Attila negyvenes évei végén járó fiatalember, aki válása után úgy döntött, a fővárostól nem messze, vidéken kezd új életet. Meg is találta a pénztárcájának megfelelő ingatlant, egy hatvanas években épült, felújításra szoruló házikóra esett a választása.
A ház múltjáról a következő információkat kapta: az előző tulajdonos, egy mezőgazdaságban dolgozó férfi családjával élt itt halála pillanatáig, és a házat is saját kezűleg építette. Attila teljesen üresen vette át az ingatlant, az elhunyt tulajdonos gyermekei egyedül az udvari fészert nem ürítették ki, hátha a következő lakónak szüksége lesz az abban található szerszámokra, eszközökre.
Attila egy darabig nomád körülmények között élt, és mivel anyagilag nem engedhetett meg magának jelentős kiadásokat mesteremberekre, igyekezett saját kezűleg megcsinálni mindent, amit csak tudott.
Rossz álmok
Már az első hetekben sem aludt igazán jól, de azt gondolta, a rendezetlen körülmények hatnak rá ily módon. Sokszor arra riadt fel az éjszaka közepén, mintha gyermeksírást hallana. A legközelebbi szomszéd is több száz méterre volt, ezért elkönyvelte, hogy csak a zavart lelkivilága felelős mindezért.
Teltek a hetek, és jajveszékeléshez hasonló női hangok megjelenése mellett változatlanul csecsemősírás háborgatta az éjszakai pihenését, nem tudta, mitévő legyen ezzel a morbid helyzettel: lassan kezdte megkérdőjelezni épelméjűségét.
Egyik nap nekilátott a ház közepén álló kályha bontásának, és sokkot kapott, mikor a kéményhez ért:
a kémény falában aprócska emberi csontokra bukkant, és két kis koponyára.
Annyira lesújtotta a felfedezés, hogy szándéka ellenére képtelen volt tárcsázni a rendőrség számát, és bejelentést tenni. Mindenféle szörnyűség lejátszódott a fejében, aznap éjjel egy
szemhunyást sem aludt. Ami különös, hogy a tulajdonos gyermekei rendkívül szimpatikusak voltak, és mérhetetlen, mély tisztelettel beszéltek édesapjukról. Ez alapján képtelen lett volna bármi
rosszat is feltételezni.
Tragédia a múltban
Másnap reggel elhatározta, hogy jelentkezik a hatóságnál, de mielőtt ezt megtette volna, a fészerbe sietett megfelelő szerszámokért, hogy befejezze a bontást a bizonyítékokhoz.
Az egyik szerszámosláda aljában egy régi füzetet talált.
Minden bizonnyal a régi tulajdonosnak vagy a feleségének kézírása lehetett, melyben végeláthatatlan hosszúsággal szerepeltek a következő sorok:
" Ne haragudjatok, bocsássatok meg nekem"
" Mindent megpróbáltam, de nem sikerült táplálnom Titeket"
Attila szemébe könnyek szöktek, és hirtelen megértette, mi történhetett. Az akkori nehéz gazdasági helyzetben valószínűleg legelőször ikreik születtek, és betegség vagy súlyos élelmezési problémák miatt az anya nem tudta megfelelően táplálni a kicsiket.
Napokig rágódott, eladja-e a házat, de olyan mély szeretettel és együttérzéssel töltötte el a család nehéz múltjának története, hogy úgy döntött, befejezi az álmát.
Az éjszakai síró hangok a történtek kiderülése után jelentősen csökkentek.
Vajon mi a magyarázat arra, amit Attila érzékelt?
Az épület falai emléklenyomatok őrzői
Amikor valaki tartósan, folyamatosan erősen fájó érzelmet, szenvedést él meg egy ház vagy épület falai között, ezek a negatív érzelmi energiák képesek a falakba szinte " beleégni", egyfajta energialenyomatot képezni.
Mivel ez a trauma valószínűleg végigkísérte a házaspár életét, és alig telt el úgy nap, hogy emlékeikben ne tört volna fel újra a fájdalom, ez az energialenyomat az ő esetükben különösen erős lehetett. Mivel Attila épp érzékeny, szenzitív állapotban volt a válás után, könnyebben " vette" a falak által elraktározott jeleket.
