Az alvásra sokáig az élet univerzális velejárójaként tekintettek, amelyre minden élőlénynek szüksége van. Erre azonban rácáfoltak azon a muslincák, amelyeket az Imperial College London kutatói vizsgáltak meg. Ezek az állatok úgy is életben maradtak, hogy egyáltalán nem aludtak - írja az Index.

Alvás közben így működik az agyunk

Alvás közben sem vagyunk teljesen öntudatlanok, felébredünk például, ha a nevünket halljuk, illetve időérzékünket sem veszítjük ilyenkor el. Kattintson a részletekért!

Életben maradhatunk alvás nélkül?

Hogy az alvásra pontosan miért is van szükség, azt a mai napig nem értjük pontosan. A szokásos magyarázat, mely szerint az agyunk ilyenkor piheni ki magát, nem állja meg a helyét, hiszen az agy éjszaka is ugyanolyan aktív, és az alvásmennyiség sem függ szorosan a fizikai fáradtságtól. Valószínűleg a memória feldolgozásában van komoly szerepe, viszont még ez sem magyarázza meg, hogy a hosszas alvásmegvonás miért eredményez halált. Igaz, ez utóbbi állítás nem igaz minden élőlényre, a kutatók által vizsgált muslincafaj ugyanis képes teljes alvásmegvonás mellett is életben maradni.

Miért van szükségünk alvásra? (Fotó: 123rf)

A kutatók megállapították, hogy a legyek rendkívül változatos alvásmintázattal rendelkeznek. Sokan közülük napi 5-10 órát is aludtak, viszont a nőstények hat százaléka beérte napi 72 perc vagy annál is kevesebb alvással. Sőt, három egyed mindössze 15, 14 vagy 4 percet aludt egy nap. Egy forgó csőbe is betették őket, ami meggátolta őket a pihenésben, így tulajdonképpen semmit sem aludtak. Mindezek azonban látszólag semmilyen módon nem befolyásolták az állatok viselkedését, és élettartamukat sem.



ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!