Teljesen természetes, hogy a hozzánk érzelmileg legközelebb álló személyekért sok mindenre képesek vagyunk, a másik öröme a mi boldogságunk is egyben. Szülő- gyermek, illetve párkapcsolati téren sokszor nem is érezzük áldozathozatalnak mindezt.
Vékony határvonal
Ugyanakkor visszájára is fordulhat a túlzott odaadás - főképp az alacsony önértékeléssel vagy állandó lelkiismeretfurdalással küzdő, empatikus személyeknek okoz nehézséget, hogyan lehet önzetlennek maradni úgy, hogy ne csapjon át káros altruizmusba a segítő szándékuk.
Így adj jól
Ha mi magunk úgy érezzük, önzetlenségünk már kezd kihasználhatóságba átcsapni, netán környezetünk is figyelmeztet bennünket erre, segítő szándékból fakadó cselekedeteink előtt vegyük figyelembe a következő szempontokat:
- Akinek segíteni kívánunk, annak valóban szüksége van erre a támogatásra, és építő jellegű számára a segítség? Meg tudja - e becsülni a kapott jót, és gyarapítja- e bármilyen módon? Illetve, hogy a támogatni kívánt személynek nagyobb szüksége van- e a segítségünkre, mint amekkora terhet jelent számunkra ennek nyújtása?
-
Hirdetés
- Adakozásunk valóban önzetlen segítő szándékból gyökerezik, vagy csupán ezzel szeretnénk kiváltani, " megvásárolni" mások szeretetét, tiszteletét és elismerését?
- Az adott cselekedet, segítségnyújtás tényleg a rászoruló személyről szól, vagy mással- másokkal szemben elkövetett, számunkra lelkiismeretfurdalást okozó helyzetek kompenzálásáról van szó?
- Összességében értékes, tiszta morális értékrenddel bíró embernek érezzük magunkat, akit ennek megfelelően kezel a környezete? Vagy legbelül ebben kételkedünk, és titkon jócselekedeteinket az motiválja, hogy mindezért majd az univerzum vagy a környezetünk megjutalmaz bennünket?
Legyünk őszinték önmagunkhoz, a helytálló önismeret sok problémától megóvhat bennünket.
Segítségnyújtásunk mindig szívből fakadjon, és az érintett emberekről szóljon, ne pedig a külvilágról.
