Magyarországon évente 9 ezer ember betegszik meg vastagbélrákban, és több mint 5 ezren halnak meg. Átlagosan 50 emberből 1-nél alakul ki vastagbélrák, de családi halmozódás esetén ez
az arány rosszabb. A kór főként az 50 évnél idősebb korosztályt érinti, de jóval korábban is felléphetnek.
"Mai tudásunk szerint a vastagbélrák kialakulását a túlzott állati zsiradék-, vörös hús-, és alkoholfogyasztás, a kevés rost- és kalciumbevitel, a csökkent fizikai aktivitás valamint
azelhízássegítheti elő" - mondja Altorjay István egyetemi docens, a Debreceni Egyetem Belgyógyászati Intézet Gastroenterológiai Tanszékének vezetője.
A vörös húsok és állati zsiradékok túlzott fogyasztása is elősegítheti a daganat kialakulását
A vastagbélrák többsége jóindulatú béldaganatokból, azaz polipokból alakul ki, amelyek éveken át lassan növekednek, de bizonyos méret fölött megindulhat a rákos burjánzás. A rák
mintegy 10-15 százaléka genetikailag jól meghatározott, örökletes formában jelentkezik, de a krónikus gyulladásos bélbetegségek esetén is gyakrabban fejlődhet ki a rák, ezért az ilyen betegek
- colitis ulcerosa, Crohn betegség, lisztérzékenység - rendszeres ellenőrzése is fontos.
Tünetek, amelyeket vegyünk komolyan
Tünetszegényen, alattomosan fejlődik ki, bizonyos jelek azonban felhívhatják a figyelmet. Ilyen például a székelési szokás viszonylag gyors megváltozása, az addig rendszer felborulása, a zavaró szorulás kialakulása, amit időnként esetleg nyákos hasmenések váltanak föl; a vér megjelenése a székletben. Idősebb korban jelentkező vashiány, vérszegénység és a váratlanul megjelenőaranyérhátterében is állhat daganat. A bizonytalan alhasi fájdalmak és emésztési zavarok, tisztázatlan eredetű fogyás is jelzésértékűek lehetnek.
Mit együnk?
Az étkezési rostok - kukoricapehely, zabpehely, répa, sütőtök, zöldségek - rendszeres fogyasztása, a kalcium bevitel - túró, zsírszegény sajtok, tejtermékek, hal - emelése, az állati zsiradékok fogyasztásának mérséklése, a rendszeres, kiegyensúlyozott fizikai aktivitás is sokat segíthet a megelőzésben.
Nem alaptalan aféleleme kellemetlen vizsgálattól, ám kellően alapos előkészítés után - mondja Altorjay-, megfelelően gyakorlott szakemberek által végezve, injekciós nyugtatást és fájdalomcsillapítást követően a kellemetlenségek csökkenthetőek. Alternatív lehetőség a virtuális vagy CT-kolonográfia - ez szintén alapos előkészítést követően végzett hasi CT vizsgálat. Képes a vastagbél áttekintésére, azonban sugárterheléssel jár, és természetesen nem alkalmas szövettani mintavételre, vagy a polip eltávolítására, mint a sima tükrözés.
❤ ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!
