A Mars mutatja az érvényesülés útját, az ambíciót, az, ahogy az akartunkat keresztül visszük. Jelképezi az agresszivitást, a haragot, a versenyszellemet és a bátorságot. A Mars rangját veszti a Mérlegben, ebben a Vénusz uralta jegyben, emiatt a következő időszakban ezek a késztetések elfojtva, kerülő úton jelenhetnek csak meg.
A Mérleg ugyanakkor az igazság jegye is, így mégiscsak hozhat majd dühös fellángolásokat, amikor valamit igazságtalannak érzünk. Ez egyéni és társadalmi szinten is hat.

Fejlődik a kommunikáció

Amíg a Mars a Mérleg jegyében tartózkodik, sokat fejlődhet a párkapcsolati kommunikációnk. Megértésre, a szeretet tiszta kifejezésére törekszünk. Bár a Mars közvetlen, aktív energiája felhígul, miközben a békés Mérleg jegyében jár, ez a tranzit nagy előnyöket is hoz. Az asztrológiában a Mars "rangvesztésben van" a Mérleg jegyében, de ez nem jelenti azt, hogy gyengék leszünk, csak a fókuszunk változik …

Új szövetségek köttetnek

A Mérleg-Mars tranzitja alatt hidak épülnek az emberek között. Ahelyett, hogy a Mars szokásos dühével reagálnánk, ez a stratégia ideje: új szövetségek létrehozásának, a meglévők megerősítésének és a céljaink eléréséhez szükséges támogatás megtalálásának ideje. Ilyenkor különösen tisztában vagyunk az életünkben fennálló kapcsolatokkal - mi működik, mi nem, és milyen messzire vezethetnek minket. A düh és a viták csökkennek a tranzit során, mert inkább a nyugodt és szeretetteljes partnerségek létrehozására koncentrálunk.

A Mars a Mérleg jegyébe lép augusztus végén (fotó: Shutterstock)

Kos

A kapcsolataid élénkek és dinamikusak lesznek ebben az időszakban. Ha adódik valamilyen konfliktus, gyorsan rendezed majd azt, szerencsére te igazán nem söpröd a dolgokat a szőnyeg alá. Ha vannak konfliktusok a párkapcsolatodban, azoknak most pont kerül a végére.

Bika

Több energiád van a munkához, és a napi rutinjaid felgyorsulnak. Talán a szokásosnál nagyobb a terhelhetőséged is. Sok energia áll rendelkezésedre, most szinte bármibe belevághatsz!

Hirdetés

Ikrek

Ez egy nagyon kreatív időszak, amikor sok energiád van, viszont híján lehetsz viszont az önfegyelemnek. Szerelmi életed most különösen szenvedélyes lehet. Hajlamos vagy több energiát fordítani a játékra és az élvezetre!

Rák

Lehetséges, hogy több energiád van most a háztartásra, vagy az otthonod újjáépítésére, illetve ezek a témák kerülnek fókuszba. Sőt, ha nagyon nyugtalannak érzed magad ebben az időszakban, akkor jó ötlet ebben levezetni a feszültséget! Lehet, hogy fokozottabb vágyat érzel arra, hogy átvedd az irányítást a családdal kapcsolatos témákban.

Oroszlán

Ha hajlamos vagy a türelmetlenségre, akkor most bölcs dolog óvatosnak lenni az úton, gépek kezelése vagy akár olló használata közben! Kiváló időszak ez arra, hogy nagyobb lendülettel és szenvedéllyel dolgozz szellemi feladatokon. Mindent összevetve nagyon eredményes és szerencsés időszak!

Szűz

Több energiád lehet most a pénzkereséshez. Most nagyon leleményes vagy, és a legtöbbet hozhatod ki abból, amid van. Ha konfliktusok fordulnak elő mostanában, akkor az valószínűleg a pénzzel kapcsolatos. Ügyelj a felesleges költekezésre.

Mérleg

Most aztán sikerszéria veszi kezdetét, ennek abolygóállásnak nag ynyertese vagy! Továbbra is kerüld a rámenős viselkedést, de azért irányítsd a dolgok alakulását! Kiváló ez a tranzit az önbizalom növelésére, minden azt igazolja vissza, hogy megérdemled a sikert. A szerelmi ügyeid is fokozódhatnak ebben az időszakban.

Skorpió

Ez egy olyan időszak lehet, amikor energiáid nagy részét a magánügyeidre irányítod. Hajlamosabb vagy most a rejtőzködésre az érzéseidet illetően. Több álmod valóra válhat.

Nyilas

A célok elérésének legjobb módja ebben az időszakban az, ha csapatban dolgozol. Lehet, hogy a szokásosnál több energiád lesz a projektek szervezésére. Központi szerephez juthatsz, másokat vezethetsz.

Bak

A Mars ösztönöz arra, hogy igazán odatedd magad, hogy mások elismerjék a teljesítményedet. Ez jó alkalom lehet önálló vállalkozás indítására. Konfliktusokra is számíthatsz a hatalommal rendelkezőkkel.

Vízöntő

Ebben az időszakban különösen lelkes és merészebb vagy a szokásosnál. Nyugtalanságot és kalandvágyat tapasztalhatsz, sok energiád van, érdeklődi köröd szélesedik. Időnként túlságosan erőteljesen képviseled a véleményed, erre vigyázz!

Halak

A Mérleg-Mars felerősíti a szexualitás és az intimitás iránti igényedet. De konfliktusok is lehetnek a pároddal a hétköznapokban. Ez az az időszak, amikor a legjobb lépés az, ha felismered, ha éppen szükséged van más emberek segítségére. Te is segítesz másokon, és végre kimutatják feléd a hálájukat.

Ez is érdekelhet

Ennek a 4 csillagjegynek hatalmas szerencsét hoz a Szűz hava

Augusztus 23: ezen a napon belép a Nap a Szűz jegyébe, és ezzel kezdetét veszi a Szűz hava, ami 4 csillagjegynek kivételes szerencsét hoz. Lássuk, kik a következő időszak nyertesei!

Tovább olvasom

ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!