Ostara a fák, az ébredő természet és az életerő ünnepe, a tavasz eljövetelének kezdete. A kelták és druidák a termékenység istennőjét, Eostre-t köszöntötték ezen a napon, aki a hosszú téli időszak után felébreszti a földet, és termékennyé teszi azt.

Szent állata a nyúl volt - innen ered a húsvéti nyuszi

Ostara neve összefügg a keleten (Osten) felkelő nappal, mely útját megkezdve felmelegíti és kivirágoztatja a természetet, és az emberek lelkét. Az istennő szent állata a nyúl volt, ami később a Húsvét fő szimbólumává vált. A tojás a termékenység és az élet keletkezésének jelképe, e két szimbólum összefonódva alkotja e tavaszi ünnep fő elemeit.

Március 20.: Ostara ünnepe (fotó: Shutterstock)

A legendák szerint Eostre nagyon szerette a gyermekeket, hiszen a tisztaságot és új kezdeteket szimbolizálták. Miután kedvenc madarát nyúllá változtatta, az színes tojásokat kezdett tojni a szivárvány minden árnyalatában - ezeket pedig a gyerekeknek ajándékozta.

A termékenység ünnepe is

A színek nagy szerepet kaptak ezen az ünnepen, a kelták otthonaikat tarka virágokkal díszítették, saját magukat pedig színpompás kiegészítőkkel, virágkoszorúkkal ékesítették. Virágokat ültettek és tojásokat festettek, nagy erőket fordítottak természetben élő növények, állatok gondozására.

A hideg és kietlen téli időszak után az ébredező természet csodáit üdvözítették, testileg-lelkileg kapcsolódtak a földi energiákkal. Magokat vetettek és gondozták a földet, hogy az a jövőben kellő mennyiségű terméssel lássa el őket.

Hirdetés

Az ünnep központjában, főleg fiatal lányok - asszonyok esetében a termékenységvarázslatok álltak: fogamzókészségük növelése érdekében sok tojást és zöldséget, gyümölcsöt ettek, melyeket előtte megáldottak, és különös figyelmet szenteltek testük egészségére és szépségük, fiatalságuk kiemelésére. Gyertyákat gyújtottak, és különböző illatos virágok szirmait égették el füstölő gyanánt.

A festett tojásokat elrejtették a szabadban, és minél többet sikerült azokból megtalálniuk, annál bőségesebb, termékenyebb esztendőt reméltek.

Ez is érdekelhet

Tavaszi pénzhoroszkóp 2024.: hatalmas fordulatot jeleznek az égi folyamatok

Március 20.: a tavasz és az asztrológiai újév kezdőpontja. Az ezt követő hónapokban komoly fordulatokkal számolhatunk. Április során a Merkúr retrográdja késztet minket a tervek újragondolására, majd májusban a nagy szerencse planétája, a Jupiter jegyet vált, és hatalmas fordulatot hoz az anyagiak területén. Tavaszi pénzhoroszkóp 2024.

Tovább olvasom

ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!