Mihez van joga a magyar betegnek?

A magyar betegek szabadon dönthetnek arról, hogy szeretnének-e egészségügyi ellátást igénybe venni, illetve hogy mely beavatkozások elvégzésébe egyeznek bele és melyeket utasítanak vissza. Joguk van ahhoz, hogy a kivizsgálásukat és kezelésüket érintő döntések meghozatalában aktívan részt vegyenek, ne pedig passzívan szemléljék az őket érintő, az egészségüket és gyógyulásukat befolyásoló történéseket. Egyszerűbben mondva mindazok, akik egészségügyi ellátásban részesülnek, saját maguk dönthetnek a sorsuk felől. Röviden ezt nevezzük önrendelkezéshez való jognak, amelyet az 1998 óta hatályban lévő egészségügyi törvény ír le részletesen - a betegeket megillető többi joggal együtt.

Felelős döntést természetesen kizárólag a megfelelő információk birtokában lehet meghozni. Hiába illeti meg tehát a döntés joga a beteget, ha nem ismeri kellően a betegségét, az állapotát, a diagnosztikai és terápiás lehetőségeket. Éppen ezért nemcsak az önrendelkezéshez, hanem a tájékozódáshoz is joga van minden betegnek. Az orvosoknak törvény által előírt kötelessége, hogy a pácienseket számukra érthető módon ellássák a szükséges információkkal. Minél komolyabb betegségről van szó (pl. daganatos betegség) annál indokoltabb a páciensek körültekintő tájékoztatása. Ennek szellemében a betegeknek joguk van a részletes tájékoztatáshoz:

• egészségi állapotukról, beleértve annak orvosi megítélését is,
• a javasolt vizsgálatokról, beavatkozásokról,
• a javasolt vizsgálatok, beavatkozások elvégzésének, illetve elmaradásának lehetséges előnyeiről és kockázatairól,
• a vizsgálatok, beavatkozások elvégzésének tervezett időpontjairól,
• döntési jogukról a javasolt vizsgálatok, beavatkozások tekintetében,
• a lehetséges alternatív eljárásokról, módszerekről,
• az ellátás folyamatáról és várható kimeneteléről,
• a további ellátásokról,
• valamint a javasolt életmódról.

Korábbi konferenciákon volt arra példa, hogy pontonként haladva külön-külön megkérdeztem a résztvevő orvosoktól, hogy ki az közülük, aki saját bevallása szerint hiánytalanul tájékoztatja a betegeit ezekről a kérdésekről. Minden alkalommal sok-sok kezet láttam felemelkedni a közönség soraiban, amikor azonban a végén megkérdeztem, hogy ki az, aki az összes felsorolt pontot kivétel nélkül betartja, hirtelen nem maradt kéz a magasban.

- árulta el dr. Bánki Endre betegjogi szakértő, az Oncompass Medicine operatív igazgatója.

"A betegeknek joguk van a tájékoztatáshoz és az azon alapuló önálló döntéshozatalhoz. Nem kell tehát elfogadniuk, ha mondjuk már a műtő felé tolva, a folyosón íratják alá velük a műtéti hozzájárulást, főleg úgy, hogy nem is biztos, hogy előtte teljes körűen tájékoztatták őket a helyzetükről" - hangsúlyozta a szakember.

Gyógyításra spórolt idő

Fontos leszögezni, hogy a szükséges tájékoztatás részleges vagy teljes elmaradásáért nem tehetők felelőssé tisztán és kizárólag az orvosok. Sok esetben például a leterheltség nyomán fellépő időhiány idéz elő kényszerű választási helyzetet, amikor is az orvosnak el kell döntenie, hogy milyen jogsértést kövessen el. Megeshet ugyanis, hogy egy-egy betegre csupán néhány percet áldoz, így nem jut idő az érdemi kommunikációra, viszont a rendelőben megforduló páciensek mindegyike megkapja a szükséges ellátást. Ha azonban az orvos úgy dönt, hogy tiszteletben tartja a betegek teljes körű tájékozódáshoz való jogát, aminek következményeként lesznek olyanok, akik aznap be sem jutnak hozzá a rendelési idő végéig, akkor a kimaradók emberi méltósághoz és ellátáshoz való jogai sérülnek. A törvény leírja ugyanis, hogy "a beteget csak méltányolható okból és ideig szabad várakoztatni", illetve hogy "minden betegnek joga van az egészségi állapota által indokolt, megfelelő, folyamatosan hozzáférhető és az egyenlő bánásmód követelményének megfelelő egészségügyi ellátáshoz".

Természetesen nem arról van szó, hogy bárkit is bűnbaknak kellene kikiáltani. Ettől függetlenül, amíg a problémák léteznek, addig keresni kell rájuk a megoldást" - húzta alá dr. Bánki. "Ami például az időhiányt illeti, a belga egészségügyi rendszer kifizeti az intézményeknek a tájékoztatásra szánt időt. Ott ez is egy szolgáltatás, amelynek megvan a maga ára, amelyet a kórházak megkapnak az egészségbiztosítótól. Ezzel szemben Magyarországon nincs külön betervezve az információátadás az állami ellátásban, pusztán előírás, hogy valamikor, valahogyan történjen meg. Viszont így sem söpörhetjük a szőnyeg alá a betegek jogait: meg kell nézni, hogy miként valósítható meg legalább az írásbeli tájékoztatás, hogy akinek igénye és energiája van rá, többet olvashasson arról, hogy mi fog vele történni. Illetve meg kell vizsgálni, hogy mi az a minimális információ, amelyet mindenképpen helyben át kell adni. Lehet, hogy ez három percbe kerül, de akkor is el kell hangoznia, írásba kell foglalni, illetve meg kell győződni arról, hogy a beteg valóban megértette, amit az orvos elmondott

- tette hozzá.

E ponton érdemes megemlíteni, hogy a tájékozódáshoz való jog fontos része, miszerint a betegeket számukra érthetően, azaz életkoruk, iskolázottságuk, ismereteik, lelkiállapotuk, valamint e tekintetben megfogalmazott kívánságuk figyelembevételével kell tájékoztatni - szükség esetén tolmács vagy jelnyelvi tolmács bevonásával. Az orvos feladata, hogy felmérje, a vele szemben ülő beteggel miként kell kommunikálnia. A tájékoztatás minden esetben egyénre szabottan kell, hogy megtörténjen, azaz nem elegendő, ha mindig csak a szakmai zsargont ismételgeti.

A 14 éves betegjogi képviselői tapasztalattal rendelkező szakember kiemelte: bármilyen probléma adódjon is, mindaddig nem szabad elengedni, amíg nincs rá egy mindenki számára elfogadható megoldás. "Emlékszem például egy betegjogi esetre az egyik fővárosi kórházból. Egy olyan sebészre érkeztek panaszok a tájékoztatás hiányáról, aki egyébként egy egészen kiváló szakember hírében állt. Képes volt már reggel 6 órától eufóriában műteni, de nemes egyszerűséggel sajnálta az időt arra, hogy elbeszélgessen a betegeivel a felmerülő kérdéseikről, mert úgy érezte, hogy ez idő alatt megmenthet inkább valaki mást a műtőasztalon. Miután elbeszélgettünk a témáról, ő is belátta, hogy megoldást kell találni a problémára. Végül az vezetett célra, hogy az osztályos orvos adott felvilágosítást helyette az érintett betegeknek, akik így már nem érezték úgy, hogy ne jutottak volna hozzá a szükséges információkhoz, miközben a sebész is nyugodtan tudott a műtétekre koncentrálni."

Ne féljünk az orvostól!

"A betegnek joga van a tájékoztatás során és azt követően további kérdezésre" - olvasható ugyancsak az egészségügyi törvényben. Dr. Bánki Endre szerint kulcsfontosságú, hogy a betegek ennek szellemében forduljanak kezelőorvosukhoz. "Amennyiben az orvos azzal az attitűddel találja szembe magát, miszerint a betege elvárja a tájékoztatást, akkor bizony fel fogja ismerni, hogy neki szolgáltató orvossá kell válnia. Ma már nem egyedül ő birtokolja az egészségügyi információkat, hiszen azok nem csupán az ő fejében és az orvosi szakkönyvekben léteznek, hanem fent vannak az interneten, azaz bárki számára könnyen hozzáférhetők. Az orvos feladata így az, hogy segítse az eligazodást az információk között, illetve hogy a lelkiismerete szerint a legjobb ellátást nyújtsa. Ha pedig a beteg felismeri, hogy ez a helyes modell, akkor egy olyan rendszer alakulhat ki, ahol a szereplők jobban megértik egymást, és elindul egy jobb együttműködés szolgáltató és beteg között."

"A cél tehát az, hogy merjenek a betegek kérdezni, illetve merjék elhinni, hogy az életükről van szó! Bátran kérjenek adott esetben másodvéleményt, vegyenek igénybe magánkonzultációt, tehát tegyenek meg mindent azért, hogy a lehető legteljesebb tájékozottság birtokában hozhassák meg a számukra legjobb döntést!" - szögezte le a szakértő.

Kitért rá, fontos, hogy a betegek is aktívan hozzájáruljanak a kezelésükhöz, ebben pedig az orvosoknak is közre kell működniük. "A hozzánk forduló daganatos páciensek egy része fél attól, hogy mit szól majd a kezelőorvosuk, ha megtudja, hogy elmentek egy diagnosztikai központba. Hiába értik, hogy mi csupán az orvost segítjük az eredményekkel, a terápiás ellátással pedig nem konkurálunk, mégis tartanak az esetleges retorziótól. Tartanak attól, hogy az orvos nem a gyógyulás vágyát látja majd a lépésükben, hanem a bizalmatlanság jelét. Ezt helyre kell tenni! Fontos, hogy a beteg aktív résztvevővé váljon, hiszen ő és a hozzátartozói is szeretnének tenni a gyógyulásért, ráadásul bizonyított tény, hogy ez a fajta aktivitás a gyógyulás esélyét is növeli" - mutatott rá dr. Bánki.