Lehet, hogy sokak számára a fülzsír egyszerű zavaró esztétikai problémának tűnik, valójában azonban rendkívül fontos szerepe van a hallójárat védelmében, tisztulásában, a kiszáradásának megelőzésében. Esetenként azonban a fülzsír betegséget jelezhet - mikor érdemes orvoshoz fordulni?

Mi a fülzsír szerepe?

A fülzsír, ez a sárgás árnyalatú, viaszos anyag igen fontos célt szolgál: óvja, védi a hallójáratunkat, a fülünk belső részeit, és megakadályozza azt is, hogy a bőrünk kiszáradjon. A fülzsír részben a fülben található mirigyek által előállított váladékból, részben elhalt hámsejtekből, szőrpihékből áll. A fülzsír folyamatosan termelődik (ennek üteme azonban egyénenként eltérő, és genetikailag meghatározott), és bár összegyűlhet a fülben, a szervezetünk valójában gondoskodik annak eltávolításáról.

Ahogy az állkapcsunk mozog, a termelődő váladék is kifelé halad, és eközben összegyűjti a a füljáratban lévő port, elhalt hámsejteket, sőt még az esetleges kórokozókat is. Az állkapocs mozgása annak lehetőségét is csökkenti, hogy a fülzsír felgyűljön és problémákat okozzon. A túl sok fülzsír ugyanis is okozhat. Azonban, éppen az öntisztulásnak köszönhetően, egészséges embereknél kicsi az esély arra, hogy túl sok fülzsír gyűljön fel. Ennek a hátterében általában valamilyen egészségügyi probléma áll.


Normál esetben a fülzsír mennyisége nem is túl sok, nem is kevés, és magától ürül.

A fülzsír maradjon a helyén

Előfordulhat azonban, hogy éppen azzal okozunk nagyobb károkat, hogy a fülzsírt megpróbáljuk eltávolítani. A legtöbb ember számára a fültisztító pálcika valóban a hallójárat tisztítására szolgál, pedig csak a fül külső részeit lenne szabad ezekkel kipucolni. A vattavégű pálcikák (és egyéb eszközök, melyekkel a fülünket próbáljuk tisztítani) csak részben szedik ki a fülzsírt a fülünkből, a maradékot azonban egyszerűen beljebb toljuk a hallójáratba. Ez pedig egy idő után komolyabb problémákat is okozhat.

A fülzsír felhalmozódásához, illetve a hallójárat belsőbb részeibe kerüléséhez a hallókészülékek, illetve a füldugó rendszeres használata is hozzájárulhat. Ezen kívül egyéb tényezők is hozzájárulhatnak a fokozott fülzsírtermelődéshez, illetve annak felhalmozódásához. Például, akinek keskenyebb a hallójárata, nehezebben ürül a fülzsír a füléből. Az idősebbek is hajlamosak lehetnek a fülproblémákra, mert az idő előrehaladtával a fülzsír szárazabbá, keményebbé válik.

Aggodalomra utaló jelek

A fülzsír felhalmozódásának tünete lehet a halláscsökkenésen kívül a fülfájás, a szédülés, a fül viszketése vagy a is. Ha ezeket tapasztaljuk, minél előbb menjünk orvoshoz. Haladéktalanul forduljunk szakemberhez, ha egyensúlyvesztést, erős szédülést tapasztalunk, ha nehezen mozgunk, ha hányinger, hányás jelentkezik, ha magas lázunk van, illetve, ha hirtelen teljesen elveszítjük a hallásunkat.

Nem szabad összekeverni a fülből normálisan távozó fülzsírt a fül betegségeire utaló váladékozással. A váladék lehet sárgás, fehér, sőt véres vagy gennyes is. Ennek az oka leggyakrabban a dobhártya beszakadása, sérülése, a középfül gyulladása, az nevezett tünetegyüttes. Ezek a betegségek általában erős fülfájással járnak együtt. Amennyiben a fül váladékozása krónikussá válik (hat hétnél hosszabb ideig is eltart, illetve a szakorvos által előírt kezelésre nem javul), komolyabb probléma állhat a háttérben, például gombás fertőzés, de a fülkagylóban kialakuló daganat is. Rendkívül fontos tehát minél hamarabb szakorvoshoz fordulni, ha a fül váladékozását észleljük!


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!