel tudja-e ismerni, hogy ha ezzel valami baj van. Érti-e, mondjuk, a szűrővizsgálat lényegét, hogy miért akkor kell elmenni, amikor még nincs baj? Ha pedig bajt érez, akkor kihez forduljon? Mikor kell sürgős ellátás, mikor ér rá. Ez tehát egy komplex képesség. Kutatják, hogy áll ez nálunk és a környező országokban. Az eredmények azt mutatják, hogy az egészségértés színvonala Magyarországon is alacsony.

Az egészségértés minőségi javulását is igyekszünk szolgálni a kampányainkkal. Segítünk felismerni a stroke, az infarktus tüneteit, hogy ne késlekedjenek a mentőhívással. Kényesebb téma, hogy mikor ne hívjunk mentőt, mert az nem indokolt. Láz vagy körömbeszakadás esetén például ne hívjunk. De fontos kampány az is, hogyan kell a forgalomban elengedni egy mentőt, vagy hogy ne parkoljunk közvetlenül a mentő mögé, mert nem tudjuk kihúzni a hordágyat.