Tavaly kicsivel kevesebben haltak meg a 2017-es évhez képest, a születésszám viszont drasztikusabban csökkent, ami miatt a természetes fogyás mértéke is jobban nőtt - derül ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb adataiból.
Egymillió magyar tűnhet el 2030-ig
Magyarországon 1981 óta csökken a népességszám, és bár az utóbbi évek politikai intézkedései nagy hangsúlyt fektettek a születésszám növelésére, ez önmagában kis eséllyel tudja csak megfordítani a tendenciát. Tanulhatunk valamit a Ratkó-korszak politikájából, a népességüket megtartó kelet-európai országoktól, vagy a sokasodó nyugat-európaiaktól? Szakértőt kérdeztünk - kattintson!
Egyre kevesebben szülnek - ugyanannyit
A tavalyi év során 89 800 élveszületés történt, ami 1777-tel, vagyis 1,9 százalékkal kevesebb, mint 2017-ben. Januárban, június-júliusban és október-novemberben valamelyest több, ellenben február-májusban átlagosan 3,7, augusztus-szeptemberben 3, decemberben pedig 5,3 százalékkal kevesebb gyermek jött világra, mint az előző év azonos időszakaiban. A legnagyobb arányú, 1,3 százalékos növekedés októberben, a legjelentősebb, 7,2 százalékos csökkenés májusban mérhető.
A születések
száma 1,9 százalékkal csökkent a tavalyi évben (Fotó: 123rf)
A teljes termékenységi arányszám becsült értéke 1,49 volt, ami pontosan megegyezik a 2017. évivel. A gyermekvállalási hajlandóság tehát nem változott, a születésszám a szülőképes nők számának visszaesése miatt csökkent - olvasható a KSH elemzésében.
A halálozások száma 131 100 volt tavaly, ami 0,4 százalékkal alacsonyabb a 2017-ben mértnél. Mivel azonban a születések száma nagyobb mértékben csökkent, mint a halálozásoké, a természetes fogyás a 2017. évi 40 097-tel szemben 2018-ban 41 300 fő volt, ami 3 százalékos növekedést jelent.
A házasságot kötő párok száma sem nőtt túlzott mértékben, tavaly 50 900 pár kelt egybe, ez 0,6 százalékkal, 328-cal több, mint 2017-ben. A legnagyobb, 9,1 százalékos növekedést a szezon csúcsát jelentő augusztusban, míg a legjelentősebb, nagyjából ugyanilyen mértékű visszaesést júliusban regisztrálták. Utóbbi annak tulajdonítható, hogy 2017 júliusára eggyel több hétvége esett. A szezonon kívülinek számító decemberben szintén számottevően, 8,2 százalékkal kevesebben léptek frigyre, mint 2017 azonos hónapjában.
