A Piscis Austrinus, azaz a Déli Hal csillagképben található égitest a Földtől huszonöt fényévre van. 440 millió éves, és ragyogó fénye miatt a mai napig használják navigációhoz. Korábban is készültek már róla képek a Hubble űrteleszkóp segítségével, de soha nem ilyen részletességgel, mint a mostani felvételek - írja a travelo.hu.

Most ugyanis a James Webb űrteleszkóp nagy felbontású képeiről világosan kiderül, hogy a Fomalhaut körül található, kiterjedt belső aszteroidaövön túl egy második, sziklákból és törmelékből álló, keskenyebb gyűrű is van.

Fotó: Shutterstock

- A por, amit mi látunk, az a planetezimálok (bolygócsírák) közötti ütközések során keletkezett, amelyek maguk is a bolygórendszer kialakulásának rég elfeledett maradványai - magyarázta Gáspár András, a tanulmány vezető szerzője az Arizonai Egyetemről a The Guardian című brit napilapnak.

A Fomalhauttól még távolabb egy külső törmelékgyűrű található, amely a Naprendszer Kuiper-övére hasonlít, ahol a Plútó és a többi törpebolygó, az Eris, a Haumea és a Makemake található. A csillagászok ebben a külső gyűrűben vették észre az általuk nagy porfelhőnek nevezett jelenséget, amely feltételezésük szerint akkor keletkezhetett, amikor két, több mint 400 mérföld széles űrszikla egymásnak ütközött.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!