Léteznek a fotikus tüsszentők
Ennek a jelenségnek - véli Dr. Jason Goldman amerikai szakértő-, genetikai okai vannak, és köze lehet a fényvillanások okozta epilepsziás rohamokhoz is.
Itt a világ első tüsszentéstérképe
Ahány ország, annyi szokás. Bár biológiai szempontból ugyanolyanok vagyunk, tüsszenteni például mégsem ugyanúgy tüsszentünk, és nem is ugyanúgy gyógyítjuk. Kattintson!
Orgazmus után, de csípős ételektől is tüsszöghetünk
A kutatás szerint sokkal izgatottabb állapotot vesz fel a fotikus tüsszentők agya, amikor éles fényt látnak - agyi aktivitásuk pedig főként a látókéregben növekszik, a cuneus területén
növekszik. (Azoknál, akik erősebb csavarást éreznek orrukban, az erősebb aktivitás az insula területén, illetve a másodlagos szomatoszenzoros kéregben volt.)
Hogy műküdik a tüsszentési reflex?
Langer szerint a tüsszentési reflex a látókéreg nagyobb érzékenysége miatt léphet fel. Szerinte ez nem olyan klasszikus reflex, amely csak agytörzsi vagy gerincvelői szinten
jelentkezik, hanem az agy bizonyos kérgi területei is részt vesznek ebben.
Nem csupán a megfázás, por vagy szénanátha késztethet minket tüsszögésre a Nap sugarain kívül. Az orrnyálkahártya-gyulladás (rhinitis) olyan válfaját is dokumentáltak már, aminek hatására
akkor kezdünk el tüsszögni, amikor teleesszük magunkat, vagy kifejezetten csípős ételt eszünk.
Akkor is tüsszögnek, amikor orgazmusuk van
Mások akkor tüsszögnek inkább, amikor orgazmusuk van vagy amikor a szexre gondolnak. Ezzel kapcsolatban 2008-ban volt a legnagyobb kutatás, amikor az oxfordi John
Radcliffe Hospital két szakértője 18 hasonló esetet próbált összekapcsolni. Ezzel kapcsolatos kutatásukról a Royal Society of Medicine szaklapban számoltak be: szerintük ez azért van, mert a
vegetatív idegrendszer teljesen másként van huzalozva bizonyos emberekben.
A vegetatív idegrendszer paraszimpatikus, ill. szimpatikus idegrendszerre bontható szét: ez utóbbi érintett a szexuális izgatottságban, illetve a test "üss vagy fuss" reakciójában is. Mivel a vegetatív idegrendszer egyúttal a pupilláinkon keresztül beérkező fény mennyiségét is szabályozza, könnyen előfordulhat, hogy a beérkező jelek megzavarodnak, és az emberek a szexre gondolva tüsszögni kezdenek.
Forrás: DailyMail
A vegetatív idegrendszer paraszimpatikus, ill. szimpatikus idegrendszerre bontható szét: ez utóbbi érintett a szexuális izgatottságban, illetve a test "üss vagy fuss" reakciójában is. Mivel a vegetatív idegrendszer egyúttal a pupilláinkon keresztül beérkező fény mennyiségét is szabályozza, könnyen előfordulhat, hogy a beérkező jelek megzavarodnak, és az emberek a szexre gondolva tüsszögni kezdenek.
Forrás: DailyMail
❤ ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!
