Akár teszünk érte, akár nem, kiderül, kivel van dolgunk. Most ellentétes nemű ember lesz ránk nagy hatással. Ebből pedig szerelem is lehet. Persze a szerelemhez két ember kell.
Ráadásul a Vénusz a petesejt, Mars a hímivarsejt. Az együttállás termékenységet is szimbolizál.
Ez azt jelenti, hogy azok, akik babát szeretnének, most hatványozottan kedvező esélyekkel vághatnak bele. Ellenben azok, akik jelenleg nem terveznek babát, tegyék meg a kellő óvintézkedéseket! Ám ez a bolygóegyüttállás nem csak gyermekáldást jelenthet. Van, akinél szellemi szinten hoz "termékenységet".
Hirdetés
Vegyük sorba, hogy melyik jegynél, mit jelent!

KOS

A Mars-Vénusz együttállás szerint van férfi és nő barátod is. Mindkettő fontos az életedben. Kérdés, hogy ők ismerik-e egymást, féltékenyek-e egymásra, rivalizálnak-e egymással. Legyél tisztában azzal, hogy bajt okozhat a szeretetedért folyó "harc"! Ugyanis Vénusz=szeretet, Mars=harc. Ez hízelgően hangozhat, pedig inkább kínos. Bölcsen kell terelned őket, hogy se egymással, se veled ne legyen lehetőségük konfliktusba keveredni. Ha lehet, ők ketten ne fussanak össze!
Termékenységet hoz a Mars-Vénusz együttállás (fotó: Shutterstock)

BIKA

A Mars-Vénusz együttállás "megtermékenyítően" hat a jövődre. Könnyen lehet, hogy az utóbbi időben nem láttad a kiutat, és nem motivált semmi. Ennek most vége. Kitűzhetsz célokat, és találhatsz belső motivációt. Ezzel párhuzamosan maradj éber, mert a munkahelyeden nő (Vénusz) és férfi (Mars) kollégák összefoghatnak ellened. Legalábbis te így éled meg. Valószínűleg nem ilyen nagy a baj. Fontos, hogy ne gondolj a legrosszabbra! És ne siesd el a reakciót! Aludj rá egyet!

IKREK

Jó hatással lesz rád a Mars-Vénusz együttállás. Külföldi munka, tanulmány, vagy utazás lehetőségét szimbolizálja. De nem csak külföldről lehet szó. A Mars kalandvágyat hoz, a Vénusz szerencsét jelent. Mindeközben szellemi értelemben megtermékenyítő ötlet pattanhat ki a fejedből. Annyira ideális, hogy nem érted, eddig miért nem jutott eszedbe. Könnyen lehet, hogy a megvalósításhoz az ellenkező nem segítségére lesz szükséged. Hiszen a Mars = a férfi, a Vénusz = a nő.

RÁK

A Mars-Vénusz együttállás a szerelem költséges mivoltát szimbolizálja. Sokat költesz a szerelmedre? Eközben a párod szokatlanul anyagiassá válhat. Ez neked cseppet sem tetszik. Ha ennek hangot adsz, viszály alakulhat ki köztetek. Ez a nemek harca. Ha nincs párod, akkor se költs a másikra esztelenül sokat! Az együttállás másik hatása az, hogy olyasmire adsz ki pénzt, amit régóta akarsz (Mars). Eddig visszafogtad magad, de most győzni fog az elfojtott vágy (Vénusz).

OROSZLÁN

Olyan találkozásokat szimbolizál a Mars-Vénusz együttállás, amelyek szenvedélyesek. Alighanem 2 egészen eltérő habitusú emberrel lesz dolgod: az egyik jámbor, tapintatos (Vénusz), a másik erős, forróvérű (Mars). Ne akard összehasonlítani őket! Fura módon lehet, hogy egy emberben fedezed fel ezeket az ellentmondásos tulajdonságokat. Ne csodálkozz, ha ez felkavar és/vagy összezavar! Az együttállás "célja" az, hogy meglásd a másikban az ellentmondást, és elfogadd.

SZŰZ

Ez a Mars-Vénusz együttállás neked a munkádban hoz "termékenységet". Rengeteg időt töltesz a munkahelyeden. Cseppet sem mindegy, hogy ez milyen hangulatban telik. Sokan sokfélék vagytok. Minél többen vagytok, annál összetettebb a kép. Nem könnyű férfi (Mars) és női (Vénusz) kollégákkal jól kijönni. Talán ezért a munkatársaidtól kapott elismerés most jobban esik, mint a főnöködé. Ennek hatására átértékeled, és jobban becsülöd a kollégáiddal való jó kapcsolat jelentőségét.

MÉRLEG

Mivel Vénusz a te bolygód, közvetlenül érint, hogy hol jár, ott hogy érzi magát. 16-án a Vízöntőbe lépve függetlenséget és inspirációt hoz neked. 22-én a Marssal együttállva életkedvet és derűslátást szimbolizál. Ebben az optimista állapotban könnyebben rászánod magad babavállalásra. Amennyiben ez még nem, vagy már nem aktuális, akkor emeld más szintre a Mars-Vénusz együttállás megtermékenyítő erejét! Vállalkozhatsz bármi másra. Határ a csillagos ég…

Ez is érdekelhet

Heti szerelmi horoszkóp 2024. február 17-23.: A mosoly ereje most óriási

A következő napokban bizony meglehetősen sok konfliktus lehetőségét jelzik a bolygók. Szerencsére ezt nagyon könnyedén elkerülheted, ha sokat és őszintén mosolyogsz. Nem kerül semmibe, mégis óriási az értéke, az ereje. Próbáld ki!

Tovább olvasom

SKORPIÓ

Nem újdonság, hogy hol borúsan, hol derűsen ítéled meg a helyzetedet. A Mars-Vénusz együttállás frusztráló lehet, mert ingatlan ügyben, vagy családi kérdésben lépned kellene. Nem várhatsz tovább. Közben inspirálhat az együttállás. Mondhatni "megtermékenyítően" hat rád. Hirtelen rátalálhatsz arra a megoldásra, ami mindenkinek megfelel. Eddig az okozta a gondot, hogy vagy neked, vagy a másiknak nem tetszett az otthonotokat érintő változás. De most végre nagyszerű kiút nyílik meg.

NYILAS

Már egy ideje a bolygók utazásra sarkalnak. Mire vársz? A Mars-Vénusz együttállás szerint találhatsz útitársakat. Férfit (Mars) és nőt (Vénusz) is. Ezzel párhuzamosan tanulmányi téren is kedvező esélyeket mutat ez az együttállás. Ha tanulsz, akkor jobb kedvre derít. Ha nem tanulsz, akkor kedvet csinál a tanuláshoz. Mindegy, hogy hány éves vagy, mindegy, hogy mi a végzettséged, mindig jöhet olyan téma, amiben érdemes elmélyülnöd. És bármikor megtanulhatsz egy új idegen nyelvet…

BAK

A pénztárcádban áll együtt a Mars és a Vénusz. Ez anyagi gyarapodást jelez. Megtermékenyítő hatásuk nem csak babavállalás szempontjából igaz, hanem bármilyen más értelemben. Úgy tűnik nálad pénz áll a házhoz. A Vízöntő levegős jegy, ami az elmélet, illetve a gondolkozás elsőbbségét jelenti. Vagyis fontos, hogy megállj, és gondolkozz, tervezz, sőt tájékozódj, hogy hova, mibe érdemes befektetned ezt az extra pénzt. Sietned, kapkodnod nem szabad.

VÍZÖNTŐ

Irigylésre méltó, hogy a Vízöntőben lesz a Mars-Vénusz együttállás. A Mars erőt, lendületet, a Vénusz vágyódást és szerencsét hoz neked. Ez a két kvalitás most nemcsak összefér, hanem "frigyük" segít neked bármilyen célod elérésében. Természetesen először legyen célod (Mars). Majd fontos, hogy vágyjál a célodra (Vénusz). Vagyis az a feladatod, hogy tűzz ki célokat, pontosítsd, és írd le azokat! Ezek után "dédelgesd" őket! És figyelj, hogy mi történik!

HALAK

Mindig voltak, vannak, és lesznek olyan helyzetek, amikor próbára tesz az élet. Hiába gondolod, hogy te nem fogsz elgyengülni, most kiderül, mennyire stabil az erkölcsi, etikai, morális értékrended. A Mars-Vénusz együttállás a szerelem bűnös oldalát mutatja meg neked. Jöhet egy ember, aki nem független, és megdobogtatja a szívedet. Vagy te nem vagy független. Könnyű lenne prédikálni, és azt tanácsolni, hogy állj ellen. De neked kell mérlegelned, és döntened…

Ez is érdekelhet

Halak hava: 1 éves születésnapi horoszkóp a Halak jegyűeknek

A születésnap mindenkinek fontos dátum. Neked is, Halak szülött. Mielőtt az előtted álló időszakot átvilágítanánk a bolygók segítségével, nézzük meg, mi minden lakozik benned! Minden fontos információ, amit a Halak jegyről tudni lehet, és éves előrejelzés Székelyhidi Ágnes asztrológustól!

Tovább olvasom

ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!