Viki ambíciózus fiatal nő, aki különösen nagy hangsúlyt fektet az egyensúlyra az életében.
Saját kis vegyescikk üzletét kiváló üzleti érzékkel irányítja, mellette pedig jógaoktatónak tanul - a spiritualitás fontos szerepet tölt be a mindennapjaiban.

Párjával, Tomival együtt elhatározták, hogy nyitnak egy közös üzletet is, melyhez néhány hónappal ezelőtt megtalálták a tökéletesnek tűnő üzlethelyiséget. Az összes racionális szempontból megvizsgálták a tervüket, úgy tűnt, minden együttáll a sikeres projekthez. Meg is egyeztek a tulajdonossal a szerződéskötés napjában.

Rossz ómen?

Ezt követően Viki meglepő dolgokra lett figyelmes.

Egyik nap úgy érkezett haza, hogy hálószobája padlóján néhány bankjegyet talált, amin egy cserepes szobanövény feküdt, a bankókat a kiömlött nedves virágföld takarta be. Gondolta, talán Tomi tárcájából vagy zsebéből csúszhatott ki a pénz, aki esetleg nagy sietségében leverhette az állványról a szobanövényt, párja azonban közölte vele, semmi ilyen nem történt.

Viki meglepő jeleket tapasztalt (fotó: Shutterstock)

Két nappal később a kis boltjának mellékhelyiségében történt újabb furcsa eset. A mosdó csaptelepe az alkalmazott keze alatt szinte kitört a mosdókagylóból, a víz pedig megállíthatatlanul ömleni kezdett. Bár hamar megérkezett a segítség, Viki egyre inkább negatív ómenként kezdte értékelni a történéseket.

Hirdetés

Este elmondta Tominak, hogy nincs jó előérzete, és talán nem kellene megkötni a bérleti szerződést.
Tomi úgy gondolta, nagy hibát követnek el azzal, ha elengedik ezt a remek lehetőséget, de Viki hajthatatlan volt. Belső lénye olyan erőteljesen tiltakozott, hogy végül visszaléptek a üzletkötéstől.

Pár héttel később Vikiék hatalmas viharra ébredtek egyik hajnalban, úgy szakadt az eső, mintha dézsából öntötték volna. Viki elindult a boltjába autóval, útvonala érintette visszamondott üzlethelyiség utcáját is.
Mikor elhaladt a helyiség mellett, borzongva vette észre, hogy a vihar ezt a területet rendkívüli módon sújtotta. Kidőlt fák, az aszfalton hömpölygő víztenger és serényen munkálkodó tűzoltók látványa fogadta.
Kíváncsiságból felhívta a tulajdonost, aki megerősítette balsejtelmét: a félszuterén üzlethelyiségben olyan súlyos beázás történt, hogy hosszú időbe telik a helyreállítás.

Mi a magyarázat?

Vajon mi hozhatta létre ezeket a szinkroneseményeket és ómeneket, melyek komoly bajtól óvták meg Vikit? Mivel Viki spirituális beállítottságú, és odafigyel tudatalattija jelzéseire, könnyen lehet, hogy a történéseket tudat alatt saját maga teremtette meg, mert extraszensz módon érzékelte a jövőben rá váró negatív eseményeket.

Azok a személyek, akik figyelmet fordítanak belső világunkra és egyensúlyt teremtenek a racionális- pszichés oldal között, gyakrabban számolnak be ilyen jellegű " égi" segítségről. Mindannyian kapunk üzeneteket az univerzumtól, a kérdés az, hogy észrevesszük-e ezeket a jeleket, és megfelelően értelmezzük-e azokat. Viki esetében a különösen erős egyensúlyi állapot és szenzitivitás volt a kulcs, ami megóvta őt egy komoly anyagi veszteségtől.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!