Életünk során a legnagyobb sors- és személyiségváltozásokat a párkapcsolatainknak köszönhetjük. Valamennyien szeretnénk hinni az életre szóló igaz szerelemben és sírig tartó elköteleződésben, de ezt csak rendkívül kevesen tapasztalják meg. Utunkon haladva egyre inkább arra ébredünk rá, hogy életszakaszonként változó, ki lehet az " Igazi" partner számunkra, akivel az aktuális , hosszabb- rövidebb sorsszakaszunkat a lehető legteljesebben élhetjük meg.

Erről ismerheted fel a sorsszerű szerelmet (fotó: Shutterstock)

Kialakulhatnak rövidebb, de erős befolyással bíró kapcsolódások, melyek az intenzitásuk által alakítják át az életünket, a legfontosabbak mégis a tartós, időtálló társulások - mikor a két fél hosszú időn át kíséri és formálja egymás sorsvonalát.

Mivel ezek a találkozások létünk főútvonalának jelentős állomását képezik, sokszor elkerülhetetlenek, eleve elrendeltek.

Az életünket meghatározó kapcsolatoknak vannak olyan jellemzői, melyek arra utalnak, hogy egy adott személlyel a sors által determinált feladataink vannak:

1. A sors több kapcsolódási pontot is létrehoz, hogy a találkozás mindenképpen megtörténjen

Rengeteg pár állítja, hogy mielőtt komoly kapcsolatba bonyolódtak volna egymással, már többször keresztezték egymás útját a múltban, hosszabb- rövidebb ideig. Több ilyen rendhagyó találkozási pontot is fel tudtak sorolni, ahol mindketten, pláne egymást először megpillantva érzékeltek egy egészen különleges energiát.

Hirdetés

A szituációk egyszerűek, vagy akár extrémek is lehetnek , ami azonban a legmeghatározóbb, az első találkozáskor kölcsönösen érzett, figyelemfelkeltő attitűd, ami szinte bevésődik a két félbe.

2. Minden racionális elhatározást megdönt a kapcsolat

Legyen szó hatalmas külső-belső akadályokról, fizikai távolságról, egyszerűen képtelenség észérvek alapján irányítani a kapcsolatot. Ha nem is áll fent mindent elsöprő szenvedély, a mágneses vonzás mindenképpen érzékelhető. Bármit mondunk is, látszólag bárhogy is döntünk, nem tudunk kikerülni a kapcsolat örvényéből.

3. Különleges belső nyugalmat és otthonos érzést élnek át egymás közelében

Hasonlóan, mint mikor belépünk a szülői házba, mely védettséget és biztonságot jelentett számunkra gyermekkorunkban. A kapcsolódás teljesen természetesnek tűnik, még olyan esetben is, ahol jelentős szociális eltérések vannak a két fél között.
Egymás közelében jobbnak, erősebbnek érzik magukat, és a nehéz helyzetek is könnyűnek tűnnek.

4. Rövid idő elteltével kölcsönösen felismerik a sorsszerűséget és a kapcsolat jelentőségét

Bár más szavakkal és különböző szemszögből definiálhatják a kapcsolatot, mindketten felismerik a jelek alapján annak fatális jellegét. Ez nem mindig a legmélyebb szerelem formájában nyilvánul meg, de mindenképpen kirajzolódik a sorsvonalak összefonódása, és hogy feladataikat minden bizonnyal közösen kell megoldaniuk.

5. Radikális belső változások és a jobbik " én" kifejlődése

Az eleve elrendelt tartós kapcsolódásokat általában nehéz életszakaszok és kellemetlen tapasztalatok előzik meg. A szenvedés által megtisztult lelkek könnyebben tapadnak egymáshoz, és jobban tudják értékelni a kapcsolat egészét. Egymásért komolyabb áldozathozatalra képesek, melyet nem éreznek tehernek, és rendkívül gyorsan elindul az asszimilálódási folyamat is. Sokat tanulnak egymástól, melynek következtében előnyösebb személyiségjegyeik kerülnek előtérbe. Egymásra olyan mértékben gyakorolnak erőszakmentesen hatást, hogy hatalmas külső- belső változások zajlanak a találkozásuk után.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!