A kék fény a fényspektrum természetes eleme, tehát alapvetően is találkozik vele a szervezet, viszont az elektronikai eszközök gyakori használata miatt napjainkban sokkal nagyobb adagot kapunk belőle, mint akár csak egy-két évtizeddel ezelőtt. Szakemberek szerint ez nemcsak az alvási ritmusunkat, illetve a pihenés minőségét befolyásolhatja, hanem a bőrünkre is negatívan hathat: gyorsíthatja az öregedést, előrehozhatja a ráncok megjelenését, és általánosságban ronthat a bőr gyulladásos folyamatain.

A kék fény jobban ébren tart a kávénál

A kék fény olyan biológiai folyamatokat indít el a testben, amelyek vetekednek a koffein élénkítő hatásával, méghozzá teljesen ártalmatlan módon. Kattintson a részletekért!

A képernyő fénye is hatással van a bőrünkre

Bár a témában még nem készült túl sok kutatás, az eredmények arra mutatnak, hogy a kék fény hatással van a bőr működésére. Mivel a képernyővel rendelkező elektromos készülékek használata csak az utóbbi évtizedekben ugrott meg igazán, a hosszú távú hatásokról még nem áll rendelkezésre túl sok adat.

Ami tény, hogy a kék fény még mindig kevésbé káros, mint az UV sugarak. Ugyanakkor a bőr mélyebb rétegeibe hatol be, mint az UVA vagy UVB sugarak, és a mélyebben lévő szövetekben beindítja a káros szabad gyökök termelődését. A szabad gyökök bontani kezdik a bőr feszességéért, tömörségéért felelős kollagént és elasztint, illetve gyulladáskeltő hatásuk is van, és a hiperpigmentáció kialakulását is elősegítik. A kék fény ráadásul a sejtszintű, mitokondriális DNS-t is károsítja, tehát tulajdonképpen sejtszinten öregít. Minél több időt tölt valaki különféle képernyők előtt, annál jobban érvényesül a hatás.

A telefon által kibocsátott kék fény a bőrünkre sincs jó hatással

A kék fény ellen antioxidánsban gazdag táplálkozással védekezhetünk a legjobban, illetve külsőleg is érdemes antioxidánsban gazdag bőrápolókat használni. Keressünk olyat, amelyben sok a lutein, a béta karotin - a csipkebogyó-olajat tartalmazó termékek, illetve a retinolos termékek is mind nagyszerű öregedésgátlók. Emellett pedig minden évszakban, mindennap fordítsunk fokozott figyelmet a fényvédelemre. A készülékeken pedig keressük meg azokat a beállításokat, amelyekkel a kék fény kibocsátását lehet szabályozni, és vegyük lejjebb a fényerőt.


Forrás: care2.com


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!